Egy kis köldöknézés

Néha nem árt a saját kisded dolgainkkal foglalkozni, hiúságunk oltárán áldozatot hozni, dicsekedni meg egy kicsit pletykálni is magunk között. Annyit elviselt már ez a blog, hogy olykor ezt is megbírja...

S hogy mindjárt a tárgyra: tegnap Bölöni Domokos barátom Marosvásárhelyről értesített, hogy összeállítást közöl a mai, keddi Népújságban könyvemről (Jelentések - magamról, Polis, 2009). Jól teszi, gondoltam magamban, hiszen küldtem neki tiszteletpéldányt, bár igaz, hogy évek óta rendszeresen megtisztel könyveivel. Vagyis, kvittek vagyunk...

És mégis, örömmel lapozom fel az újságot, benne B.D. összeállítását (Az elszámolást el kell végezni), ami tulajdonképpen néhány idézetből áll össze: kettő a saját szövegem, egy a szerkesztői fülszöveg és a vége Gergely Tamás már ismertetett Látó-beli kritikájából való. Jó, hogy egyáltalán van visszhang. Nem jó viszont, hogy annyira óvakodva a mások szavai mögé bújunk. Dominak amúgy bevett műfaja ez a fajta reflektorozás: hagyja, hogy a mű beszéljen önmagáért. Csakhogy ez a könyv nem ennyi. Kicsit úgy néz ki, mintha szentenciák gyűjteménye lenne. Amolyan intelmek tapasztalatlan utódoknak...

Aztán itt van Elekes Feri barátom. Egy hónap alatt újabb könyvet tett le az asztalomra. Csak úgy, annyi esztendő hallgatása után. Most meg örömmel fésülgetem kézirata finom angyalhaját: a kisregény címe Elrajzolt angyalok (Bözödi napjaim), s akár csak a Hangyák útja (próza), vagy a Jöttem, hogy lássalak (vers), az olvasói be- és elfogadást várja. Bízom benne, hogy nem sokáig, már csak azért sem, mert például a Hangyák útját, bár csak valamivel karácsony előtt került fel a MEK-be, máris közel 300 olvasó kereste fel a világhálón, a verskötetet pedig közel 400. Olvasóban, érdeklődésben tehát nincs hiány, ezt Feri is naponta tapasztalja közvetlen környezetében. Meg is írja ezt finoman az új regénye befejező fejezetében:

"És én húsz éven át nem írtam semmit. Nemrég megállított az úton valaki és számonkérte a hosszú hallgatásomat. Így szólt: „Kérem, nálunk, a kicsi konyhában fel van ragasztva a falra magának egy cikke. Illusztrációval. Festés volt nálunk, harminc esztendőn át, azt nem lehet megcsinálni, hogy az ember ne festesse ki a lakását. Azt mondta a feleségem a szobafestőnek, a maga cikkét kerülje ki, be ne spriccelje. Mert az marad. Már be van füstölődve, be van sárgulva az az újság, de olyan szépen van összehozva rajta az írás, hogy az marad. Na, ezért szégyellheti magát. Miért nem ír mostanában olyan jól összehozott cikkeket, mint régen?” Engem ez az utcai számomkérés elgondolkoztatott, de legyintve mentem tovább. Egy napon kórházba kerültem. Mint más beteg ember. Egy ápolónő jött be a kórterembe, aki rőt volt, nagy kiterjedésű és jóságos tekintetű. Mintha valami sűrű ködből bukkant volna elő, úgy lépett be az ajtón. Maga előtt hatalmas fecskendőt tartott, s a hóna alatt akkora vattacsomót hozott, mint egy kisded gomolyfelhő. Pont az ágyam előtt állt meg. Félrehajtotta a pokróc sarkát és leült. Azt mondta nekem, tudja, hogy én magát most meg fogom szúrni? Mondom, tudom. Már akkor tudtam, amikor az ajtón belépett. Aztán arra ébredtem, hogy meg vagyok halva. Majdnem. Az életemet egy kiváló ember, Bara Tivadar sebészprofesszor mentette meg. Otthon, gyógyulásra várva, sokáig szomorkodtam, elfecsérelt éveimre emlékezve. És eszembe jutott egy régi munkatársam, Cseke Gábor. Fölhívtam telefonon, hogy tudassam véle, még élek. Ő pedig föltette a kérdést, hogy miért nem írok, ha élek? És én két év alatt megírtam három könyvet. Ezt, az Elrajzolt angyalok címűt, amelynek végét a fenti sorokkal éppen most fejezem be, majdnem egy hónapon át írtam. Bözödi napjaimra emlékezve. Úgy érzem, ennyivel tartozom Bözödnek. Könyveimet nem adja ki senki. Mert ma már csak kizárólag nagyon szép és jól megírt könyveket adnak ki. Én pedig nem vagyok képes kizárólag nagyon szép és jól megírt könyveket fogalmazni."

És hogy kissé részrehajló legyek, utazgatni kezdtem a tegnap este a világhálón, s rábukkantam Octavian Soviany költő honlapjára, amelyen májusban éppen azon lelkendezett, hogy az urszu2 blogban fölfedezte saját versciklusának általam végzett magyar fordítását (Marii oameni ai revolutiilor). Szívmelengető, amit első benyomásaként papírra vet erről, no meg a bejegyzése utáni kommentek is azt igazolják, hogy az ember mondja itt a magáét, de a szavak lassan áttörik a bezártság falát.

"tradus in maghiara

nu mica mi-a fost mirarea cand am gasit pe un site versurile mele din ciclul marii oameni ai revolutiilor (publicat in revista Vatra in toamna) traduse in maghiara (limba de care inca sunt f atasat, bunica mea vorbind fluent maghiara cu prietenele ei venite in vizita in fiecare dupa amiaza, alaturi de care invatasem si eu in anii de scoala sa vorbesc destul de bine). din curiozitate am cautat mai multe despre autor – Cseke Gabor, care se pare ca este un traducator din Cluj foarte cunoscut. ii multumesc pe aceasta cale pentru gestul sau. iata primul poem..."

2007 karácsonyáig nyúlik vissza az az emlék, amikor Ádám Gyulával közösen, közvetlenül a gyergyóremetei HMKK fotótáborőszi lebonyolítása után nekiültünk és karácsonyra olyan albumot rittyentettünk a fotóanyagból - Bajna György író segédletével, aki az előszót írta -, hogy mi magunk is elcsodálkoztunk. A bemutatón a gyergyóremetei új községházán ott volt Laczkó-Albert Elemér polgármester, Ádám Gyula, Bajna György és jómagam, szerre mindegyikünk szólt valamit az album születéséről, s most, jó két évvel az esemény után, szembejön velem a világhálón...

"Községünk egy gyönyörű és egyedülálló karácsonyi ajándékot kapott, hiszen Óda Gyergyóremetéhez címmel megjelent az első Remete hétköznapjairól szóló képeskönyv, melynek bemutatójára december 21 -én, délután négy órától került sor a KözségházaTanácstermében. A nagy érdeklődésnek örvendő kiadvány az ősz folyamán, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a helyi Polgármesteri Hivatal által megszervezett XII. Nemzetközi Fotótábor hozadéka.

„Az év legnagyobb sikere ez a könyv” - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a könyvbemutatót Laczkó-Albert Elemér polgármester. Az ősz folyamán a Képes vagyok októberi különkiadásának sikerességén felbuzdulva született meg egy könyv kiadásának ötlete. A szerkesztést a Ádám Gyula, fotóművész, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa vállalta, aki a táborban készült fotókból állította össze a könyv képanyagát. A cím Bajna György újságírótól származik, aki a prózai rész megírására való felkérés első pillanatától határozottan jelentette ki, hogy ő egy ódát ír Gyergyóremetéhez. Ezután született meg az alcím, „Egy nagyközség miesnapjai”,amelyet szintén visel a könyv. „Bajna ódája ízes remetei nyelven íródott és olyan finomságok vannak benne elrejtve, amelyek más nyelven elvesznének. Ezért az idegen nyelvű kivonatok egy tényszerű tartalmi összefoglalót tartalmaznak. Román nyelvre Cseke Gábor..., az angolra pedig Lázár Burus Csilla fordította.” - mondta el a polgármester.

„Ha mostantól minden úgy működne, ahogy ez a könyv született, akkor minden jól menne. Nekem a bátorságot a könyv szerkesztéséhez az előszó adta meg, amelyet a polgármester úr írt meg - hangsúlyozta bevezetőjében Ádám Gyula szerkesztő. (...) „Mi egy olyan műfajt művelünk, amelyben a képek nem szépek, hanem őszinték és jók kívánnak lenni. Ennek ellenére nem kell messze keresnünk a divatos tájakat, hiszen csakhamar ráeszmélünk arra, hogy nekünk csodálatos tájaink vannak..."

Cseke Gábor szerint a Hargita Megyei Kulturális Központ értékes kiadványa ez a könyv, melyben megmutatkozik Ádám Gyula könyvteremtő művészete, hiszen látvánnyá és egységgé tudta gyúrni ezt a hatalmas képanyagot.. „Ha valaki kívülről követte volna végig a könyv szerkesztésének folyamatát, akkor azt mondaná, hogy könnyű dolog összerakni, hiszen minden anyag adott. Gyula szavaiból azonban kiszüremlik, hogy a döntések több hét és hónap vívódásait tükrözik. ”

A remetei lap a Képes vagyok címet viseli és következetesen jelen van a község életében. A világhálón így, ha olykor időben is, de minden egymásra talál és összeér.

Illusztráció: fotó a Képes vagyok-ból. Jobbról balra: Bajna György, Ádám Gyula, Laczkó Albert-Elemér és jómagam