Úgy történt, hogy ennek a könyvbemutatónak (amelyre 2010. január 26-án került sor a kolozsvári Szentegyház utcában lévő Gaudeamus könyvesboltban) december 6-án kellett volna megesnie, de az éppen akkor kibontakozó új influenzavírus-járvány miatt lemondtam az utazást és a farsang időszakára halasztottam.
Ember tervez, meg a többi, a tény az, hogy sikerült utazáshoz, utcán való kószáláshoz kifogni nem csak az idei tél leghidegebb napjait, de egy különösen zord telet, amikor is január 25-én kora hajnalban mínusz 32 fokban surrantunk ki a csíkszeredai állomásra és ültünk fel a Kolozsvár felé tartó Hargita nemzetközi gyorsvonatra. Ahogy felszálltunk, úgy is ültünk le: kabátban, sapkában, kesztyűben, s hamarosan sűrűn dörzsölgettük kihűléstől hasogató térdeinket, mert a vagonfűtés felmondta a szolgálatot. Öröm az ürömben: hogy nem Pestig kellett kibírnunk e klímát, csak a Szamos parti városig, ahol ugyancsak zúzmarás-nedves-szeles fagy fogadott az állomáson.
Szerencsére, mindez csak a vendégfogadás protokolláris és irodalmon kívüli része.
Az esemény, amire némi szót vesztegetnék a továbbiakban, maga a tulajdonképpeni találkozó, amelyet kedd délután 18 órára hirdettek meg. A Gaudeamus könyvesbolt pár lépésre van attól a kapualjtól, ahol valamikor, kezdő írósüvölvény koromban a hajdani Utunk szerkesztősége székelt. Mára az irodalmi emlékekből már csak a cukrászda maradt, no meg a könyvesbolt, ahol a jól ellátott román részleg mellett magyar és idegennyelvű részleg is működik.
Odabent persze, mint mindenütt, ahol kazánfűtés működik, trópusi hőség, a tetőtől talpig felöltözött ember egyből leizzad, s nem csak a cipők talpára fagyott sáros hócsimbókok kezdenek leolvadni a padlóra, de a homlokokon és egyéb testrészeken is megindul a verejték patakzása...
Ennyit a gyülekezőről.
A helyi lapban és apró plakátokon meghirdetett esemény pontos tárgya a következő volt: Jelentések magamról c. önéletrajzi fogantatású könyvem mellett (bemutatja Demény Péter) Bánffy Miklós összes drámáinak hiánypótló kiadásával (bemutatja Kereskényi Hajnal) is megismerkedhetett az, aki a boltba betévedt és helyet foglalt a korlátozott számú tábori székek egyikén.
Dávid Gyula, a könyveket kiadó Polis igazgatója nyitotta meg a találkozót (törte meg a csöndes közönségzsivajt), ismertetvén a kiadó legújabb könyveit és az irodalmi életben elfoglalt fontosságukat. Dicsérte az igen fiatal Zabán Mártát, aki könyvemet gyomlálgatta (igen profi és lelkiismeretesen is alázatos módon), illetve Kereskényi Hajnalt, Bánffy lektorát, s úgy köszöntötte őket, mint a jövő szerkesztő nemzedék ígéretes tagjait. (Bizony, kellenek az ilyen utánpótlások, meg a biztatásuk is, hiszen ha meggondoljuk, a más kézirataiban turkálni háládatlan egy mesterség...)
Aztán Demény Péter költő, prózaíró állt fel, rögtönzött méltatását hangfelvétel alapján, megszerkesztve közlöm alább:
- Hölgyeim és Uraim, szép jó estét kívánok, én is felállok az egyik részben, mert a másik részben néhány kérdést fogok feltenni Gábornak. Ilyenkor az ember úgy érzi magát, mintha keresztben kellene lenyeljen egy szilvásgombócot, persze más kérdés, hogy hol a hossza meg a széle neki... Tehát ezért állok fel, hogy könnyebben menjen a nyelés.
Dávid Gyula említést tett arról, illetve megköszönte többszörösen is, hogy eljöttem és itt vagyok és satöbbi, de az az igazság, hogy örömmel vállaltam a felkérést, általában is örömmel szoktam vállalni a felkéréseket, de hát az örömöknek a foka vagy a mértéke különbözik, és főleg a meglepetés vagy a megdöbbenés - de pozitív értelemben használom a szót - mértéke különbözik, amikor az embert felkérik, hogy egy könyvről beszéljen.
Cseke Gábornak ez a könyve - Jelentések magamról. Emlékezések ellenfényben egy nagyon kemény és nyers és sprőd és mondhatni brutális vallomás. Ugye, bárki odaírhatja és odaírhatná egy könyvre, hogy Jelentések magamról. Emlékezések ellenfényben, jól hangzó kifejezések, szintagmák, szóösszetételek eredetileg, a második még alliterál is, hát van-e ennél szebb a földön? De, ahogy haladtam a szövegben, az volt a benyomásom és több mint benyomásom, hogy itt nem alliterációkról és egyéb ha úgy tetszik, frivol dolgokról van szó, hanem egyszerűen arról - ha lehet egyszerűnek nevezni ezt a folyamatot -, hogy az ember szembenéz önmagával. És hát mi lehetne fontosabb? Lesznek elvetemültek, akik azt mondják, mint amilyen én is vagyok, mi lehetne fontosabb egy irodalmi mű esetében, egyáltalán bármilyen műfajban íródott légyen az? De egy vallomás esetén nem csak az elvetemült alakok mondhatják, hanem bárki, aki a vallomástól azt várja, amit vár, vagyis hogy vallomás...
Egy vallomásnak igen is az a célja, hogy mindent elmondjon, a lehetőség szerint. Ez ebben a könyvben megtörténik. Nem egyedülálló könyv ez, természetesen, sem a világ, sem a magyar irodalomban, sem az erdélyi magyar irodalomban, bár Szerb Antalnak a bon mot-ja nagyon is érvényes általában, hogy Rousseau teljes érvényességgel elmondja az igazságot - másokról. A vallomásokra pedig nagyrészt ez a jellemző. Teljes őszinteséggel elmondják az igazságot másokról az emberek, a beszélők, és a maguk részéről minden kicsi mentséget megkeresnek, hogy felmenthessék önmagukat.
Ebben a könyvben nem ez történik, hanem nagyon mély dolgok történnek. Olyan dolgok, amikhez képest tényleg minden alliteráció, minden stílusfogalom, minden szerkezeti fogalom szinte érvényét veszti, szinte frivolnak számít. Olyan mély, könyörtelen dolgok, amelyek a könyvet legalább is az általam ismertek közül leginkább a Gáll Ernő könyveivel rokonítják, az 1995-ös számvetéssel és a 2003-as Naplóval. Más nyelven, persze, ezek a Cseke Gábor féle emlékezések, más nyelven valószínűleg az eltelt idő s a nemzedékek közötti különbségek miatt is, egy vallomásnál mindig az történik, hogy az embernek szembe kell néznie önnön elpusztult, megdőlt, megtagadott hiteivel. Ebben a néhány száz oldalban mindez nagyon komolyan megtörténik, és a sértettség az nem úgy van lobogtatva, mint valamiféle mentség, a tükröt nem törik össze, hogy képes beszédet használjak, nem haragszanak a tükörre, mint a gonosz mostoha a Hófehérkében, hanem könyörtelenül és valahogy olyan megszállott módon a tükörre mered ennek a szövegnek a szerzője és vállalja, hogy lássa azt, amit a tükör mutat.
Még az iróniámat se tudom nagyon bekapcsolni, pedig állítólag van nekem olyan, mert nagyon komoly vállalkozásnak és teljesítménynek tartom ezt a kötetet, és kérem, ne higgyék, hogy azért, mert egy könyvbemutatón mit lehessen mondani? Hát hogy a kötet hiánypótló, stb. stb. Nem a közhelyek beszélnek belőlem, mint remélhetőleg más alkalommal sem. Adott egy nagyon nehéz korszak, amelynek a nehézségeit nem én vagyok hivatott ecsetelni, adottak a szereplői ennek a korszaknak, mert azt sem én vagyok hivatott eldönteni, hogy ki volt bűnös és ki volt ártatlan, ha volt egyáltalán ez a két kategória ebben a korszakban. Az biztos, hogy az erdélyi magyar közéletben leginkább az a fajta reagálás volt tetten érhető, ezektől a kivételektől és néhány más kivételtől eltekintve, hogy ha valakinek felemlegették a bűneit, akkor valami olyasféle viszonyulás hallatszott, hogy mi , az erdélyi magyar közélet vízhatlan cölöpei hogyan is tévedhettünk bármikor, bármiben? Ez a könyv és ez a szöveg nem erről szól. És akkor most leülök és feltennék néhány kérdést...
Kiválasztottam egy idézetet és annak kapcsán te mondasz amit akarsz.
Az 5. oldalon íródik: "Úgy képzelem az életet, mint egy többé-kevésbé tágas szobát, amely kitartó növekedésünkkel ugyanolyan kitartóan egyre jobban összeszorul körülöttünk, levegője mind szennyezettebb, fojtogatóbb, az ember egy idő után legszívesebben elmenekülne belőle, saját vétkeit próbálja felsorjáztatni, amiért e szorongatott helyzetbe jutott, vagy ha erre képtelen, akkor megkeresi azt a személyt, akire ujjal mutogathat, akitől - szerinte - minden rossz eredendően származik. Kénytelen leszek a továbbiakban ilyen „lelki szellőztetéssel” elviselhetőbbé tenni a közös szobában tartózkodást, amíg az egyáltalán esedékes. " És idézném az első mondatot is: "A mai nappal - 2002 nyarán vagyunk éppen - megkezdtem a mélyreásást." Azt szeretném kérdezni: mi történt 2002 nyarán?
A választ és minden egyéb folytatást, holnapra halasztom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése