1867. április 3-án aztán egy nem szokványos előadásról szerezhetünk tudomást:
"3-n a szinházban, hol ekkor büvészeti előadás volt helybeli órásmester, Birle László által, továbbá Birle Katalin, az előbbinek leánya színészi pályára kivánván lépni, most tett első kisérletet a színpadon, valamint az itteni fekete zenészek karmestere, Cserni Alajos is fellépett most." (5. oldal)
DL a sok színházi bejegyzés közé beszúrt egy érdekes közjátékot is, amelyből megtudhatjuk, időnként hogyan szerezte meg a beléptidíjhoz szükséges pénzösszeget.
"Volt nekem egy rokonom ugy félig-meddig különcz ember, a ki szereti ugyan az ifjakat - t.i. a becsületeseket - de hogy a közönségesnél csinosabban vagy egy kissé különbözőleg őltözzenek, vagy virágot stb. hordjanak fejüken; főkép pedig hogy azzal egy cseppetis ágáljanak (fennhéjázzanak) azt teljesen ki nem álhatja. Én, minthogy különben meglehetős természetem a szerénység (perse nulla regula sine) az ő természetét pedig jól ismertem, kegyét meglehetősen megnyertem. Egykor szinházba indulva egy szép szinü bokrétát tüztem kalapomba, mert előre tudtam, hogy kik lesznek a szinházban (magától értödik, hogy csakis 2őt tudtam, de ez nekem elég volt arra, hogy ha pénzem volt, s a darabot nem láttam, elmenjek.) - Amint megyek a Nagy Közön le Nagy Jánosné és Ida növérem felé, hogy együtt menjünk az Elbába hól az előadás volt, hát ime messziről meglátom az én emberemet D. Lajost. Én se vagyok rest, hanem valóban is melegem lévén, leveszem a kalapom, magam megtörülem, a bokrétát pedig a kalap szalagja mellé a lehetőleg beszuszakolom, s avval megyek - hová mondám. Ott elpanaszlom nővéremnek, hogy az én drága virágcsokrom hogy járt. Ő pedig másnap odamenvén az én öreguram, elbeszélte neki az én virágcsokrom történetét. Az én emberem az öreg pedig igy szólt: na minthogy olyan tekintélyben tart engem, ezért egyszer megérdemli, hogy egy színházra valót adjak neki. És ez volt a 25 krajczár története.
1867-ben történt a virág, Május 7ikén, leirtam 10én." (10-12. oldal)
Valamivel korábban még egy afférját tartja fontosnak megosztani naplójával, amiből a későbbiek tanúsága szerint tanulnia kellett, mert hasonló balfogásra nem találunk.
"Innep első napján (husvét) April 21én elmentem sétálni és azon tapasztalatra jutottam, hogy az ember csak olyanokkal induljon meg az uton, akik miatt bárkivel találkozzék is vagy bárki lássa is magát meg ne kelljen szégyenleni, mert különben ugy jár mintén, ki a magam káramon tanultam. Ugyanis elmentem Szörcsei Gáspár és Nagy Kálmánnal (hires tekergők) sétálni és amint mentünk egy ablakban ott láttam H(incs) B(ertát) kinek külömben mindig nagy tisztelettel és sz.....el szoktam köszönni, egyszóval jól ismerem, és persze ő is engem, de bizon ezen társakkal lévén, nem tettem szokásom. - Tovább menve egy utczán találtunk két tanárt, D. J....fet és a pápa szemes D. M..lost; ime most megint a szégyen, hogy engemet... ilyenekkel látnak, s végre még egy: (az allén) a sétányon a merre menyünk hát ottan van az én kedves barátom és gondolatban... Mentovich Elek, kit épen ez előtti nap figyelmeztettem ezek kerülésére és ime most én vagyok a korpa között a disznóknak eledelül kitéve. De ezutánra egy kissé ovatosabb leszek sétatársaim megválasztásában." (6-7. oldal)
Egy nap múlva, április 22-én DL újabb "kalandot" jegyezhet, mégpedig olyanformán, hogy az olvasó azt hinné, valami érdekes vagy fordulatos dolog történik hősünkkel, majd kiderül, hogy az élet legközönségesebb, legabálisabb közjátékairól van szó. (Ez a fajta tárgyalási stílus később is lépten-nyomon felbukkan a naplóban, s számomra azt példázza, hogy az akkori életben az eseménytelenség, a kiszámíthatóság, a prózai szürkeség a világ stabilitásának kifejeződése.)
"D.u. úgy 5-6 órakor amint jöttem fel a Kis Közön, hát meglátom, hogy (halvány pontokkal leheletfinoman kirajzolva: Mentovich Julcsi) az ablakban van, tehát, hogy ne látszodjon épen ugy neki mint ha csak érte mentem volna, eljüttem a fazakas u(tczától) posta utczáig ott le a Kutas utczán és fel a Kazinczi utczán mentem csak azért, hogy őt láthassam és egyet köszönhessek, és sikerült a mennyiben még mind az ablakban volt. Ilyen a Sz..." (vajon mit akart itt elrejteni a pontok mögé: szerencse? szerelem? - csak találgathatunk... De ha a naplóban tovább haladunk, sejtéseinkben megerősödhetünk:)
"April 29én a szinházban adták: A csizmadia mint kisértet énekes népszinmü 3 felv. irta Szigeti. Elegen voltak, nekem sokan, mert... (halvány pontokkal leheletfinoman kirajzolva: Mentovich Julcsi közel hozzám)"
Május 4-én újabb színházi est, akkor megjegyzi: "Sokan (kipontozva: Julcsi)". Május 5-én több lány társaságában elvonul DL és társai előtt M. J(ulcsi) is, s "a mint már egészen irántam voltak, én ugyan mindeniknek akartam és köszöntem is, de M(entovich) J(ulcsi) reám nézet és akkor felálva köszöntem neki és ő is kedvesen nekem. Azután a szinházban voltam, de ő nem volt ott..."
DJ felhőtlen napjai azonban láthatóan meg vannak számlálva. Eljön a pünkösdi szünidő, s vele együtt a felkészülés, a tanulás kötelessége:
"A Pünkösdi szünidőt megadták. Máj 29. d.e. 10 ora - tart Junius 13ig, mely alatt a subscriptiora [a kollégiumokban a nagyobb diákok sorába lépőknek nevük aláírásával arra való kötelezettség-vállalásuk, hogy engedelmeskedni fognak az iskolai törvényeknek] Szőcs Lajos a bongárdi, Soos Gyula és Szabo Sándor-ral készülgettem, a Teleki kertben - vagy a temetőben - vagy a mi kertünkben - vagy a Soosék házánál...
1867. junius 30án volt az ugy nevezett subscriptioi vizsgánk reggeltől estig." (14-15. oldal)
De innentől kezdve ez már egy másik történet...
(Folytatom)
Illusztráció: Marosvásárhely a XIX. sz. közepén / Rohbock Lajos rajza
1 megjegyzés:
Azon felül, hogy nagyon tetszik az, hogy kijegyzeteled a naplót, és így mások által is hozzáférhetővé teszed a tartalmát, meg kell jegyeznem, hogy ami a tulajdonodban van, annak igazából a magyar Levéltárban lenne a helye. Ha van Benned egy pici belátás, akkor ezt a műkincset nem tartod magántulajdonban, hanem szakemszakemberekre bízod, ahol biztonságban lesz.
Megjegyzés küldése