Dr. Kont Ignác, a párisi Sorbonne egyetem tragikus körülmények között elhunyt magyar tudósának két 80 éves nővére hónapok óta kecskeólban lakik Győrött
1929 november
Győr, november 10.
Dr. Kont Ignác magyar tudós, még a világháboru kitörése előtt a magyar nyelvtudomány tanára volt a párizsi Sorbonne egyetemen.
A világháboru kitörésekor őt is internálták és a sok nélkülözés annyira elgyöngítette, hogy a háboru befejezése után már nem tudta átvenni tanszékét. Azóta folyton betegeskedett és hosszu szenvedés után, 57 éves korában, az év elején elhunyt.
A kiváló tudós életében két nővérét is támogatta, kiknek nem volt gondjuk a megélhetésre. Halála utána azonban a két idős nő minden támogatás nélkül maradt és lerongyolódva, már hónapok óta egy szűk kecskeólban lakik együtt az állatokkal.
Ebben a szűk és bűzös ólban tengették életüket, ruha nélkül, szinte meztelenül, - ugyhogy az utcára se mehettek - és a szegénysorsu szomszédok ételmaradékaiból tartották fenn magukat.
A napokban tudomást szerzett erről a példátlan nyomorról a város vezetősége és negyedévi 14 pengő segélyt utalt ki a két idős nőnek. Alig kapták azonban meg a segélyt, váratlan meglepetés érte őket, el kellett hagyniok a kecskeólat, mert a tulajdonos azzal az indoklással, hogy ujabb két kecskét vásárolt, és így nincs már hely a szűk ólban, kitette őket „lakásukból”.
A két 80 éves nővér most minden támasz nélkül az utcára került, míg végre a Trefort-utca 9. szám alatt egy tetőnélküli, víztől átázott, penészes oduba kerültek, melynek csak a négy fala van meg. A 14 pengő városi segély azonban nem volt elég a 24 pengős negyedévei lakbérre és a két idős nő félmeztelenül, cipő nélkül kóborgott a győri utcákon és a temetők környékén, hogy a hiányzó 10 pengőt megkeresse.
Igy él Győrött mindenkitől elhagyatva néhai dr. Kont Ignácnak, a párizsi magyar tudósnak, ki míg élt minden szavával a magyar kulturáért harcolt, két elaggott nővére.
Beszélgetés Nyilas Misivel
1929 december
Beszélgetés Nyilas Misivel, akit utcán, villamoson, előadás után, mindenütt ahová megy, megsimogatnak az emberek…
Nyilas Misi - Vaszary Piri… A „Légy jó mindhalálig” árva kis debreceni diákja, aki a harmadik fölvonás fájdalmas paroxizmusában sírva vágódik el a tekintetes és nagytiszteletű tanári kar plénuma előtt, amikor az ártatlansága kiderül… Amikor kiderül, hogy nem ő lopta el a reskontócédulát, a vak Posalaky úr reskontócéduláját… Ennél a jelenetnél bizony kevés szem marad szárazon… A premieren kemény férfiaknak ugy potyognak a könnyei, mint a záporeső s bizony, a vékony kis Vaszary Piri miatt, aki két kitárt karjával, könnytől homályos szemeivel, boldogtalan, rekedtes kis hangocskájával maga a fájdalom élő szobra ebben a jeleneteben…
Kis kamgarnkék kosztümben áll előttem, alatta vastag fehér pullover, a fején barna satyak, valóban olyan, mint egy kis debereceni diák, akinek összevissza két öltözete van, az a kis kopott kék, ami rajta van, meg egy ünneplő vasárnapi. Csakhogy Vaszary Piri leány. Kisleány s a Nemzeti Színház nagy művésznője. Megkérem, hogy beszéljen erről a nagy sikerről.
- Bajor Gizi bejött hozzám, rámbámult, ugy sírt, azt mondta: „Piri, veszek neked egy uj pullovert, eltartalak és nehogy azt hidd, hogy azért sírok, amiért a többiek, csak azért, mert - irigyellek.” És itt már mosolygott. Nagy Izabella sírva rohangált föl és alá az öltözőben és ezt kiabálta: „Nem adom a gyermekeket iskolába, nem adom a gyermekeket iskolába!” Hevesi instruált engem, mindet, az egész sikeremet neki köszönhetem, de amikor ezt megköszöntem neki, ő egész kis beszédet tartott, hogy epizódszereplőből, íme, „sztár” lettem, főszereplő, aki a kezemben tartom a publikumot, s azt csinálok vele, amit akarok.
Pedig ez nem így van. Én nem csinálok a publikummal semmit, én csak ránézek Sugárra, aki a rossz tanárt játssza és ahogy ő rámnéz, attól végigfut a hátgerincemen a hideg, és abban a pillanatban pontosan ugy félek, ahogy azt a félelmet nem játszom, hanem élem a színpadon. Vagy ha ránézek Kürthyre, ahogy olyan jóságosan beszél velem, abban a pillanatban kis diáknak érzem magam a valóságban is, minden elmulik mellőlem, belőlem, csak a pillanatnyi szituációról tudok, amelyben éppen mind a ketten vagyunk. És a végén majdnem tényleg elájulok…
- Fejkendős asszonyok várnak gyakran előadás után, csak odajönnek hozzám, végigsimogatnak és azt mondják: „Misi… Nyilas Misi…” Szalai Erzsike írja: „Osztálytársnőd voltam és nagyon büszke vagyok rád.” Tegnap este behoztak egy csomagot egy levéllel.
Gyerek ákombákom:
„Kedves nilas! Fogyazd jó étvágyal az én vacsorám, egy részét cserébe amit tőled elcsentek. Ölel szél György. 5-ik páhoj.”
Én mindenen ugy csodálkozom, hogy nem is tudok szóhoz jutni. Olyan az egész, mintha álom volna. Amikor előadás után beszállok a taxiba, az emberek ott állnak, amig a taxi el nem indul és beintegetnek az ablakon…
Egy boldog ember ebben a boldogtalan magyar karácsonyban…
A hágai mérleg
1930 január
A második hágai konferencia eredményeit pontosan és tárgyilagosan megítélni rendkivül nehéz föladat. Egyrészt azért, mert a vitás kérdések legtöbbjében a megegyezés a január 19-ről 20-ra virradó éjjel, ugyszólván az utolsó percben jött létre és a megegyezésről készült jegyzőkönyvek egyelőre csak néhány példányban vannak meg és csak napok mulva lesz lehetséges, minden részletre kiterjedő tudomást szerezni a hágai egyezmények tartalmáról.
Másrészt a problémák, amelyek ezuttal hosszu és kemény harc után megoldást nyertek, igen bonyolult nemzetközi jogi és gazdasági kérdések, amelyek közül évek óta erős politikai természetü vita zajlott és nagyon kevesen vannak, még a hivatottak között is, akik akár magukat a kérdéseket, akár azok megoldását egész terjedelmükben és minden jövőbeli kihatásukban áttekinteni és megítélni tudják. Végül nehéz a tárgyilagos ítélet azért, mert ezt az elsősorban külpolitikai természetű kérdéskomplexumot elfogulatlanul csak ugy lehet megítélni, ha minden pártpolitikai szempontot kikapcsolt az ember.
A hágai konferenciának és az ott kötött egyezségeknek a magyar külpolitikára épp olyan döntő kihatásuk lesz, mint Locarnónak a német birodalom külső politikájára, bár lehet, hogy ezek a hatások csak hosszabb idő mulva fognak egész teljességükben kibontakozni. A mérleg, amelyet itt fölállítok, egyenlőre tehát csupán ideiglenes. A végleges eredményt csak a február 5-én kezdődő párisi szakértői értekezlet befejezte után lehet megállapítani. Hangsulyozni kivánom azt is, hogy mindaz, amit e cikkben írok, szigoruan egyéni vélemény, egy olyan ember egyéni véleménye, aki semmiféle politikai párthoz nem tartozik.
A hágai egyezményeket két, még helyesebben három főcsoportra kell választani, hogy a nagyterjedelmű anyag áttekinthető legyen. Az első csoport a jogi probléma volt, a trianoni szerződés 250. szakaszában befektetett választottbirósági elv föntartásának kérdése. A harmadik csoport: a magyar jóvátétel, illetve a békeszerződésből folyó egyéb magyar kötelezettségek összegszerű megállapítása. E két csoport közé ékelődött a második, a döntőbiróságok előtt folyamatban levő pörök likvidálásának kérdése, amelyet a kisántánt államai a magyar reparációs probléma megoldásának előfeltételéül kötöttek ki.
A döntőbiróság
A jogi probléma ugy keletkezett, hogy a Magyarországgal szomszédos három állam: Románia, Jugoszlávia és Csehország szabadulni próbál attól a kötelezettségtől, hogy magyar alattvalók ellenük a békeszerződéssel ellenkező kisajátítások és vagyonelkobzások miatt a vegyes választott biróságok előtt keresetet indítanak. Ez a kereseti jog szerintük tulzott volt és az ő saját, belső, állami szuverénitásukat korlátozta. Az első kisérletet Románia tette, amikor 1926-ban visszahívta az agrárperekben müködő kiküldött biráját a vegyes döntőbiróságtól s ezzel e biróság müködése lehetetlenné vált.
Három éven át küzdött Magyarország a Népszövetség előtt, hogy a visszahivott biró helyébe a Népszövetség tanácsa uj birót küldjön ki - , de hasztalanul. Az elmult ősszel Párisban folytatott bizottsági tárgyalásokon már határozott formában állította fel a három állam kormánya azt a követelést, hogy Magyarország mondjon le a 250. szakaszban foglalt jogáról s ezzel fossza meg állampolgárait attól, hogy elkobzott vagyonuk megtéritését követelhessék a választott biróságok előtt. Ezt a követelést akkor a leghatározottabban visszautasitottuk.
A hágai tárgyalások utolsó napjaiban ujból ellenünk szögezték ezt a követelést, amelyet a magyar kormány természetesen nem fogadhatott el. A védekezésre két ut állott nyitva. Vagy visszautasítani törhetetlen határozottsággal a szemben álló három állam követelését, vagy olyan kompromisszumos ajánlattal állani elő, amely a választottbiróságok elvének fönnmaradását biztosítja, a magyar alattvalókat nemzetközi szerződésbe iktatott joguktól nem fosztja meg, a nagyhatalmak támogatását megnyeri s az ellenfelet abba a kényszerhelyzetbe szoritja, hogy a kompromisszumot ne utasíthassa vissza.
A magyar kompromisszumos ajánlat két előzményre támaszkodott: 1927 őszén a magyar kormány maga ajánlotta a Népszövetség Tanácsának, hogy a Románia és Magyarország között folyó jogvitában kérje ki a Tanács a Hágai Nemzetközi Biróság szakvéleményét. Az 1928. márciusában tartott ülésen pedig maga a Tanács indítványozta, hogy a három tagból álló döntőbiróságot két semleges bíróval, egészítsék ki, hogy az ítélet Romániára megnyugtató és megtámadhatatlan legyen.
Mindkét megoldási formulát mi elfogadtuk, Románia nem. A magyar ajánlat, amely szerint a döntőbiróságot a jövőben két semleges taggal egészítsék ki és ítélete ellen legyen módja a pörvesztes félnek a hágai birósághoz föllebbezni, tetszetős volt és korrekt, megvédte a döntőbiróság elvét, ezért a nagyhatalmak nyomban elfogadták és éles harc után kényszerítették a kisántántot is annak elfogadására. Az első csoportnál a tisztán jogi problémáknál a mérleg tehát az, hogy a választottbiróságok kiterjesztett formában fönnmaradnak s a jövőben is joga lesz minden magyar alattvalónak jogtalannak tartott vagyonelkobzások és kisajátítások ellen keresettel fordulni a döntőbirósághoz.
Irta dr. Kiss Dezső
Világ alperese
1930 január
Ma kezdődik Genf. (Hága meg folyamatban.) Magyarország ügye egyszerre két külföldi piacon is. Hágában egyikén ama nemzetközi adhoc konferenciáknak, amelyek a világháboru óta rendszeresen, óraütéses pontossággal ismétlődnek és amelyek annyira emlékeztetnek a fatális-kritikus nagyköveti konferenciákra. Genf állandó fórum. Stabilizált európai közvélemény, háboru utáni intézmény. És mindkét helyen a homloktérben Magyarország ügye, ami távolról sem dekoratív mondat a régi publicisztika íze szerint, hanem valóság, kenyér. Kilókban kifejezhető liszt- és buzaporciók, tonnákban precizirozott szénmennyiségek, négyszögkilométerek ruhaszövetekben. Étel a családi asztalon, amely hol terül, hol üres, ruha a gyereknek, szén- és tüzláng egyformán a falusi kemencének, a gyári kazánnak.
Munka vagy munkanélküliség a magyarnak. Hivatal vagy B-lista. Hága-Genf egyesített arbiterei nem kevesebbről döntenek, mint arról, hogy tudunk-e itt megélni, gyermekeket nevelni, élni, lenni ebben a Középeurópában, amelynek kicsit talán tulajdon érdeke is, hogy helyünkön ne támadjon a nincs feketesége, az elmult élet üres hidegsége.
Kettő az, amire telitett órában figyelmeztetni szeretnénk. Az egyik báró Korányi Frigyes attestuma, aki annak idején, mint magyar mandatárius, az angol reparációs bizottság vezető tagjától kapott kötelező ígéretet arra, hogy Magyarország 1943 után nem fog jóvátételt fizetni. Korányi ezt a tudomását deponálta és ezzel ez nemzetközi aktává lett. Olyanná, amely történelmien kötelezi Anglia történelmi gentlemanlikeségét. A gentlemanlikeség pedig korántsem jelent itt naiv utcai fantázia szerint holmi kaszinói kiválóságot. Nem! A gentlemanlikeség; becsület, a gentlemanlikeség az igazságosság, a gentlemanlikeség: etika. Anglia, amely győzőtársai testén is oly keserves nyomait tapasztalhatta a háborúnak, nem egyezhet bele, hogy egy ország hadisarcot fizessen huszonöt évvel a békekötésen tul is. Tehát még akkor is, amikor a háboru résztvevői már rég vagy a föld alatt fognak pihenni, vagy a föld színén fognak bandukolni mint veteránok.
Hiszen már ma is, a mai ifjúságban is, egy véteknélküli nemzedék szenved, hogyan gondolhatják hát, hogy azokat, akik 1943 után lesznek huszévesek, akik tehát most elemi iskolába járnak, már ma el lehet marasztalni mint nemzetközi alpereseket. Magyarország nem lehet egy századon át a világ alperese. Ez valóban ellenkeznék az angol nemzeti érzés hagyományos igazságosságával és hagyományos okosságával, amely aligha akarhatja Középeurópa testébe föltálalni a Balkánt.
A másik: az a Bethlen-kormány odakint Hágában és odakint Genfben, a Bethlen-kormány alatt az egész hága-genfi történelmi sejourja alatt nem egy párt, hanem az egész ország kormánya és képviselője is. Kicsi és nagy, szegény és gazdag, osztályra, felekezetre, pártállásra való tekintet nélkül, most minden magyar találkozik a hága-genfi emisszáriusokban, akik most valóban mindnyájunk védőügyvédei két illusztris és semmképen le nem becsülhető fórum előtt. Zászlók és kalapok lengetése nélkül, néma várakozással kisérjük ezeket a férfiakat. Lessük szavukat, ügyeljük gesztusukat és várjuk az eredményeket, amiket haza kell hozniok. Kell! Pártot nem bontva, pártot nem ütve, érces hallgatással várjuk haza őket és kezükben az eredményt.
Móricz Zsigmond - Nemzeti koncentráció
1930 január
Példázatok hivőknek és hitetleneknek
Hol volt, hol nem volt, túl, túl a trianoni határokon, volt egyszer egy bankett. Írók, művészek s kultúremberek voltak jelen. Egyszer csak felállott egy nyolcvannyolcéves öregúr és gyönyörűséges példázatot mondott a Nagy Fáról, amelyet kerítéssel daraboltak körül az osztozkodók. A Fa gyökerei azonban továbbra is túl maradtak a kerítés alatt s ágai túlnyúltak a kerítés fölött. És a Fa oly távolról szívta az éltető föld savait s oly messzire szórta virágai illatát, sorsának gyümölcseit, amennyire a természet parancsa terjesztette ki arányait...
(A Nyugat a mai számtól kezdve minden írói tehetséget szeretettel vár, akár Kolozsváron, akár Kassán, akár Szabadkán, akár Berlinben, akár Párisban, akár Amerikában, - akár Budapesten éli is életét.)
*
Hol volt, hol nem volt, még a háborúelőtti őskorban, volt egyszer egy idő, mikor egy csomó fiatal író, ignotusok valamennyien, összecsoportosodtunk egy Ignotus vezetése alatt s egy rohammal betörtünk a konzervatív irodalom által okkupált berkekbe. Lett nyüzsgés, zsörtölés, csetepaté. Debrecenben voltunk egykor, Adyval, Osváttal, Ignotussal négyen. Felolvasás után egy öreg tatár khán köszöntött fel bennünket s így kezdte beszédét:
- Ignoti nulla cupido...
Mire Ignotusunk felállt s szólt:
- Valóban semmi más kívánságom, csak egy: a tehetség.
(A Nyugat ehhez a jelszóhoz két évtizeden át hű maradt s hű akar maradni ezután is. Ebben nem ismer különbséget, sem távolságot a tehetségek magánügyei alapján. Jöhetnek ezek jobbfelől, vagy balfelől. Lehetnek öregek, vagy ifjak. Írhatnak versben vagy prózában, bármilyen formában: ha tehetség, ha tud, elültetheti virágát a magyar irodalomnak ebben a kis kertjében.)
*
Hol volt, hol nem volt, volt valaha, régesrégen, még a Kurzus előtti napokban egy még félelmesebb korszak ebben az országban. “Mindent meglássatok, ami jó, megtartsátok; ami rossz, elvessétek”- mondja a biblia s egy ízben elmentem, hogy megnézzem amaz idők Parlamentjét. Ott voltam az ujságíró-karzaton s egy nagy könyv volt a kezemben. Odasétált bentről valaki, akkor a Népet képviselő, s azt kérdezte: “Mi az a könyv?”... “Ez - mondom, - ez az a könyv, amelyben egy kis fejezet lesz a mai idők története.”... Megnézte a könyvet s eldobta. Az volt a címe: “A magyar történetírás kútfői.”
- Idejét múlta, - szólt. - Megszűnt. Nem ezt kell most olvasni, de hát írók nem értenek a politikához. Ma mindenkinek egy kötelessége van: politizálni.
Ránéztem s azt mondtam:
- Én, magamra s minden íróra nézve, csak egyetlen formáját ismerem el a politizálásnak, a magamét. Ha valaki kiáll az emberek elé és elmondja, hogy élnek ott, ahol a hetedik krajcár hiányzik... az döntő politikai nyilatkozat.
(A Nyugat nem politizál. Mi, akikre ránkszakadt a szerkesztés terhe, nem fogunk politikai fórumot ácsolni belőle. De törjön el az a toll, amely jogtalanságot fuvoláz és igazságtalanságot muzsikál, még ha a legragyogóbb művészettel is.)
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Illusztráció: Vaszary Piri Nyilas Misi szerepében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése