Móricz Zsigmond - A magyar fa sorsa
1927 július
Már a cime nagyon jól van választva, a Makkai Sándor könyvének, mert az Ady életén s költészetének sorsán valóban a magyar fa sorsát figyelhetjük.
Mikor Slovenskóban jártam, egy este egy társaságban együtt voltam egy uriemberrel, akinek én említettem, hogy a Makkai Sándor könyve megjelent s hogy igen szép. Másnap délután újra találkoztunk. Kiderült, hogy egész éjszaka nem aludt, a könyvet megszerezte s végig olvasta és végig zokogta. Barátaink, akik reggel fölkeresték, ott találták a könyv fölött, zokogva.
Mélyen meghatott. A könyv valóban nagyon szép, nagyon becses, szívből szívbe szól. De csak ott érzik az Ady-szenvedés, az Ady-fájdalom roppant mélységét és rettenetes tragikumát, ahol azoknak az időknek politikai büneiért most lakolnak, magyarok, ártatlanok, vérzők.
Idehaza senki se érezheti annyira a fajta-fájást.
Mit érezzen az a kegyelmes úr, akitől nem vett el Trianon semmit. Nem vette el tőle a március 15-ikét. Sem a valláserkölcsi, népnemzeti, és honfihazaffi szólásszabadságot. Az ilyen felléphet a szószékbe és leerkölcstelenezheti, lehazátlanabitangíthatja, leperverzerotikusistentelenrészegítheti a költőt. S csak az az egy fájdalma van, hogy állami nyugdíját nem veheti el. Mert ezeknek a hű, szilárd és boldog embereknek ez az első gondolatuk: megölni azt, aki nem az ő nótájukat fújja. Ha rajztanár, kidobatni a fővárossal, ha ujságíró, kidobatni a szerkesztőjével, ha püspök, kidobatni híveivel.
Szerencsére a magyar állja a verést. A legjellemzőbb magyar fa a diófa. Ezt sose metszik. Zúzzák és törik. Ha nem terem, meg kell verni hosszú rudakkal s a fájó sebekből termő ágak hajtanak.
Így verik a magyarságot a Sors által rászabadított elemek és még a rossz gyermekek is. De a magyar fa egyre ősibb erővel sarjad.
Károly román trónörökös leghőbb vágya
1927 augusztus
Páris, julius 31.
Ferdinánd király temetése napján Károly volt trónörökös kijelentette annak a bukaresti küldöttségnek, amely őt fölkereste neuillyi palotájában, hogy elhatározását akkor fogja közölni, amikor a temetést követő gyászszertartások végetértek. Ez a pillanat most elérkezett és Károly herceg a világ nyilvánossága elé lép elhatározásával: ha a román nép hivni fogja, ugy kötelességének tartja, hogy népe hivó szavának eleget tegyen. A trónörökös nyilatkozatát az összes lapok közlik, de a legrészletesebb interju a "Matin"-ban jelent meg.
- Hogy annak idején jogaimról lemondtam - igy kezdi a herceg -, azért történt, mert komoly körülmények között erre olyan személyek olyan eszközökkel kényszeritettek, akikről és amelyekről nem akarok ítéletet mondani. Fájlalom ennek az elhatározásnak minden következményét. Nem áll szándékomban, hogy bármi néven nevezendő forradalmi mozgalmat szitsak, de ma a helyzet Romániában megváltozott. Románia jövője komoly aggodalmakat ébreszt. Atyám komoly örökséget hagyott hátra és két nemzedék termékeny munkáját nem szabad veszélyeztetni. Mint románnak és mint apának, véleményem szerint jogom van Románia nagyságán és fiam érdekein őrködni és személyesen közbelépni. Leghőbb vágyam országommal közölni, anélkül, hogy nyugtalanságot keltsek: kész vagyok a román nép hivó szavának eleget tenni.
- Rendkivül fájdalmasan érintett - folytatta nyilatkozatát Károly herceg -, hogy nem engedtek atyám halálos ágyához. Jól tudom, hogy a halállal vivódó királynak az volt a leghőbb óhajtása, hogy még egyszer láthasson és nem igaz, hogy atyám tiltotta volna meg, hogy meglátogassam és temetésén résztvegyek. Meg kell cáfolnom azokat a szentimentális legendákat is, amelyeket trónról való lemondásommal terjesztettek. E legendák és az én elhatározásom között nem volt semmi összefüggés. Most egyelőre afölött őrködöm, hogy Mihály fiam, ha majd elérkezett az ideje, csorbitatlanul és érintetlenül kapja meg királyi örökét.
Károly herceg nyilatkozatát a vasárnapi lapok különbözőképpen, jórészt barátságtalanul kommentálják. A "Journal" óva inti a trónörököst attól, hogy ujabb krizisnek tegye ki Romániát most, amidőn a volt dunai monarchia területén amugyis minden forrongásban van, amint azt az utóbbi napok eseményei igazolták. Károly herceg nyilatkozatának semmi értelme sem volna, ha nem azt jelentené, hogy a jelenlegi romániai rezsim ellenfelei felé azt kiáltja: Ha vezérre van szükségtek, itt vagyok!
Pertinax az "Echo de Paris" hasábjain körülbelül ugyanezt a gondolatmenetet fejti ki, mondván, hogy a Bratianuval való konfliktus végeredményében vagy a köztársaság kikiáltására, vagy pedig diktaturára vezetne. A mai viszonyok között Bratianu helyzetét nem szabad sulyosbitani. Bratianu külpolitikája ma az egyetlen lehetséges román külpolitika, amelynek alapja minden kétséget kizáróan a kisántánt államszövetségének föntartása és a nyugati hatalmakkal való szövetkezés. Károly hercegnek semmi jog sincs ahhoz, hogy ez igények közül bármelyiket bárminő formában érvényesitse. Azt kell tehát kivánnunk, hogy Bratianu maradjon fölül. Az "Ocuvre" ezeket irja: Megerősitést nyert az a föltevésünk, hogy Károly nem is olyan önként irta meg lemondó levelét, mint ahogy Ferdinánd király végrendeletében azt hinni látszik. A velünk barátságos Romániának azt kivánjuk, hogy e nehéz trónöröklésből komoly zavarai ne támadjanak, ne tévessze szem elől azt a liberalizmust, amelyet a Bratianu-rezsim lábbal tiport.
A "Journal de Débats" azon a véleményen van, hogy a dolgok további folyása attól függ, vajjon bizonyos politikai körök a mostani alkalmat nem akarják-e arra fölhasználni, hogy Románia belső helyzetét megzavarják. A román hazafiak ne feledkezzenek meg arról, hogy dinasztikus viszályok különösen veszedelmesek olyan országban, mint aminő Románia.
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Illusztráció: II. Károly, Románia új királya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése