Budavári László legújabb tevékenysége
1924 november
Az exképviselő-szerkesztő úr gyüjtést rendez: nyomdára - Ötödik éve van fizetéses szabadságon és szabadjeggyel, állampénzen utazik az ébredő népgyülésekre
Budavári László, aki egykoron a nem valami előkelő csengésü Buturescu névre hallgatott, eseménydus pályájának ujabb fázisához érkezett. Ez a kivételes ambicióju egyéniség meglehetősen változatos életpályát futott meg - már eddig is. Ki tudja mivé nőheti még ki magát. Kezdetben volt a Buturescu, a csendes hangú oláh pópa. Az isten adta még álmodni sem mert volna soha arról, hogy valaha a magyar törvényhozás fényes palotájában ébredő magyar programmal fogja a német fajvédelem magasztos igéit hirdetni.
S az oláh pópából magyar tanító lett. Akinek azonban a szívében egyszer bevette magát a nagyratörés vágya, az nem elégedik meg a tanítóság egyszerű és mégis hatalmas hivatásával. Buturescu tanító a kommün bukása után felkapta a divatos jelszavakat, pápább lett minden pápáknál és munkásságát siker koronázta: megválasztották nemzetgyülési képviselővé. De hajh! változtak az idők. A választók hálátlanok és a Buturescu tanító urból lett Budavári képviselő úr megbukott az új választásokon. Most azonban már derogált visszatérni az ir-ur-ri írástanítás mesterségéhez, s Buturescu tanító urból Budavári képviselő uron keresztül most Budavári ébredő magyar ur lett.
Undor a politikától vagy a diktatúrák alkonya
1925 január
A reformáció és az ujkori kapitalizmus korszaka között hatalmas tömegmozgalom rázta meg az európai kulturnépek közösségét és e véres orkán kellős közepéből tornyosodott ki az emberfölötti ember, a született vezér, a tömegek terelésére hivatott lángész: Napoleon. Azóta minden nagy tömegmozgalom után törpe Napóleonok ütik föl fejüket a vérrel áztatott talajon, hamis prófétái az elvakított tömegeknek, gyatra másolatai a termeszét egyetlen ragyogó müvének.
A nagy világháború után csak az atlanti világ három-négy kulturnépe kerülte el a csapást, hogy elszánt és keményöklü kalandorok ne nyergeljék meg, ne üljenek mohó és kapzsi zsoldosaik élén a tört akaratú népek nyakába és gőgös pózzal ne játsszák a XX. század ál-Napóleonjainak a szerepét. A pusztulás e heroldjai azonban gondosan elhallgatják mi minden murád a nagy világhódító francia után. A mai Franciaország tökéletes közigazgatási rendszere, egész igazságszolgáltatása, a code Napoleon, a polgári jog klasszikus epopeája, az uj Theatre Francais, az uj Sorbonne, az Ecolo Normale, a porrá zúzott hűbéri világ fölébe épült egész polgári Franciaország: mind Napoleon szellemének szülötte.
Husz esztendő multán ámulva kérdezzük majd: mi maradt a mai gőgös diktátorok után? Mussolini talán megreformálta Olaszországot, rendbehozta korhadt közigazgatását, uj és szabad élet felé vezette Szicília és Calábria sorvadó paraszt népét?
És, ó, az agg Pasics élete számlálhatatlan ravaszkodását, agyafúrt ügyeskedését, meddő szélmalomharcait talán azzal fejezte be, hogy a tíz értendői példátlan és hősies küzdelem után a három délszláv nemzetet egyetlen, erőteljes, okos és emberi politikai kötelékbe fűzte?
És Bratianu? Kérdezzék meg a drága Erdély csipkéstornyu városainak és havas völgyeinek lakóit, mi marad a fanarióták e méltó utódja után?
A züllés és korrupció beláthatatlan tengere! Miguolito, a szimpla Primo di Rivera éveit az ujból züllésnek indult spanyol pénz és sok-sok ezer spanyol legény korhadó csontja jelzi csak a kabyl-sivatag homokján.
Mi marad a magyar diktátorok után, akik olyan kevélyen szónokolnak az elárvult porondon? Meggyötört emberek ezrei, szellemi életünk lassú elsorvadása, elboruló láthatár és meddő jövendő. A pirkadás még messze van, de a diktátoroknak már alkonyodik.
A szörnyű megpróbáltatás után ernyedten és csüggedt lélekkel nézik Európa népei e tragédia bősz torokkal szónokló szinészeinek agálását az elhomályosuló politikai szinpadon. Nincs ország, ahol a szavazók száma ne csökkenne, nincs nép, amelynek elitje ne fordulna el keserü kedvvel, néma megvetéssel az európai emberiség e desperátus játékosaitól!
Dinamitrobbanás a robogó vonaton
1925 február
Öt kiló dinamit robbant fel - A huszonhárom sulyos sebesült közül többen haldoklanak
A Kolozsvár felől Nagyváradra érkező személyvonaton végzetes robbanás történt, amelynek eddig huszonhárom sulyosan sebesült áldozata van, akik közül többen a halállal vívódnak.
A vonat egyik harmadosztályu személykocsijában főleg katonai ujoncok utaztak. A harmadosztályu személykocsik zsufolásig megteltek. Az ujoncokon kívül az Élesdi Erdőipar R. T. alkalmazottai utaztak még a vonaton. Az egyik kupéban utazott Lutz József, az Élesdi Erdőipar vállalat raktárnoka, akinek az volt a megbizatása, hogy öt kilogramm dinamitot hozzon be az élesdi telepről az Erdővállalat Nagyváradon levő irodájába.
Lutz József raktárnok, ugy látszik, nem vigyázott a veszedelmes robbanóanyagokra, hanem egyszerűen az egyik pad alá helyezte a csomagot.
Amikor a vonat a nagyváradi szőlőhegyek alján robogott, egyszerre hatalmas rázkódás dübörgött végig a vonaton: a pad alá helyezett öt kiló dinamit felrobbant és a kocsi pillanatok alatt kigyulladt.
A vonaton óriási riadalom támadt, az utasok rémülten ugráltak le a robogó vonatról, amely csakhamar megállt.
A felrobbant kocsiból, amely hatalmas lángokkal égett, a sebesültek rémes jajgatása és segítségért való kiáltozása hallatszott. A tüzet nagynehezen sikerült eloltani. Értesítették a mentőket, akik rövid idő alatt megjelentek. A felrobbant kocsiból huszonhárom sebesültet szedtek össze és ezeket beszállították a nagyváradi kórházba. Többen már akkor haldokoltak, amikor a mentők a kórházba szállították őket.
Érdekes, hogy Lutz József raktárnok csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett.
A dinamit csak ugy robbanhatott fel, hogy a cigarettázó ujoncok valamelyike égő gyufát, vagy el nem oltott cigarettavéget dobhatott a pad alá.
Hogy a katasztrófának hány halottja lesz, azt még nem lehet megállapítani.
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Illusztráció: A kolozsvári pályaudvar korabeli képe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése