1.
A kopott, de masszív könyvecskét Elekes Feritől kaptam, több mint egy esztendeje, aki egykori régiségboltján keresztül tett szert rá, mint ismeretlen relikviára.
Amikor Marosvásárhelyről elküldte nekem, az volt a szándéka, hogy hámoznám ki, mert lát bennem ehhez hajlandóságot és képességet, ki fia-borja vezette ezt a naplót annak idején, de legfőképpen, hogy mérjem fel belőle, hogyan élt és gondolkodott az akkori ifjúság, a kiegyezés esztendeiben, Erdélyben...
Úri gesztus volt a részéről ez a felajánlás, ugyanakkor egy nagy kihívás is, hiszen éntőlem egész életemben távol állt a levéltári munka, a régi kéziratok böngészésének a szenvedélye. Ha igyekeztem is precíz lenni ami az írást, a szerkesztést illeti, az is inkább csak törekvés volt, mint mánia...
Na de ez most mind nem számít, a lényeg az, hogy elfogadtam volt Feritől ezt a kis kávébarna könyvet, amit nyugodtan nevezhetek akár notesznek is, mai ismereteink szerint, és büszke voltam, hogy engem szemelt ki a napló gondnokául.
Imígyen mutatta be előttem, hátha még jobban kedvet kapok a feladathoz, mi is rejlik a fedőlapok között:
"Ez egy szegény gyermek, aki tehetősebb vásárhelyi emberek gyermekeit tanította, mert azok bizonyára tele voltak lustasággal. Olyanok vannak benne, hogy például mennyibe került az a fűzet, amibe a följegyzéseit írta, mennyit kért az anyjától cipőfűzőre, lábbelire, kenőcsre, gyártyára, mit olvasott egy héten által, milyen darabokat látott a színházban, mivel foglalkoztak az akkori poltitikai pártok, hogy jutott el szeketrest stoppolva Dicsőbe, szóval nagyon nagy tanulság lenne egy mai fiatal számára, ha egyáltalán elolvasná... Még politikával is foglalkozott, volt véleménye..."
Én ezt mind el is hittem neki azon nyomban, a gond csak annyi volt, hogy végül csak el kellett olvasni a sűrűn csordogáló kézírást, amely bármilyen kalligrafikus is legyen, mégis csak sietésre és bizonyos kuszaságra vall, sok benne a rövidítés, az elharapott szó, az elgaloppozó betűjel, a megszakítás, a rögtönzés. Mindezt legyűrni és megfejteni speciális hangulat - ún. révület - kellett, ami igen sokáig meglehetősen messzire elkerült.
Aztán az idei nyáron, távol az otthontól, hirtelen eszembe jutott a naplócska, s valahogy kedvem támadt, hogy kézbe vegyem. Éppen csak nem volt mit, mert a számomra ismeretlen Deák Lajos feljegyzései odahaza maradtak.
Végül, ha több szakaszban is, mára sikerült elolvasnom. Ami nem kevés munka volt, de teljesítménynek nem túl nagy, hiszen a java ezután következne: az olvasottak értelmezése, feldolgozása, a tárgyi világ beazonosítása, a naplóbeli mikrovilág és társadalmi háló pontos rögzítése.
A legnagyobb kérdést számomra azt jelenti, hogy ki lehet a naplóíró szerző? Azon túl, hogy ismerősek életrajzi adatai: 1850-ben született, a Marosvásárhelyen élő Deák családban a legkisebbik gyermek az öt közül. Édesapja, aki 1868. április 4-én visszaadja a lelkét a teremtőnek, s akinek gyásszertartását és temetését a napló részletesen rögzíti, Deák Ferencznek hívják, akárcsak a nagy kiegyezőt, akinek elgondolását különben az egész család osztja. Anyja Miske Anna. A Deák család ugyanakkor rokoni kapcsolatban állt az ugyancsak népes Dósa családdal is.
Az első fogódzóra akkor találtam, amikor sikerült beazonosítani a legnagyobb testvért, bizonyos Deák Farkast (sz. 1833. március 4-én, Marosvásárhelyen),aki már némileg ismert személyiség a magyar történelemben és kultúrában, akiről Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái c. könyvében így ír:
"Deák Farkas (köpeczi),
nyug. igazságügyminiszteri osztálytanácsos, a m. tud. akadémia r. tagja, a vaskoronarend tulajdonosa, D. Ferencz jó nevű ügyvéd és Miske Anna fia, szül. 1832. ápr. 4. Marosvásárhelyt; iskoláit szülővárosában az ev. ref. kollegiumban járta, midőn 1849-ben gr. Toldalagi Mihály őrnagy mellett néhány hónapig ő is részt vett a szabadságharczban. 1850-52-ben ismét a marosvásárhelyi kollégium növendéke volt; ekkor azonban mint rajongó ifjú belesodordatott a Török-Gálffy-féle összeesküvésbe, minek eredménye öt évi fogság lett; ebből két évet Szebenben és hármat Josefstadtban töltött. 1857-ben szabadult ki kegyelem útján fogságából, hol rendszeres tanulmányokat folytatott magas míveltségű társaival. 1857-től 1861-ig vidéken és Kolozsvárt tanítással, neveléssel és önképzéssel foglalkozott; megtanulta a franczia s angol nyelvet és a latinban is tökéletesítette magát. 1862-ben Pestre költözött, hol elvégezte a jogot és az irodalommal is állandóan foglalkozott. 1867-ben igazságügyminiszteri fogalmazó, 1870-ben titkár lett és 1881-ben osztálytanácsosi czímet nyert. 1886-ban a III. oszt. vaskoronarenddel kitüntetve nyugdíjaztatott. Tevékeny részt vett a magyar történelmi társulat alapításában, melynek 21 évig egyik legbuzgóbb igazgató választmányi tagja s sok éven át jegyzője volt. A székely művelődési egyesületnek szervező választmányi tagja, utóbb alelnöke lett. A magyar tudom. akadémia 1876. jún. 8. levelező s 1885. máj. 28. rendes taggá választotta s az akadémia több bizottságának munkás tagja volt; részt vett a régészeti, valamint a magyar heraldikai s genealogiai társulatok alapításában is, melyeknek szintén választmányi tagja volt. 1870-73-ig mint a drámabiráló bizottság tagja a nemzeti szinház igazgatásában is részt vett és ez idő alatt 14 szindarabot fordított; végre a hunyadmegyei régészeti társaságnak is tiszteletbeli s a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond társaságnak rendes tagja s utolsó évében elnöke volt. Több tanulmányutat tett Németországban, Svájczban, Francziaországban, Belgiumban, Hollandiában és Angolországban, mely alkalommal utileveleket küldött a Pesti Naplóba, Fővárosi Lapokba sat. A folytonos irodalmi s hivatali munkásság idő előtt meggyengíté testi szervezetét és utolsó napjait Marosvásárhelyt a születi háznál élte, hol 1888. jún. 4. meghalt. Nyárád-Andrásfalván a családi temetkezési kertben nyugszik, hol sírja fölé a testvéri kegyelet díszes gránit emléket emelt."
Egyetlen egy helyen találni ellentmondást Szinnyei megállapításai és a napló adatai között: Deák Lajos - akit a továbbiakban DL-ként emlegetek - feljegyzéseiben (3. oldal - az ifjú naplóíró ugyanis, a történelmi hűség kedvéért, már jegyzetei legelején rögzíti családja anyai, illetve apai ágának legközelebbi hozzátartozóit, illetve testvéreinek életrajzi adatait) Farkas bátyjának feltüntetett születési dátuma 1833 március 4 - a többi stimmel, de igazságtételre (mármint hogy melyik a helyénvaló adat) nem vállalkozom - derítsék ki a hozzáértők.
Deák Farkas említése viszont már olyan szál, amire fel lehet építeni a napló társadalmi hálóját, még ha hiányosan is. Mindjárt az első oldalakon kiderül, hogy DL igen nagyra becsüli Pesten élő legnagyobb testvérét, bámulja annak szabadságharcos múltját és hogy szellemiségében az egész család a Deák-féle kiegyezést támogatja.
2.
Aki az eddigiekből azt hitte, hogy nagy történelmi tablót készülök fölvázolni az ügyes kis napló kapcsán és elkezdem majd kutatni-böngészni Marosvásárhely kiegyezés-kori társadalmi térképét, az csalatkozni fog, esetleg megkönnyebbülten felsóhajthat. Semmi ilyesmihez nincs bennem hajlandóság. Ahhoz ott vannak a helytörténet tapasztalt és jól bejáratott szakemberei, tanárok és professzorok, mindenféle levéltárosok, és úgy gondolom, hogy az a része a kérdésnek nagyjából meg is van oldva, tisztázva vagyon.
Éppen csak ennek az ifjú embernek, aki a Deák Lajos (DL) névre hallgat, a helyét kellene megtaláljuk a továbbiakban ama zaklatott, de azért mondhatni kiegyensúlyozott, gondtalan békeidőkben, amit a kiegyezés hozott az anyaországi és erdélyi magyarságnak. Az erről szóló információk, DL kisvilágának elemei pedig ott vannak a naplóban.
Lássuk csak, hogyan telnek hétköznapjai.
*
Hősünk tehát 17 esztendős, bevallása szerint kedveli a táncmulatságokat, mert igen sűrün járogat el rájuk s nemcsak e tényt vallja meg naplójának, de arra is gondja van, hogy névszerint felsorolja, kikkel táncolt többször és ezek közül kikkel a legszívesebben. DL ugyanakkor színház- és operakedvelő is, alkalomban pedig, úgy látszik, nincsen hiány, mert 1867 februárjának végétől szinte minden másod- vagy harmadnaponként sor kerül egy-egy színházi előadásra, amelyek szépen bekerülnek a naplóba a cím, a szerző, az esetleges fordító, a rendező és a főbb szereplők ismertetése mellett. Ha a DL naplójából kellene megítélnünk az akkori kulturális életet, akkor azt mondhatjuk, hogy korabeli színészeink ugyancsak tették hazafias kötelességüket. Olyanok voltak, amilyenek, életkörülményeikhez képest mindenképpen lelkesek és önfeláldozók, de aki annak idején valamit is adott magára, nem panaszkodhatott pangó művelődési életre.
Érdekes módon, DL kurta színházi bejegyzéseiből olykor azt is megtudjuk, hogy milyen érdeklődés övezte az illető darabot: tolongtak-e a nézőtéren vagy sem. Egy idő után kettős mércét vezet be és ilyen megjegyzéssel zárja számadásait: "Elegen voltak, nekem sokan", "Minden tekintetben nagyon sokan". Szó szerint nem derül ki a naplóból, de sejteni lehet, hogy amikor DL szempontjából is "sokan voltak", ez arra utalhat, hogy a számára kedves (szimpatikus) nőnemű lények is jelen voltak a teátrumban. Néha még a nevük is felsejlik a füzet lapjain, alig észrevehető, halovány pontokból kirakva, hogy a naplóíró eleget tegyen a műfaj vallomásos követelményeinek, de a kellő diszkréciót is betartsa.
(Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése