2009. március 26., csütörtök

Atlanta árnyékában (Szász János - 5)


János eljutott Írországba! - ujjongtunk a szerkesztőségben. Ez akkora szenzáció volt a számunkra, a meglepetésről nem is szólva, hogy elolvadtunk a kézirat elolvasása után.

Pedig hát Szász János ugyancsak megjárta magát a nagyvilágban, járt keleten is, az oroszoknál, de élt hónapokat is, az Egyesült Államokban, amikor is ösztündíjasként, a hatvanas évek végén egy egyetemi campusban, a saját bőrén tanulmányozhatta az "átkozott imperialista rendszer" ellentmondásait. Ekkoriban terjedt el az az anekdota, hogy miután hazajött és az amerikai levelei, illetve naplója alapján írt útirajza, az Amerikából jöttem írószövetségi díjat kapott, számos román írótársa értetlenül szisszent föl: - OK, hogy visszajött Amerikából, ez még hagyján. De miért kell egy ilyen ostoba tettért még díjat is adni?

Szóval, nem volt miért kételkednünk János forrásaiban, éppen csak az anyagi helyzetét illetően volt némi aggályunk, úgy ítélvén meg, hogy saját költségén nehezen futotta volna angliai, írországi utazásra. De hát ott van a németországi lánya, biztosan ő áll e kaland háta mögött...

Tény, hogy rendre lehoztuk nem csak az első tudósítást, hanem a többit is, ami a témában érkezett. Amelyek azért voltak rendkívül érdekesek, mert a tényszerű valóságon alapultak - a világpolitikában akkor tört meg a jég, s az atlantai román-magyar egyeztetés után a Clinton-kormányzat vállalta azt, hogy elismeri a Sinn Fein addig terrorista szervezetnek tartott politikai mozgalmát, s ezáltal beemeli őt a tárgyalásos politikába (a britek nagy bánatára)...


"Az egyenjogúság oszthatatlan"
Gerry Adams, a Sinn Fein elnöke nyilatkozik lapunk munkatársának
(1995. március 13.)

(Limerick, március 8) Garry Adams-szel valójában kétszer találkoztam, egyszer a párt székházában, de csak néhány percre, mert sürgősen vidékre kellett utaznia. Akkor inkább ő kérdezett... Újabb találkát beszéltünk meg másnapra, de amikor beértem a székházba, azt az üzenetet hagyta hátra, este nyolcra vár Limerickben. A buszközpontba siettem, déli egykor már indult is velem a "zöld agár" az ország egyik északnyugati városába. Sík tájon, mintha a mi Mezőségünkön hajtott volna át a kényelmes távolsági busz, itt-ott középkori vártemplomok szegélyezték az utat. Messze behavazott dombok fehérlettek. Egész Írországban kutya idő járja, miközben már a rózsák bimbóznak, zölden lángol a gyep és a földeken zsengezölden terül el az őszi búza. Három órás út vezet Dublinból a Shanon öbléhez közeli, 35 ezer lelket számláló kisvárosba, amelynek egyeteme van, s mint később megtudom, műegyetemi kara mellett nemrég megnyílt a humán tudományok fakultása is, egyelőre angol nyelvet és irodalmat, európai történelmet tanítanak. Istenem, harmincötezer írnek egyetem, de kétmillió magyarnak fityisz! A helyi pártszervezet székházában kiderült, ma este nyolckor gyűlés lesz Limerick Inx-ben, Adams telefonált, jöjjek oda, utána beszélgethetünk. Jenny Shapkind, a helyi pártszervezet titkára visz ki a kocsiján, jó hárommérföldes út, ostornyéllámpákkal és nyomjelző, foszforeszkáló sávokkal kivilágítva. Megint havazik... Jenny bocsánatot kér a zord időjárásért. Ha ilyen hosszú utat megtettem, igazán süthetne a nap. Sütött is, az elegáns, egycsillagos szálloda gyűléstermében, ahol vagy hatszáz ember várt Adamsre, főként fiatalok. De fiatal a helyi Sinn Fein vezetőségének másik két tagja is, Cyril Cuxton és Ludwig Malone, akik velünk kocsoztak a szállodáig. Cuxton nyitja meg a gyűlést, írül beszél, majd átvált angolra. Másodiknak Malone beszél. Utána Adams következik. Jenny hallgat. Ki hallott még hallgató párttitkárról?

Szétnéztem a teremben, ahol azért százszámmal láttam meglett férfiakat is, kit zakóban, kit kihajtott inggel. A teremben jókedv és derű uralkodott. Ki kávézott, ki üdítőjét iszogatta, a gyűlés előtt sokan csöndesen iszogatták barna malátasörüket. A kérdések és válaszok után Adams a hadifoglyokról, a börtönökben megkínzottakról beszélt. Köztük a limericki Eddie Butlerről, aki sok társával együtt 20 éve ül börtönben. Az angol kormány mindent megtesz, hogy közbűnözőkként kezelje a politikai foglyokat. A diszkrimináció a börtönökben is érvényes. Fellim O'Hadmaill tavaly december 15 óta alig 20 mp-et beszélgethetett feleségével, mert a család welsziül beszél és még telefonon se hajlandók angolul megszólalni! 1992 novemberében az angol kormány határozatot hozott, hogy a hadifoglyokat áttelepíti a családjaikhoz közeli börtönökbe, de eddig csak 4 foglyot irányítottak át, s azokat is a fegyverszünet megkötésének másnapján. A harcnak nincs vége. Késő éjszaka tértem vissza a városba, amelynek főutcája fényárban úszott, mint bármelyik világvárosé.

- Adams úr, kétmillió romániai magyar szurkol önöknek évtizedek óta. Egyébként az ír-magyar kölcsönös rokonszenv még 1848-ból származik. Gratulálunk a győzelmükhöz!
Adams: - Még nincs itt a béke, ez még csak fegyverszünet. Az angol kormány mindent megtesz a béketárgyalások elhalasztásáért. Nyolcszáz éve elnyomnak bennünket, ráérnek.

- A legújabb szenzáció, hogy Clinton elnök jövőre Észak-Írországba látogat.
Adams: - Ez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban élő több millió ír hihetetlen nyomást gyakorol a kormányzatra, s ha Clinton újra indul az elnökválasztásokon, szüksége van az ír szavazatokra. Egyébként is lehetetlen helyzet, hogy a dél-afrikai változások után, miközben a palesztin kérdés rendeződőfélben, a csodálatos nyugati világ kellős közepén továbbra is kettészakítva éljen egy nemzet, méghozzá katonai megszállás alatt, valójában gyarmati sorban. A maguk harca az egyenjogúságért része ennek a mi harcunknak, jóllehet más eszközökkel folyt és folyik, és más körülmények között. Az egyenjogúság oszthatatlan, ez az, amit a konzervatív angol kormány oly nehezen képes megérteni, és alighanem ez a helyzet a mai romániai kormányzattal is. A maguk küzdelme okkal váltott ki nemzetközi visszhangot, nemhiába, hogy Atlantában Jimmy Carter vállalta a kerekasztal-beszélgetés vezetését. Amerika fél attól, hogy Közép-Európában egy második Bosznia fejlődhet.

- A Sinn Feinnek nemcsak az angol kormány, hanem az ír unionisták és saját szélsőségesei ellen is küzdenie kell. Utóbbi minden etnikai mozgalom velejárója, de alighanem minden politikaié is.
Adams: - A Sinn Fein nem csak nemzeti mozgalom, bár első célunk az egységes, független ír köztársaság megteremtése. A Sinn Fein társadalmi párt is, mi szocialisták vagyunk, célunk elérni egy szociálisan igazságos társadalmat. Mi demokrata párt vagyunk, demokrácia híján nincs szociális igazság, de kétséges az államegység és a függetlenség értéke is...

- Átszöktem északra, Belfastba..
Adams: - Miért szökött?

- Mert nincs angol vízumom és külföldi állampolgár vagyok. Láttam az utcán a szegénységet, és Belfastban is, ahol még mindig angol járőrök róják az utcákat.
Adams: - Látja a plakátunkat: "Békét az angolok visszavonulása révén!"... Mit mondhatok egyebet, mint azt, hogy szégyen e század végén, hogy Európa legnyugatibb szigete idegen megszállás alatt álljon. Minket már rég nem az izgat, hogy mit tett velünk Cromwell, hogyan ürítették ki Írországot 150 évvel ezelőtt, és hogyan értek amerikai partra a Nagy Éhség koporsóhajói, miként ölték az angolok halomra az íreket 1913 húsvétján. Az angol néppel semmi bajunk, nyelve óhatatlanul a miénk is lett, az ír művészek, írók, tudósok az angol szellemiség legnagyobbjaihoz tartoznak. De a briteknek ki kell vonulniuk országunkból, mert az nem az övék. A Malvin-szigetek juhai ellen nehezen futott ki az angol flotta, de ellenünk hiába vetették be a legmodernebb és legravaszabb fegyvereket. Igaz, nekünk is voltak s még vannak fegyvereink, de mi csak védekeztünk. Nekünk fájt istenigazából, hogy bombáink ártatlan embereket öltek, de Isten előtt mondom, nem volt más választásunk.

- Az angol kormány el akarja nemzetközileg szigetelni a Sinn Feint, s vannak olyan hangok is, hogy a béketárgyalásokon a Sinn Fein ne vehessen részt. A kiszigetelés nálunkfelé is dívik.
Adams: - Az angol kormány az íreket általában, a Sinn Feint kiváltképpen másodrangúnak tartja. Az elszigetelés hiú álom. Nemsokára irodánk nyílik Washingtonban.

- Mint segíti a Sinn Fein a volt IRA-harcosokat, hogy visszataláljanak a normális társadalmi életbe?
Adams: - Az IRA-harcosok sohase voltak közönséges emberek. Ez volt taktikánk egyik fő vonása. Ezért nem tudott az egész Intelligence Service a maga kompúter-kopóival a nyomunkra bukkanni.

- Volna kedve Erdélybe, Bukarestbe látogatni?
Adams: - Most, a béketárgyalások előkészítésekor, majd ha megkezdődnek, aligha lesz időm erre. Egyébként szívesen. Addig maguk meglátogathatnának bennünket.

- Adams úr, köszönöm önnek a beszélgetést.

Búcsúzóul két könyvével ajándékozott meg. Várják a fényképészek, filmesek, tévések. Már itt az éjfél, de zajlik a nagyüzem.
Másnap reggeli hír: az angol királynő Észak-Írországba látogat.

Szász János


Kaland Belfastban
(1995. március 15.)

(Dublin, március 9) Tegnap Limerickből a Sinn Fein egyik aktivistája átvitt kocsival megint Belfastba. De ahogyan megérkeztünk...

Az úton a Sinn Fein áldozatairól beszélt. Theresa Clintont, egy aktivista feleségét royalista különítményesek ölték meg otthonában, s egy IRA-önkéntest, Martin Dokertyt bombatámadás érte egy dublini bárban. Paul Kinsells angol fogdában halt meg betegen. Mindez az utóbbi három hétben, a Sinn Fein kongresszusa után. Egy volt IRA-önkénteshez mentünk Belfastba, láttam, hogy az utcán sokkal több az angol katona és a rendőr, mint tegnapelőtt. Az IRA-s közölte velünk, hogy megtudta, holnap vagy holnapután látogatóba érkezik az angol királynő, óriási razziák vannak városszerte: vissza kell mennem a lehető leghamarabb Dublinbe. Vannak-e nálam iratok? - kérdezte. Nincsenek, mondtam, tudatosan otthon hagytam őket a dublini szállodában. Jól tettem, mondta. Lefényképezett, átment a másik szobába és néhány perc múlva egy fényképes személyivel tért vissza, a név benne: Patrick Callan, Dorset Street 79. Menjek a buszállomásra s az első járattal utazzak Dublinba. Hazaérve az igazolványt égessem el. Elmagyarázta, hogyan érek a buszterminálhoz, le akartam írni, nem engedte, jegyezzem meg, nem bonyolult. Ittam egy pohár Fantát, azzal elbúcsúztam az IRA-stól s vezetőmtől is.

Jóformán ki sem léptem az utcára, máris igazoltattak. Két sarok után ismét. Nyájasak, udvariasak voltak az angol katonák, de akinek nem volt igazolványa, azt azonnal a rabomobilba tuszkolták. No, szép kis sors várt volna rám a britek börtönében. Éhes voltam, de nem mertem egy árva banánt se venni, mert még nem ismertem az aprópénzt, s féltem, hogy ezzel elárulom magamat.

Könnyen megtaláltam a terminált, jegyet váltottam, egy óra múltán indult a járat. Vettem egy Timest, nem mertem ír lapot venni, talán gyanúsnak találják. Kétszer igazoltattak a várócsarnokban. Már kivert a hideg verejték. Végül beszálltam a "zöld agárba" és elindultunk. A határon ismét igazoltatás. Egy nőt és egy öregembert leszállítottak a buszról. Némán és angolul számoltam a másodperceket... Sikeresen átjutottam a határon. Nyugodt lehet Őfelsége Erzsébet királynő, Patrick Callan, azaz Szász János nem vet rá bombát Belfast belvárosában. Hazaérve elégettem az igazolványt. Nem hiába harcolt évtizedekig az IRA, jól megtanultak irathamisítani. A dublini terminálban megvettem az Irish Independent-et, olvasom, Martin (és nem Alister, ahogy a múltkor hibásan írtam) McGuiness, volt IRA-főparancsnok rövidesen tárgyalni kezd a dublini ír kormány képviselőjével. Égett papírszag a szobában, ismét romániai magyar vagyok, három és fél órán át ír szabadságharcos voltam.

A friss lapok szerint az angol kormény erőst reméli, hogy Gerry Adamst, aki rövidesen az államokba utazik, Clinton elnök nem fogadja a Fehér Házban. Fölhívtam John Saxon munkatársunkat, aki néhány óra múlva visszahívott. Beszélt a Fehér Ház sajtóirodájával és megtudta, hogy a Házhoz közel álló körök szerint az ír pártvezér fogadása több mint valószínű. A tegnap esti, BBC által rendezett talk show-n részt vevő politikai személyiségek még reménykednek abban, az amerikai támogatás nem vezethet odáig, hogy az északírországi lakosság elnyerje önrendelkezési jogát. Anglia elvesztette világbirodalmát s most úgy ragaszkodik a tenyérnyi Észak-Írországhoz, mint hajdan Indiához. No, de India is megment...

Szász János


Jöhet az RMDSZ?
(1995. március 17.)

(Dublin, március 12) Gerry Adams, a forradalmi Sinn Fein elnöke megérkezett Washingtonba. A dublini unionisták visszautasították Clinton elnök meghívását, akiket az amerikai elnök ugyancsak meg akart vendégelni a Fehér Házban a Szent Patrick napján rendezett fogadáson.. Az angol kormány felhívta a Fehér Ház figyelmét, hogy miközben az amerikai kormányzat kétmillió dolláros fejdíjat tűzött ki a pakisztáni terroristákra, akik megöltek két amerikai diplomatát, ugyanaznap meghívták Gerry Adamsot Washingtonba. A Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy a pakisztáni terroristák és Gerry Adams között semmiféle párhuzam nem vonható. A rágalom az uralkodó többség örök fegyvere: Jelcin is a csecsen banditák ellen küldte háborúba az orosz csapatokat.

John Saxon figyelemreméltó tudósítást küldött Washingtonból. A Fehér Házhoz közel álló körök szerint nem volna akadálya, hogy Clinton elnök fogadja Markó Bélát, az RMDSZ elnökét egy, a szervezet szélesebb küldöttségével egyetemben. Ehhez azonban az volna szükséges, hogy az amerikai magyarok nyilvánosan támogassák az RMDSZ programját és lobbijuk útján ráhassanak Clinton elnökre. Az már csak formaság volna, hogy valamelyik magyar szervezet hívná meg a romániai magyar politikai szervezetet és állja az utazás költségeit. Saxon okkal nem érzi magát felhatalmazottnak arra, hogy e tekintetben bármilyen lépést is tegyen, de beszélt egy washingtoni magyar személyiséggel, aki megerősítette a Saxon által hallottakat. Ugyanő jegyzi meg, hogy ezek a körök összefüggést látnak a között, hogy Clinton elnök évek óta nem hívja meg Ion Iliescut a Fehér Házba és aközött, hogy az amerikai kormányzat és maga az elnök meggyőződése: a romániai magyarokat hátrányosan kezelik Romániában. Saxon beszélt Niall O'Dowddal, az Irish Voice hetilap főszerkesztőjével, aki a Sinn Feint és a Fehér Házat kötötte össze közvetítésével, s aki szerint semmi akadálya nem volna annak, hogy a romániai magyarok szervezete Washingtonba látogasson. Csak kezdeményezni kell, a terep most kedvező s az is marad.

Nelson Mandela üdvözölte a tényt, hogy Gerry Adamst fogadja az amerikai elnök, hasonlóképpen nyilatkoztak félhivatalos német kormánykörök, a kurd felszabadulási szervezetek párizsi irodája, a PFSZ egyik szóvivője. A tegnapi Times-ben a lap washingtoni tudósítója arról ír, hogy amennyiben Amerikának részben csalatkoznia kellett Aristide haiti elnökben, Gerry Adamsben nem csak mint politikusban, hanem mint nagy műveltségű értelmiségiben is bízik a Fehér Ház.

Azt is megértük, hogy a "tojásfejűeket" nem becsmérlő mosolyban, hanem tiszteletben és megbecsülésben részesítik. Változik a világ? (Szász János)

*

János a fenti tudósításokban valósággal brillírozott. Hozta a mindennapok érdekességeit, a helyi színeket, a politika lőporfüstjét, az élmény személyes báját, ugyanakkor bevetette régi kapcsolatát, John Saxont is, aki ismét bennfentesként tudott meg kulisszatitkokat a szövetségi külpolitikáról.

Aztán egyszer csak váratlanul otthon lett János. Mintha csak el sem ment volna... Nem ellenőriztem le az utólagos pletykákat, de állítólag valójában el se hagyta az országot: nyugati, lányához tervezett utazása csak terv maradt, idegállapota megromlott és némi ámokfutás után beutalták a 9-esnek nevezett bukaresti zöldfedelűbe. Visszanézve faxait, valószínűleg otthonról küldte el fantázia szülte tudósításait, s rendhagyó módon most azért emlékszem életének és pályafutásának erre a nem túl jellemző és érdemdús epizódjára, mert a szabad újságírás, a világot bejáró érdeklődés utáni olthatatlan vágy utolsó, sajátos fellobbanását láttam meg átverősdijében, amivel fikciósan, a négy fal közül ki sem mozdulva is elhihetően tudósított a világpolitika távoli helyszíneiről...

Csíkszereda, 2009 márciusában

Ui. Akit érdekel Szász János, az író, az újságíró és kultúrpolitikus, az olvassa el Bányai Éva kitűnő, 2006-os interjúját, illetve Tamás Gáspár Miklós rövid, de beszédes nekrológját róla.

Illusztráció: a Duna TV interjút készít Szász Jánossal otthonában. Fotó: Székely Sándor

Nincsenek megjegyzések: