Miután a frankfurti járat az atlantai "csapattal" a fedélzetén eltűnt a láthatáron, az RMSZ különtudósítója (Szász János) fogta magát és a továbbiakban ismét saját lakásáról irányította az akciókat. Akkoriban már faxkészüléke is volt a telefonjára szerelve - Németországban élő lányától kapta úgymond, és annyira örvendett neki, hogy alig várta, amíg születik néhány közölhető sora, azt máris nagy előszeretettel faxolta le a különböző szerkesztőségeknek. Az üzenetküldésnek és a sajtókommunikációnak ez az akkoriban hatékony eszköze volt a János fő fegyvere ebben az egész atlantai történetben, s aa küldöttség elindulása utáni órákban, kis időközökkel, mindjárt három sajtóanyagot is faxolt a szerkesztőségnek; az első Szász János nyílt, tanácsadó levele volt Markó Bélához, amelyben megírja azt, hogy szerinte mire kellene ügyelni a megbeszélések sikere érdekében a magyarok tárgyalóküldöttségének. A levélnek gyakorlati haszna minimális volt, hiszen amúgy sem érte volna utól a már az Egyesült Államokban tartózkodó küldöttséget, arra viszont jó volt, hogy az olvasók előtt bizonyíthassuk: lapunk nem csupán beszámol az eseményekről, hanem abban alakító, patrónus szerepet is vállal.
A másik két anyag tulajdonképpen külföldi diplomáciai visszhangok voltak, amelyeket János külföldi ismerősei jegyeztek le illetékes körökben.
Nem hagyhatjuk szó nélkül
Levél Markó Bélának Atlanta előtt
(1995. február 13.)
Kedves Béla,
Szívesen elmentem volna veletek Atlantába, no de még RMDSZ-tag sem vagyok, ám tudok angolul és ismerem a terepet. Szeretném figyelmedet a következőkben néhány amerikai reáliára felhívnom.
1. Az amerikai külpolitika, a politikai osztály meglehetősen informálatlan a kelet-európai kérdésekben, történelemben. Így hát ha fognák a "román labdát" a történelmi sérelmekről, el kell nekik mondani, hogy a román-magyar viszony valójában és alapvetően 1848-49-ben romlott meg, elsősorban Kossuth középnemesi (és nem románellenes) előítéletei miatt, s hogy volt a magyar forradalmároknak több olyan híve, pld. Teleki, aki a szabadságharcot a román-magyar összefogásra alapozta. Iancu átállása Bécs oldalára császári manőver volt, s az akkori testvérharc folyamán romlott meg a román-magyar viszony. De a régi bajok rekriminációja aktuálpolitikai manipulációként elfogadhatatlan kiindulási pont a dialógusban.
2. Az amerikai szociológia és politológia a kisebbségi kérdést etnikai kérdésként kezeli, s bár elfogadja a multikulturális valóságot (magában Amerikában is), valójában az egészet az amerikai minta (az olvasztótégely) szerint szemléli. Föl kell hívni a figyelmüket, hogy Románia nem emigráns állam, a magyarság nem bevándorlóként jött Romániába, hanem 1100 éve él Erdélyben és kapcsolt részeiben. Az amerikai etnikai kisebbségeknek érdeke a kettős folyamat: a beolvadás és az etnikai sajátosságok megőrzése, míg a romániai magyarság számára a beolvadás egyenlő az önfelszámolással. Mi nem vagyunk a messzire szakadt amerikai görögökhöz vagy lengyelekhez hasonló közösség, hanem egy eleven nemzet eleven nemzetrésze, akik történelmi okok miatt kisebbségként élünk Romániában.
3. Az amerikaiak keveset tudnak a nemzetállamról, ők Amerikát egységesnek és szuverénnak tudják, hiszen az "olvasztótégely" és a nemzetállam eszméje ötvözhetetlen. Hangsúlyozandó lenne, hogy mi nem azért vagyunk a nemzetállam ellen - melynek a XIX. században és a XX. század első felében megvolt a maga nemzetvirágoztató szerepe - mert román, hanem mert az állam nemzeti jellegének fenntartása a legfőbb kerékkötője annak, hogy Románia minél zökkenőmentesebben integrálódjék az európai struktúrákba. Nyomatékosítani kell, hogy a romániai magyarság érdekei egybeesnek az integráció folyamatával és megszilárdulásával.
4. Nem Funarra kell hivatkozni, hanem a funarizmusra, annak agresszív sovénnacionalista, következésképpen fasiszta jellegére. Szavunkat nem csak azért emeljük fel ellene, mert a funarizmus magyarellenes; ha mondjuk elsősorban zsidóellenes lenne, akkor is harcolnánk ellene a demokrácia nevében, mert minden agresszív, xenofób sovénnacionalizmus törvényszerűen az emberi jogok semmibevevése, a demokratikus szabadságjogok elzörlésére, teljhatalomra törekszik. A funarizmusban ott feszül a fasiszta zsarnokság minden veszedelme.
5. A kormánypárt koalíciója a szélsőséges jobboldallal napnál világosabban bizonyítja, hogy az SZDP nem szociáldemokrata, hanem szociálsoviniszta vezetés alatt álló párt. Amíg az RNEP és az NRP a kormánykoalíció tagja, a nemzeti kérdés rendezéséről beszélni merő demagógia.
6. Erdély nem határkérdés számunkra. De nyilvánvaló, vannak regionális hagyományok, ezek eltüntetése egy egységes nemzeti kultúrába veszélyes és ártalmas. A bécsi döntésért nem mi vagyunk a felelősek, a kétoldalú atrocitásokért sem. Képzeljük el, ha a mai sziúindiánok Bill Clintonon kérnék számon azt, hogy Custer generális becsapta és halomra gyilkolta őket.
7. Vigyázzatok! Az amerikaiak nem kedvelik a hosszan beszélőket. Kedvelik viszont azokat a szónokokat, akik egy tréfás, élces, vicces példázattal indítanak vagy/és zárnak. A humor, a vicc náluk Mark Twain óta hiánycikk.
Megkövetlek, ha okoskodásaim feleslegesnek bizonyulnak, s ti már rég számba vettétek mindazt, amit pontokba szedtem.
Jó utat kívánok, neked és az egész küldöttségnek sok sikert.
Ölel régi barátod,
Szász János
Bill Clinton elnök a kerekasztal jelentőségéről
(1995. február 14.)
(Atlanta * különtudósítónktól) Az atlantai találkozó előestéjén felhívtuk a Fehér Ház sajtóirodáját, s a Romániai Magyar Szó nevében kérdést intéztünk Bill Clinton amerikai elnökhöz az atlantai román-magyar megbeszélések jelentőségéről. A következő választ kaptuk: „A közép-európai biztonság és stabilitás jelenleg a legfontosabb világpolitikai kérdések egyike, amelynek próbaköve a romám-magyar megbékélés. Remélem, hogy Atlantában a kis lépések politikája a döntő lépések előkészítésének bizonyul. A tolerancia és az észszerű kompromisszumok mindig eredményre vezetnek. Sok sikert kívánok az atlantai értekezletnek, s örvendenék annak, ha éppen az egyesült államokban nyújtanának kezet egymásnak románok és magyarok.” (John G. Saxon)
Klaus Kinkel Atlantáról
(1995. február 14.)
(Bonn * különtudósítónktól) A német sajtó hangsúlyozottan felfigyelt az atlantai találkozóra. A televízió, a rádió híradásai, a nagy és vidéki lapok hasonlóképpen felhívták a német közvélemény figyelmét az atlantai kerekassztal világpolitikai jelentőségére. Ennek az érdeklődésnek a szemmeltartásával fordultunk Klaus Kinkel német külügyminiszter kabinetirodájához egy, a Romániai Magyar Szó által megfogalmazott kérdéssel, nevezetesen: milyen jelentőséget tulajdonít az atlantai román-magyar értekezletnek? A következő választ kaptuk: „Németország nagy jelentőséget tulajdonít a közép-európai stabilitásnak, amelynek köztudottan kulcskérdése a román-magyar viszony, a térség kisebbségi kérdésének demokratikus rendezése. A pozitív szlovákiai folyamatot most már a romániainak kell követnie. Még nem késő, hogy a megbékélés létrejöjjön, megkössék a román-magyar alapszerződést, rendezzék a kisebbség egyenjogúságát. A folyamat meggyorsításában lehet nagy szerepe az atlantai román-magyar kerekasztalnak, mely diadalra viheti a józan észt, a realizmust, melyre az európai integrációs folyamatnak oly nagy szüksége van” - hangsúlyozta a német külügyminiszter. (Gabriel Jakob Meder)
Ami érdekes az egész történetben, az a két európai, önkéntes tudósító: John G. Saxon és Gabriel Jakob Meder felbukkanása volt a lap hasábjain. Engem személyesen zavart az, hogy a John Saxon könnyen azonosítható Szász János nevével, s mindjárt egy fiktív figurát gyanítottam mögötte, de a másik fickó felbukkanása leszerelte gyanakvásomat. Valószínűleg, főszerkesztőnk fejében is megfogalmazódott némi kétség, de az ügyről nem beszéltünk, örvendtünk az exkluzív tudósításoknak és az atlantai kerekasztalt üdvözlő politikai személyiségek megnyilatkozásának. Ráadásul, a továbbiakban John G. Saxon olyan tudósításokat küldött, melyek alapos helyszín- és tárgyismeretről árulkodtak, és minden további nélkül akár hihetők is lehettek - nem csak az olvasók szemében...
*
Atlanta, kerekasztal és Szerelmesek Napja
(1995. február 15.)
(Atlanta * különtudósítónktól) Az amerikai sajtó mindinkább és mind tüzetesebben foglalkozik a ma megkezdődött román-magyar kerekasztallal. Az analisták úgy látják, hogy a szemináriumra azért volt szükség, mert a romániai nacionál-soviniszta erők mindinkább megmakacsolják magukat abban, hogy megtagadják a romániai kisebbségektől az egyenjogúságot. Függetlenül attól, hogy azt állítják: Romániában a nemzeti kérdés rég meg van oldva, mindenki tudja, és erre adatok - nem csak az RMDSZ-éi - állnak rendelkezésre, hogy Romániában megoldatlan a kisebbségi iskolakérdés, az anyanyelvű demokrácia, valamint az RMDSZ által javasolt autonómia-tervezet, amire a legagresszívabb a hivatalos válasz. Az amerikai sajtó elemzői viszont nagyon jól tudják, s erre amerikai gyakorlat van, hogy az autonómia nem országdaraboló erő, hanem egyszerűen a decentralizálás, a demokratikus kezdemény egyik serkentője. Az Amerikai Egyesült Államoknak óriási tapasztalata van e tekintetben, és függetlenül attól, hogy Románia egységes, miközben Amerika federatív állam, az autonómia kérdése nem a formákon, hanem a lényegen múlik.
Az amerikai sajtó különben azzal is tisztában van, hogy a nacionál-sovén erők Romániában ellentámadásba lendültek, példa erre a nemrég érkezett hír, hogy a romániai parlamentben hivatalos okmányokat fogadtak el, melyekben elítélik egyfelől az RMDSZ álláspontját a nemzetállam kérdésében, valamint a vádlottak padjára ültetik Markó Béla elnököt londoni előadásáért, amelyben azt állította, hogy hetvenvalahány éve Romániában állandó beolvasztó politika folyt. A régi csatabárdok előásása nem szolgál semmire, s köztudott, hogy e jelenségek között veszélyes analógiákat vonni, mert a történelmi körülmények ma mások, mint 50-60 évvel ezelőtt. De a lényeg mégis csak az, hogy Romániában rendezni kell a kisebbségi kérdést, és bármiként is sorakozik fel a mérsékelt nacionalizmustól az agresszív nacionalizmusig a romániai sovén erők serege, a kérdés megoldása nem pusztán belpolitikai jellegű, hanem nemzetközi, illetve a világbéke és biztonság tartozéka. Az ma már közhely, hogy a közép-európai béke és biztonság kulcskérdése a román-magyar viszony, ezen belül a romániai erdélyi magyarság, valamint a román többség közötti viszony rendezése.
Az Atlantába érkezett küldöttségek részben pihenéssel, részben városnézéssel töltötték az utolsó órákat a kerekasztal megkezdése előtt. Atlanta, mint már megírtam, most politikai lázban forr, rengeteg új építkezést lehet megtekinteni, újonnan már elkészült igen szép és igen modern épületeket, de a régi Atlantának is sok a látványossága. Természetesen, a sajtó megostromolta a küldötteket.
A találkozó február 14-én kezdődik, ez jelentős nap az Egyesült Államokban, a neve Valentines Day, s tudnivaló, hogy Szent Bálint a szerelmesek védőszentje. Ez a nap Amerikában is, akárcsak angol nyelvterületen a szerelmeseké, amikor az egymáshoz ragaszkodó párok kártyákat küldenek egymásnak, megajándékozzák egymást. Természetesen, a politikában nem létezik szerelem, de még szeretet sem, de talán jó jelnek tarthatjuk, hogy a román-magyar értekezlet éppen e szívderítő napon kezdődik. (John G. Saxon)
Markó Béla az első napról
(1995. február 15.)
(Atlanta * különtudósítónktól) Azt hiszem, mint ahogy a hírügynökségek erről már tájékoztatták az RMSZ olvasóit is, mindenki tudja: az atlantai kerekasztal kezdése előtt annyi volt az újdonság, hogy tudomásunkra hozták: a sajtó képviselői nem vehetnek részt az értekezlet munkálatain. Érdekesebb volt Jimmy Carter szóvivőjének kijelentése a volt elnök közvetítő jellegéről, mely annyiban áll, hogy a felek szótértésében segédkezzék. Erre az árnyalati tisztázásra azért volt szükség, mert nyilvánvaló, hogy Romániában a konfliktus még nem fegyveres, s eddigi közvetítő tevékenységétől elütően Jimmy Carternek természetszerűleg a dialógus elősegítő szerepére van szüksége.
A sajtót ugyanis bejárta az a hír, hogy Corneliu Coposu, a kereszténydemokrata nemzeti parasztpárt elnöke kijelentette, miszerint pártja küldöttje azért nem vesz részt a megbeszéléseken, mert Romániában nincs olyan jellegű etnikumközi feszültség, amelyben a felek között közvetíteni kellene. Az a hír is megérkezett, hogy Románia legnagyobb példányszámú lapjának igazgatója vezércikket írt az itteni találkozóról, amit mint Erdély, sőt Románia végét értékelt. A világ minden tájáról érkezett tudósítók körében e kijelentés előbb derűt, majd megütközést keltett, hiszen napnál világosabb, hogy e találkozónak tanácskozási jellege van. Itt dialógus folyik, amely, mint minden építő szándékú párbeszéd, nem járhat katasztrofális következményekkel. Sőt!
Sajtótudósítók körében erősen fontolgatják, mi okból zárták ki az újságírókat az értekezletről. Az ideérkezettek többsége úgy véli, hogy mint az az Atlantába érkezett romániai politikusok szűkszavú nyilatkozataiból kiderült, az értekezleten jelen lesznek olyan erők is, amelyek bizalmatlanul, gyanakvással néznek a dialógus elébe. Meg kell mondanom azt is, hogy a sajtóban, jórészt tájékozatlanságból, néhány olyan információ is megjelent, miszerint Romániában nem etnikumközi feszültség, hanem súlyos és fenyegető konfliktus lenne. Ehhez tudni kell, hogy a szenzációkereső amerikai sajtó mindig túloz. A sajtó java része viszont a valóságnak megfelelő feszültségről beszél. És azt nyomatékosítja, hogy Romániában a kisebbségi oktatás, a nyelvi demokrácia, az önrendelkezés kérdése még rendezésre vár. Az önrendelkezést illetően az amerikai társadalom csakis saját tapasztalatai alapján ítélkezhet: köztudott, hogy az Államokban a helyhatalmi struktúrák kizárólag az önrendelkezés alapján működnek. Az amerikai eleve ellensége minden központosításnak, s bár elismeri a köyzponti korményzat, valamint az elnök szerepét, váltig ragaszkodik az államok, a helyi hatalom öndelkezési jogához. Az amerikai tapasztalat szerint a kettő egyeztetése oly harmóniához vezet, ami a demokrácia garanciája.
Furcsa és megütköző visszhangot váltott ki, hogy a román szenátusban határozatilag elítélték Markó Béla londoni előadásának bizonyos passzusait, vagyis nem bírálták, hanem hivatalosan megbélyegezték a szenátort hangoztatott véleményéért, ami alighanem páratlan a parlamentarizmus történetében. Éppen ezért fölkerestük a Hyatt szállóban Markó Béla urat s arra kértük, nyilatkozzék a Magyar Szó olvasóinak elítéléséről, valamint a megbeszélések első napjáról.
- Megállapodtunk abban, hogy a sajtónak részletes tájékoztatást nem nyújtunk, csak általános helyzetről számolunk be. Elég éles viták voltak, sorra vettük a legfontosabb kérdéseket, elvi problémákat. Vita volt az autonómia kérdéséről, hasonló elvi kérdésekről, arról a belpolitikai kontextusról, melyeket otthon visszhangzóan tapasztalunk. Elkészítettünk egy problémalistát, melyen szerepel a kisebbségi törvénytervezet, az oktatási törvénytervezet, más törvényhozési problémák, más területeken megnyilvánuló jogsérelmek. Szinte teljes a lajstrom. Szerdától kezdve a munkálatokat Jimmy Carter vezeti. Atlantában gyönyörűen süt a nap, remélem, a Carter Center gyűléstermében legkevesebb szétoszlanak a felhők.
- Az otthoni támadásokról is szóljon néhány szót...
- Furcsálom, hogy a szenátus határozata véleményemért ítél el, s e támadásra akkor kerül sor, amikor az RMDSZ egy jelentős képviselete dialógust folytat Atlantában. Vagy talán éppen ezért történt az egész? - fejezte be rövid nyilatkozatát Markó Béla. (John G. Saxon)
1995. február 14, késő este
A fehér limuzin titka * Romániai hírek * Ha szükséges, Jimmy Carter Romániába jön
(1995. február 17.)
(Atlanta * különtudósítónktól) A szigorú hírzárlat ellenére, amit a PER vezetői a Romániai Magyar Szó olvasói számára ismeretes okokból indokoltnak tartanak, az atlantai újságírók megtudták, hogy Carter volt elnök a második napon 40 perces előadással nyitotta meg a kerekasztal munkálatait. A résztvevők betartják a megállapodást és részletekkel nem szolgálnak a sajtó számára, annyi kiszivárgott mégis a zárt ajtók mögül, hogy a román küldötség tagjai meglehetősen feszült hangulatban szólalnak fel s általában megismétlik azokat az állításokat, melyekről tegnapi interjújában Markó Béla beszélt. Viselkedésük nem arra vall, hogy kötetlen vélemények cseréje folyna, hanem mintha a kerekasztal arra szolgálna, hogy döntéseket hozzon, s méghozzá a román fél hátrányára. A megállapodások ellenére az RNEP képviselője egyszer mégis felszólalt, bár nem mondott jelentős dolgot. Egyébként az a kósza hír járja, hogy megérkezett Atlantába Gheorghe Funar és helyettese a pártelnökségben, de erre semmi bizonyíték.
Egy sajtóirodák által közölt hír szerint a legnépszerűbb romániai napilap tulajdonos-igazgatója az RMDSZ-t hevesen támadó cikksorozatot közöl lapjában, ami annál furcsább, mert Ion Cristoiu úr eddig ellenzékiségéről volt ismeretes. Kollégái furcsállják: éppen, amikor a dialógus létrejött, akkor támadja az RMDSZ-t, akár vélt vagy valós hibáiért, ami ebben a pillanatban teljesen lényegtelen. A nagy sajtóügynökségek bukaresti híreiből kitetszik, hogy a román politikai osztály különböző ürügyekkel szembefordul a dialógussal s Atlantát harmadik bécsi döntésnek bélyegzi- Megrökönyödést keltett, hogy az ellenzék vezére, Emil Constantinescu professzor maga is beállt az értekezlet destabilizálói közé és megfenyegette az RMDSZ-t, hogy amennyiben nem ismeri el a nemzetállamot, kizárják a konvencióból.
Megkérdeztük a romániai magyarok küldöttségének egyik tagját, nem érzik-e magukat elszigeteltnek, s azt a választ kaptuk, hogy a szövetség megszokta a nemtelen támadásokat, jók az idegei és nem esik pánikba; izolációról szó sem lehet, hangoztatta a küldött, hiszen magunk mögött tudjuk a román többség demokratikus közvéleményét, nem szólva a romániai magyar és a magyarországi, a nemzetközi közvélemény támogatásáról... Holnap különben sajtóértekezlet lesz, ahová beengedik a sajtótudósítókat is. Telefonkapcsolatba léptünk Jimmy Carterrel is, aki ugyan kijelentette, hogy bizakodó, de érdemben nem volt hajlandó nyilatkozni, mondván, hogy a kerekasztal értekezleten mindent elmondott. Bocsánatot kértünk a zaklatásért. (John G. Saxon)
*
A továbbiakban Szász János "átvette" a vátóbotot tengeren túli barátjától, s eredeti telefoninterjút készített a hazafelé készülődő RMDSZ-elnökkel..
(Telefoninterjú Markó Bélával) Hajnali öt órakor kezdtem hívni Bukarestből az Atlantai Hyatt szállót (0014045771234) és kértem a 443-as szobát, de csak az üzenetrögzítő válaszolt: "Köszönöm, hogy felhívott, de a szoba lakója nem tartózkodik itt. Kérem, keresse később..." Mintegy két és fél óra múlva sikerült.
- Milyen kilátás nyílik a szobádból? A költőt megihleti-e?
- Egy ronda felhőkarcolóra.
- Itt elterjedt egy mese, holmi fehér limuzinról, amely téged és Tőkés Lászlót furikáztatott, míg a többiek egy kisbuszban szorongtak...
- A PER egy mikrobuszt és egy személygépkocsit bérelt a küldöttségek számára. S mivel Tőkés meg én már nem fértünk be a mikróba, hát beültünk a kocsiba, amely valóban fehér volt és valóban limuzin, hiszen kiskocsi Amerikában nincs.
- És ebből sütöttek itthon pecsenyét. Jellemző. Mondj valamit a második napról.
- Folytattuk, most immár a megállapított téma-lajstrom szerint, és nagy viták közepette az égető kérdéseket átbeszéltük. Végül az a döntés született, hogy otthon folytatjuk a dialógust, a megbeszélt témakörök szerint.
- Nem azért mondom, de ennyiért kár volt odautazni. De azt is mondhatom: ennyiért érdemes volt több ezer km-t utazni, ha vitapartnereinknek nem volt jó Brassó...
- Mondjam tovább...Született egy határozat, miszerint az összes résztvevők lépéseket tesznek otthon az utóbbi hetek feszültségének csökkentésére. Körülbelül ennyi.
- Mondd és Erdélyt nem adtátok el?
- Megpróbáltuk, de az amerikaiaknak nem kell.
- Carter volt elnök úgy hallom, 40 percig beszélt. Mit mondott?
- Valóban, hangsúlyozta, a mi problémáinkra oda kell figyelni és csak dialógus révén kell megoldanunk őket. Jelezte, hogy igényli a folyamatos tájékoztatást, és megigérte, bármikor számítani lehet szolgálataira, addig menően, hogy ha szükséges, eljön Romániába. Többet nem mondhatok a hírzárlat miatt.
- Mikor indultok haza?
- Holnap, a sajtóértekezlet után, itteni idő szerint du. 5-kor.
- Jó utat!
Ezután megszólalt az üzenetrögzítő orrhangja: "Köszönöm, hogy felhívott..." Bár lenne benne köszönet! (Szász János)
*
Az utolsó nap Atlantában
(1995. február 18-19.)
(Bukarest-Atlanta) Olvasom a friss Romania liberában, hogy az atlantai találkozóról a világ személyiségeinek nyilatkozatai a magyar lobbizóknak köszönhetők. Minden voltam már életemben: osztályellenség és kém-, tolvajgyanús, és házasságszédelgő, végre öreg fejemmel lobbizó lettem.
Lobbi annyit tesz, mint befolyásos érdekcsoport, lobbizó tehát az, aki egy ilyen csoportnak a tagja. Valóban több napja, éjszakáról éjszakára, kivilágos kivirradtig ülök a könyvekkel bélelt nappaliban és vasszínű, tárcsás telefonomat gyötröm. Lobbizó társaim skót juhász Lexi kutyám és szénfekete kölyökmacskám, ők a tanúim és a tanácsadóim. Egyébként egyedül ülök itt és várom, néha félórákat, hogy a nemzetközi telefonoskisasszony felvegye a kagylót, betűzöm családnevemet és bemondom az atlantai, kilométer hosszúságú telefonszámot.
- Halló, mondom, itt Bukarest, Románia, Európa, a romániai magyar napilap...
A Hyatt Szálló kompjutere nem hajlandó kilökni se Markó Béla, se Tőkés László, se Frunda György nevét, mire fel az egyszerű Markót követelem, azt viszont olasznak hallja az atlantai diszpécsernő, és megkérdi, vendég-e az illető vagy a szálloda személyzeti állományának tagja... Azután itt vagy amott kezd csengeni a telefon, de senki se veszi föl a kagylót. Csak nagysokára sikerül a kapcsolatteremtés. Kétszer is.
De ma este, harmadikra már nem. Ezen az éjszakán az órák össze-vissza vertek, a huzalok összegubancolódtak, a kompjuterek dadogni kezdtek és semmi jóra nem múlt az idő, mert a már két földrészen is nekem szurkoló telefonosok buzgalma ellenére (köszönet a segítségért!) végül kiderült, hogy az RMDSZ küldöttsége már kiment a reptérre. Megpróbáltam odatelefonálni, de állandóan foglaltat jelzett, egy robot ismételte végtelenül, hogy hívjam vissza őket 5 perc múlva. Mire felvették a kagylót, a gép már felszállt.
Lobbi? A Romania libera cikkírója azt is megjegyzi, hogy a magyarok intelligensek. Vajon vonatkoztatható ez a kutyámra és a macskámra is? A telefont ugyanis meglehetősen régen feltalálták, igaz, használatához nálunkfelé sziszifuszi türelem kell, de mint tapasztaltam, a tengeren túli kompjuterek se jobbak a deákné vásznánál. Sőt, a szállodai diszpécserek is megérik a pénzüket, mert amikor megkérdeztem az atlantai kisasszonyt, vajon az általam keresett urak nem hagyták-e el a szállodát, pillanat, mondta, és a kompjutere azt válaszolta, hogy igen. Hát miért nem mondta ezt egy órával ezelőtt? Mert nem kérdezte - íme a szolgáltatás dicsőségére valló válasz és a mi kiszolgáltatottságunk fájdalmas bizonyítéka.
Amit e napokban csináltunk, azt gyakorta művelik az angolszász s általában a nyugati világban, s annyit tesz: rendszeres hírközlés valamilyen tárgykörről. Éppen ezért hálával tartozunk George Nash New York-i ügyvédnek, Serge Huzum párizsi filmoperatőrnek és Vera Medrea hélibroni tanárnőnek áldozatos segítségükért, nélkülük nem sikerült volna a "hírtakarás". A lobbizáshoz és az intelligenciához ugyanis egy telefonkönyvecske is szükséges és néhány barát, akinek nem felejtettük el a telefonszámát. Lobbizás? Vajon ki fogja fizetni a telefonszámlát?
Azt hallottuk, hogy a parlamentben Adrian Nastase házelnök felbőszülten hamisítványoknak nevezte Carter, Clinton, Balladur és Kinkel nyilatkozatait. Akadt önsorainkban is lelkiismeretes kételkedő. Rendelkezésre bocsátom mindenkinek azokat a magnószalagokat, amikre a telefonon közvetített üzeneteket fölvettem. Fölajánlottuk különben a nyilatkozatokat és egyéb információkat a Rompresnek, Mediafaxnak, Evenimentul zilei-nek, mindhárman visszautasították azokat. A pozitív hozzáállásokra nyilván, nem volt szükségük. Erőst remélték, hogy a kerekasztal kudarcba fullad. Sőt Ion Cristoiu egyenesen Románia végóráját hallotta ütni Atlantában, illetve Anton Uncu a 3. bécsi döntésnek tartotta az Egyesült Államok elnöke által világpolitikai eseménynek nevezett értekezletet. Mit mondanak vajon ma reggel, amikor világgá röppen, hogy a dialógus sikerrel járt, hogy folytatása lesz, s az RMDSZ által megjelölt kérdésességeket a további tárgyalások napirendi pontjaiként fogadták el? Most talán Jimmy Carter ország-világ előtt kijelentette: ha szükség van rá, akár Romániába is eljön, jószolgálatai végheztviteléhez, talán elhiszik a nem descartes-i kételkedők, hogy a volt elnök első nyilatkozata is hiteles.
Most valahogy úgy lesz, hogy Európa légiterében két gép úszik el egymás mellett, az egyik hazahozza az RMDSZ küldöttségét Frankfurtból, a másik engem visz a Majna parti városba. Csakhogy én nem repülök tovább Atlantába. Minek is? Atlanta csendes, újra csendes... Jó éjszakát! (Szász János)
E furcsa, személyes és helyenként megrendító műhelyvallomással Szász János tulajdonképpen elvarrta az egész atlantai legendakör szabadon maradt szálait. A kételkedés reális volt, az RMSZ a gyanú középpontjába került, hogy netán fiktív információkkal operált, de ezt senki sem tudta bizonyítani, sőt, Szász János utolsó cikke valósággal lehetetlenné tette, hogy a történtek visszajátszhatók legyenek. Elvégre a megjelent információk semmi olyan elemet nem tartalmaztak, amelyek egyik vagy másik kancellária számára - még ha ténylegesen nem is nyilatkoztak Atlantáról a valóságban - vállalhatatlanok lettek volna, s ezért már csak diplomáciai megfontolásokból sem vallották volna be az esetleges szemfényvesztést.
Számomra nem csak akkor, de ma is annyira zseniálisnak és kedvesnek tűnik János egész, mesterien felépített médiaoffenzivája, hogy büszke vagyok rá, amiért egy ilyen vad sajtótörténeti kalandban magam is cselekvő cinkos lehettem.
Csakhogy némi hiba csúszott a számításomba, mert az atlantai kaland ezzel még nem ért véget. A "végjátékra" egy hónap múlva, 1995 márciusában került sor, amikor is úgy tudtuk, hogy János Nyugat-Európában utazik, németországi lánya költségén, s egy szép napon az alábbi fax érkezett aláírásával a szerkesztőségbe:
"Az egyenjogúság oszthatatlan" - Gerry Adams, a Sinn Fein elnöke nyilatkozik lapunk munkatársának...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése