Gondolatok a(z elektronikus) könyvtárban (3)

Telnek a napok, s a Magyar Elektronikus Könyvtár, akár egy jól bejáratott intézmény, végzi a maga felvállalt munkáját, elérkezvén ma reggelre a 7705. számú digitalizált munkáig, amelyek mellett még számos értékes elektronikus dokumentum (adatbázisok, lapok és folyóiratok, képanyag stb.) gyűl a mai, de még inkább a holnapi olvasók, szakemberek örömére.

Egy barátomnak írtam is volt, hogy úgy járok be a MEK intézményébe, mint egy jófajta könyvesboltba. Külön elégtétel számomra, hogy nem ismerem előre a kiadói tervet, így kettős öröm egy-egy korábban nehezen elérhető ritkaságot, vagy egy-egy jó eredeti művet megpillantani és letölteni.

Az elmúlt napokban került polcra Dabi István barátom impozáns műfordítás gyűjteményének 9. kötete (Kaleidószkóp), mely mindenek előtt lengyel, orosz, horvát, cseh, macedón, észt, boszniai, szerb, marokkói, francia-guyanai, ausztriai, fehérorosz, belgiumi, bolgár, német stb. költők munkáit tartalmazza. Elismerő tiszteletet vált ki belőlem az a nyitottság, amellyel a sok nyelvet ismerő költő-műfordító, igen nehéz életkörülményei dacára képes tovább gyarapítani már így is lenyűgöző gyűjteményét.

Csöppnyi ízelítő az antológiából:

ALEKSZANDR FEDOSZEJEV

/Oroszország - Permi-AK - permi komi/

(Nekem itt...)

(Меным места...)

Nekem itt

nincs helyem,

De ez itt

az én helyem.

«Иньва», Коми-Пермяцкöй книжнöй

издательство, Кудымкар 2002

ANATOL IVASCSANKA

/Fehéroroszország/

(tavasszal mindenfelé találok...)

(вясной паўсюдна знаходжу...)

tavasszal mindenfelé találok

elveszett sorokat

szavakat

betűket

amiket nem vettem észre a hó alatt

A huszadik század elejének regénytermését idézi Rákosi Viktor Elnémult harangok c. könyve, mely a Mikszáth Kálmán szerkesztette és rendszerint ő előszavazta Magyar Regényírók Képes Kiadása 58. köteteként jelent meg 1905-ben, s Utrechtben tanuló, majd hazakerülő székelyföldi diákok sorsát követi nyomon a XIX. század végi Erdélyben. Egy vérbeli, félig-meddig elfelejtett történelmi regény, ami megírásakor egyáltalán nem volt az!

Külön könyvcsemegét jelent Szász Ferenc Udvarhelyvármegye földrajza, amelyről mint kiderült, nagyon is életközeli, praktikus és minden lényegesre kiterjedő földrajzkönyve volt apáink-nagyapáink nemzedékének. Elekes Feri barátom meg is írta személyes kötődését e huszadik század elejéről származó szerény tankönyvhöz, amelynek a lényege végül is az, hogy szerencsés módon, ez a munka visszakerült a mai szellemi vérkeringésbe és csak rajtunk múlik, hogy valamilyen módon a jelen is magáénak vallhassa üzenetét.

Szini Gyula Jókai-ja külön csemege azoknak, akik szeretik az olvasmányt s vele együtt Jókaiért is lelkesednek; gondolom, ma sem kevés a számuk. Az Egy élet regénye alcímet viselő könyv, úgy mondják, alapmunkaként szolgált Mikszáth Kálmánnak is, amikor megírta Jókairól szóló könyvét. (Az is az igazsághoz tartozik, hogy amit Szini finoman részletez, elmesél, azt Mikszáth az ő sajátos tehetségével tömören, szellemesen sok esetben eltréfál...)

Egy kevésbé ismert, jellegzetes részlet a könyvből:

"A budai József-kaszárnya kazamatája előtt feszesen silbakol az őr. Szuronya félelmetesen villog. Szájtáti gyerekek, ha arra járnak, megbámulják fehér köpönyegét, kék nadrágját, kétfejűsasos csákóját. Ha úrihölgyek, lelkes honleányok sétálnak arra, egy pillanatra ajkukra fagy a szó 1863-nak ezen a kissé hűvös áprilisi napján. Az őr két magyar írót őriz. A hölgyek Kufstein borzalmaira gondolnak. Idegesen összerezzennek és szomorú szívvel tovább lépegetnek.

Hiszen olvasták az újságban a katonai vésztörvényszék drákói ítéletét. Jókai Mórt, a «Hon» szerkesztőjét egyévi nehéz börtönre ítélték, megfosztották nemességétől - amelyről különben 1848-ban önként lemondott -, azonkívül elvették tőle azt az egyezer forint kauciót is, amelynek ellenében a «Hon» politizálhatott. Most oda van a «biztosíték», a «Hon»-nak néhányheti fönnállása után csak szelíd pásztorsípon szabad fújnia a tavaszi rügyekről és a női krinolinokról. A «Politikai divatok» regényfolytatását is letiltotta a cenzúra.

- Nohát, barátom - szól a rab Jókai a fogolytársához, mialatt egy pillanatra abbahagyja a szellemes «durák» játékot -, letetted a zöld királyodat, most nincs többé királyod!

Ha ezt a viccet Schmerling hallaná, megértené, de az a jámbor cseh vagy sváb, aki az író urakat őrzi, legföljebb a durákhoz ért.

- Ez a király - adja vissza a célzást a rabtárs - felsők nélkül maradt, ez oly szent igaz, mint ahogy ezentúl Zicsi Nándor a nevem, gróf és ipszilon nélkül.

- Ne búsulj, Nándor - feleli Jókai -, legalább helyreállítottad a családi becsületedet. Muszkavezetőknek tudta eddig az ország a Zichyeket, de te megmutattad, hogy magyar szív dobog bennetek.

- Zicsi leszek ezentúl, «cé-es»-sel és «i»-vel. De ne félj, eszünk mi még «császármorzsát»!

A kazamata penészes falai megremegnek ettől a jakobinus-kijelentéstől. Annyira megremegnek, hogy rés támad rajtuk, valami egészen furcsa nyílás, amely távoli jövőbe vet világot, amikor ugyanez a Zichy Nándor aranygyapjas lovag és a katolikus néppárt megalapítója lesz.

Ennyit ér az egész politika.

- Csak azért vagyok mérges - mondja Jókai -, hogy a te cikked miatt kell itt ülnöm.

- Miért? - kérdezi hüledezve Zichy.

- Mert ha én írtam volna meg, nem egy évet, hanem tizenöt évet kaptunk volna!

A falak megint hasadoznak és a nyíláson át a távoli jövő egy díszmagyarruhás, Szent István-rendjeles, ősz főrendiházi tagot mutat, aki meglepően hasonlít erre a mai harmincnyolcéves Jókaira.

A börtön nehéz ajtaja most nyílik, csikorog a závár és belép Haymerle kapitány. Ha nem volna rajta a császári uniformis, kifent bajuszával magyar főszolgabírónak lehetne nézni. Német kedélyességgel szól oda Jókainak:

- Egy «lausbub» keresi önt.

- Ez a «Hon» szedőgyereke lesz - szólt oda Jókai Zichynek.

- Mi az, «szétőtjérég»? - kíváncsiskodik Haymerle.

- A feleségem aggódik értem és mindennap hozzám küldi ezt a «szedőgyereket». Ha megengedi, kapitány úr, levelet fogok írni a feleségem megnyugtatására és elküldöm ezzel a szedőgyerekkel.

- Jó, jó - feleli Haymerle -, de nekem az a gyanum, hogy ön innen a börtönből tovább szerkeszti a «Hon»-t. Ez a fogházi szabályokba ütközik. Ha ilyesmi tudomásomra fog jutni, sötét magánzárkába fogom önt záratni.

Szigorú arcot vág, de a másik pillanatban széles mosolyra nyílik szája:

- Természetesen, ha nem tudok róla, nyugodtan tovább szerkesztheti a «Hon»-t."

És végül egy személyes vonatkozás: a MEK-be került két újabb munkám is. Az egyik nem más, mint az 1969-ben megjelent második kötetem, az Elveszett birtokok (versek), amelyet annak idején a Kriterion adott ki és Bajor Andor szerkesztett, s már rég, hogy csak itt-ott, könyvtárak mélyén lehet rábukkanni; a másik a Fehér titok (Mai kalandok) című riportgyűjtemény, amelynek egyik első, vékonyabb, szegényesebb változata 1989-ben Álruhában címmel jelent meg a kolozsvári Daciánál, s azóta jócskán kiegészült új történetekkel és illusztrációkkal. Ízelítőül tartalomjegyzékét idézném:

Tartalom

Barlang a hegytetőn

Hóviharban (Néhai Tóth Ferenc filmoperatőr története)

Múzeum a lakásom (Sima Toader néhai vadászati szakértő története)

Volt egyszer egy tutaj (Néhai Aradits László első története)

Halászúton (Néhai Aradits László második története)

A tutaj jachtformát ölt (Néhai Aradits László harmadik és utolsó története)

Áldozat Himalájának (Taina Dutescu és Emil Coliban története)

A fehér titok (Taina Dutescu eltűnésének története)

IL-62-n, fejhallgatóval (Köble Ferenc rádiótávírdász története)

Jégmadár (B. Flórián története)

"Arcpoétika" (Ádám Gyula fotográfus története)

Eredeti illusztráció Rákosi Viktor regényéhez