2009. július 31., péntek

Kölcsönsorok 2/40


HORIA-ROMAN PATAPIEVICI

Született 1957-ben, Bukarestben. Apja magasrangú állami banktisztviselő, az egykori román KGST-képviselet tagja. A fiatal fizikus 1981-ben diplomázik a Bukaresti Tudományegyetemen, később filozófiai mesterképzésen vesz részt. 1989-ben letartóztatják. 2005-től a Román Kulturális Intézet igazgatója. Főbb irói művei: Cerul văzut prin lentilă (Távcsövön át az ég, 1995, Nemira), Zbor în bătaia săgeţii (Repülés a nyilvessző elől, 1995, Humanitas), Cine crede într-un popor fără valoare (Ki hisz egy értéktelen népben, 2000, Central European University Press), Omul recent (Jelenkori ember, 2001, Humanitas), Ochii Beatricei sau cum arată cu adevărat lumea lui Dante (Beatrice szemei avagy hogyan mutat Dante valódi világa, 2004, Humanitas)


Én, én
(Eu, eu)

Az éjjel a fényben markosan
begyűjti amit az elgyötört nap elveszit.
A holdat választom hogy lelkem betöltsék
az utcasarkok
kiáltások, suttogások
emlékeimben szunnyadó pillanatok
Az esttel együtt alászálltak bennem
ringó körökben elragadni
arcaim közül
a titkosat a kincses örvénybe zártat

Örök küszöbök
(Eterne praguri)

És nézd csak, kezedben reszketés
vagyok, amely majd elcsitul
Egy szakadatlan út idegeim és
a világ nem létező idegpályái között

És nézd, egykor kimondott szavaim
Fényárba vonja bennük, mint levél közt, a gyümölcsöt
elnézzük őket, örök küszöbök mosolyognak
egy általunk megélt jövőből.


Chalaos

Hazug nóta Fuendetodosból / Cântec de mincinos din Fuendetodos

Teremtőm, amikor kebleivel teljesen nekem dőlt
véges végig
lélegzetem a torkomba szorult
merev lettem mint a cövek s beleremegtem
amint gyömöszölt és felcsigázott és elringatott
és túlságosan lenyűgözött, jókora teste volt s szeretett
úgy bizony, majd belehaltam

fe fölébredtem
de fölébredtem
mert álmodoztam.

Dona Maria

És azt állitod hogy még sose láttad a Cayetanának mondott Maria del
Pilart
a tizenharmadik Alba hercegnőt? - He, he

feleségem, Pepa
éppen fiúcskát szült nekem
amikor Moncloába szöktem tőlük nem is láttam őket
elszólitottak

makrancos volt és rosszféle
megkinzott és én veszettül kivántam
pedig mit sem adottságravalamennyi férfi odavolt érte
kérte hogy talpait nyalogassam
s csak azután nyögdécselt
felajzva

ő maga mondta, néha
“senki sincs, aki feloldozna minket?”
de csak akkor,
majd újra gonoszul mulatott rajtam

de én hittem benne vakon

egyszer azonban rámparancsolt
hogy ruhája alatt intézzem el
mig egy zeneteremben ültünk
máskor megbolonduljonéjjel a ligetbe csalt
és a trópusi halak medencéjébe lökött
és ott rám mászott
minden teketória nélkül
s egyre csak nevetett
megiszonyodtam magunktól
később a játék elfajult
tehetetlenül nyaggatott, csuromvizesen
és bármelyik pillanatban megláthattak
a mieink

Maja vestida, Maja desnuda

Aztán megfestettem mindkét arcképét
mert elhagyott a józan eszem nem tudtam betelni vele mindegyre
megkivántam
a lelkem utálkozva összerándult
valahányszor megláttam magam hogyan festek
mindenféleképp szétzilált
szétszaggatott, meggyötört, eltaszitott
nem éreztem mást, egyre őt szomjúhoztam
égtem csak égtem csak égtem
mint bűzös mocsarakban a foszfor
a folyóban szeretkezve erősen odalett
s a fény is sértette a szemem a benne lakozó sötéttől
s bármivel is festettem csak a cink, csak az ólom és a higany
ami felkenődött
s minden érintésétől dobhártyám robbanásig feszült

egy metszet alá odairtam
“ők még mem távoznak”
és ugyanezt éreztem
kétségbeesetten
ezt éreztem

hogy bármit tennék
és akármit tennék
ők többé nem térnek vissza

Az utolsó arckép / Ultimul portret

harminchat évesen is
még ragyogóan szép volt
és akkor, apró kezeit retusálva,
hófehéren
kesztyű nélkül,
tőle tudtam megbolonduljonhogy ez volt az utolsó alkalom...
Kiegyenesedve ült
áthatóan rám nézett
mosolytalanul
Teremtőm, mennyire szeretlek
szerelemmel amihez nem elég az élet
a lélek pedig
véletlen csupán

Goya

Bármily zabolátlan is, egyetlen szerelem
sem hasonlit a prédikáló papok emlitette bujálkodásra
akkor se, ha ereje a túlhajtásban rejlik
miként a filozófusok tartják
nem szégyentelenségünk volt eltévelyedés
hanem hogy túl kevés volt a tett
és mily kevéssé merészeltünk élni
a lángokkal melyekben kinunkban összeégtünk.
Élegtem s halálom odaadtam volna
bármelyik öleléséért
egy nyögdécseléséért, akkor
akár szégyent is hoztam volna családomra,
férfiakat gyilkoltam volna le,
eladtam volna a királyt is.
Ma viszont azt kérdem:
vajon a művészetemet is elárultam volna?

Kérdezlek... / Te intreb...

Természetesen, ez nem az...
Ha csekélységért halunk is meg,
a Semmiségek pedig sose a
Minden

No es eso – motyogom gügyén
nagyitón át nézve a Medusa Tutaját
no es eso
no es...

1 megjegyzés:

Elekes Ferenc írta...

Apám is nagyon magasrangú volt. Az állami banknál. Még fiókot is nyított.Hívták, személyesen, hogy nyissa ki, ha már asztalos.Ki is nyította. A fiókban csak egy ottfelejtett csokornyakkendő volt, azt otthagyta. Le sem tartóztatták 89-ben. Még jó, hogy otthagyta.