TRAIAN T. COŞOVEI
Született 1954-ben, Bukarestben. A bukaresti egyetem bölcsészkarán végzett. Első versei 1978-ban jelentek meg (România literară), első kötete egy év múlva látott napvilágot. Mostanig 22 kötete jelent meg. Számos lap szerkesztőségében dolgozott, 1996-tól a bukaresti Román Irodalmi Múzeum munkatársa. Egész sor romániai irodalmi díj kitüntetettje.
Téli vers
(Poem de iarnă)
Miért lettél oly szép
és éppen e télen
amikor nem havaz?
Kedvesem,
ha titok lennék,
mit tennél velem?
Megőriznél
vagy kifecsegnél?
Az ember, aki nem látott havat
(Omul care nu a văzut zăpadă)
Akkora a csönd
hogy hallom a tegnap madarát
véremmel az ablaknak csapódni
A kutyák is elfelejtettek ugatni...
Már a szén sem rejtőzik
Az elhagyott tárnákban, hátat fordítva a koromsötétnek,
mit sem tartva a hófehértől
Homok és hideg békéje ez,
lemondás mindenről, ami még valami
Ha lehunyom a szemem, hallom, ahogy
senki nem gondol rám.
Reggel, a sztráda mentén
(Diminieaţa, lângă autostradă)
Nevetni fog, szeméből a nap forró
könnye csorog majd
reggel, a sztráda mentén
képtelenség a család itt találkozik a fűvel
és körben
csak az eső bolyong a horganyfényű város felé.
A katona a kürt hangjára siklik
lapáttal a kezében űzi a nap kerekét
(entre deux guerres, a halál kék hal egy
kút mélyén)
és körül mindenki
ajkukon ostoba vigyor
és dülöngélve mintha kifeszített kötélen
lépegetnének
a gondolat múló árnyai közörtt.
És akkor mondtam néki:
vigyél magaddal a pillanat hűs partjai felé
őneki mondtam, reggel, a sztráda mentén,
de nyurga lábai voltak és
túl sebesen futott, rám se bagózott.
A civilbe öltözött angyal
(Îngerul îmbrăcat în civil)
Egy katona őrzi a Napot
egy katona őrzi a levegőt
egy katona őrzi a füvet
(de a fűnek esze ágában sincs színt váltani)
Egy katona
egy katona
egy katona -
a gyermek kigombolt nadrággal szalad
a csigák után, míg csak a zárt
kapuk angyala rámosolyog
kulcscsomóként fémlő valahány fogával.
Egy katona derekasan megtisztítja
fegyverét
minden gyanún
felül. Egy katona megsímogatja asszonyát
miként egy fel nem robbant lövedéket
és a táviróhuzalok angyala
pár világnyelven közli velünk:
Ő meghal - ő gyermeket szül. - A gyermek
A fegyverforgatók útjára lép.
Egy párnának álcázott katona alszik a fejünk alatt.
További álcázott katonák ezüst evőeszközként
táplálnak étkezéskor -
majd egy napnak
fűnek
gyermeknek
álcázott katona
és az angyal
(ó, a civilbe öltözött angyal) nyomában hogy
vérerekből - mintha lyukas zsebekből -
szanaszét pergő vércsepp-érmekre
azt mondjuk: íme, e pénzek
is szükségesek!
Velük fizetjük meg a hallgatást, a csöndes hadosztályokat
amelyeket elnyel a nagy ünnepek
görögtüze
Kártyások
(Jucătorii de cărţi)
Sorban érkeznek a világítótorony őrei -
a mentőállomás mögötti kertben
- most kapaszkodnak fel a fehér lépcsőkön -
nyomukban az idő
megnyomja a csengő csillámló gombját.
Tessék tenni!
próbáljunk meg ellenállni;
felkapaszkodnak a fűvel befutott lépcsőket,
kinyílik valamennyi létező ajtó,
(holdkeltekor leomlott az egész szalon -
ők maguk saját emlékeikre támaszkodnak).
A folyosón, nyomukban, az idő
az ezután születők tűnékeny kísérteteinek ütközik
Fütyölni szólított katonák, a testőrség, szavalók
Jönnek az éji hollók és jaj, a kék farkasok -
Fogadjuk őket lámpákkal és viharlámpással,
fáklyákkal és égő szurokkal, fogantyúkkal és fényezett kilinccsel,
mindennel, ami csak ragyogni képes,
mely világítani képes,
mindennel ami elolvasztja a vékony jeget mely alatt
a magány foszforeszkáló halai siklanak.
Tessék tenni!
hozzátok a kutyát és a szobrot
subickoljatok ki mindent amit csak lehet
égessetek el mindent amit lehet
fogadjuk őket,
nyissunk nekik utat, próbáljunk meg ellenállni.
Hozzatok tálcákon kupákat,
tánc és zene meg ne szakadjon!
Ők fehéren és mit sem törődve, elbűvölten és közönyösen
távoznak magunkra hagyva a perc örömével.
e szerencsés perc nyugtalanságával?...
Íme, most kapaszkodnak fel a fehér lépcsőkön
egyenként, kettesével, hármasával,
most lépnek föl a fehér lépcsőkön -
nyomukban az idő
megnyomja a csengő csillámló gombját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése