Árvízkönyv

Napok óta zuhog az eső, olvad a karácsonyi hó, csobognak-áradnak a vizek. Vízbőséggel jött az új esztendő - a kétezer tízes. És annyi víz láttán hirtelen eszembe jut az a negyven évvel ezelőtti május, amikor napokig fürkésztük, mikor állanak el az ég csatornái, s amelyekből aztán az első, nagy veszteségekkel járó romániai árvíz keletkezett a huszadik század második felében.

Azóta az árvizek valahogy hozzánőttek az életünkhöz. Nincsen esztendő két-három árvíz nélkül. De a döbbenet már nincs azon a hőfokon, mint volt 1970-ben. Amikor úgy tűnt, hogy egy ország fogott össze, hogy a bajba jutottakon segítsen.

Nagy nehezen megtalálom azt a könyvet, melynek szerkesztése körüli emlékei a negyven éve történt eseményekhez fűznek.

1970 tavaszán, amikor a bő esőzések folytán jelenkori emberemlékezetünk első nagy kollektív árvizére sor került Romániában, s Marosvásárhely, Dés, Segesvár, Szatmárnémeti és társai voltak az életmentés és az összefogás előretolt bástyái, a lapok heteken át tele voltak a veszteségek lajstromával és a segítségnyújtás megannyi látható jelével. Riporterek, írók, költők egész hada járta az élet sűrűjét, s hamarosan megszületett számos kiadvány, összefoglaló, krónika, amelyek ma is adatolják az akkori történéseket.

Magyar nyelven a Kriterion Könyvkiadó jelentetett meg Árvízkönyv címmel emlékalbumot, amelynek előhangját Domokos Géza jegyezte, s amelyben kronológiák, riportok, írói jegyzetek és fotóriportok őrzik azóta is - helyenként az ideológiai sallangtól és a hatalomnak kijáró bókoktól sem mentesen - az akkori történések szöveges-képes krónikáját.

A könyv nem szerepelt a kiadói tervben, mint ahogy maga az árvíz sem volt előrelátható (bár a máig felhalmozott tapasztalatunk alapján ilyesmit nehezen lehet állítani), s rekordidő alatt, pár hét elteltével már a könyvpiacon volt, az utána inkasszált teljes bevételt a kiadó károsultak megsegítésére ajánlotta fel.

A kötet szerzői közül megemlítenénk Marosi Barnát, Sütő Andrást, Romulus Rusant, Tar Károlyt, Aradi Józsefet, Huszár Sándort, Dános Miklóst, de nagyon sok eseményfotóhoz illesztett a szerkesztő költőink, íróink árvizi munkáiból vett jelentéses idézeteket (Geo Bogza, Hervay Gizella, Horváth Imre, Páskándi Géza, Bodor Ádám, Farkas Árpád, Marosi Ildikó, Panek Zoltán, Ana Blandiana, Szemlér Ferenc, Eugen Jebeleanu, Szőcs Kálmán, Majtényi Erik, Aurel Baranga, Dali Sándor, Molnos Lajos, Létay Lajos, Bartalis János, Baróti Pál, Fábián Sándor, Ilie Constantin, Gálfalvi Zsolt, Varró Ilona, Marin Preda, Király László, Lászlóffy Csaba, Marin Sorescu, Kovács András, Szabó Gyula stb.). Egész csapat szerkesztő és fotós - Evellei László, Bácski György, Balogh József, Barabás István, Beke György, Bodor András, Botár Emma, Erdélyi Lajos, Fáskerthy György, D. Harasztosi Éva, Höfer Edmund, Kahána Annus, Kovács János, Majtényi Erik, Szász Béla, Szász János az Agerpres fotóriporterei és jómagam - bábáskodott, teljesen érdekmentesen a könyv sajtó alá rendezésénél.

Én magam az Ifjúmunkásban megjelent legfrappánsabb riportokat válogattam össze, illetve néhány román nyelvű riportot magyarítottam, majd a kéziratok stilizálásából is részt vállaltam. Azóta se láttam ilyen népes és fegyelmezett kiadói kalákát a közvetlen közelemben, de az is igaz, hogy azóta a nyomdai átfutási idő maga is általában összezsugorodott: a technika ma már könnyedébben is lehetővé tesz gyors megjelenéseket.

Az akkori árvízi pszichózis érzékeltetésére idéznék egy, a Romania Libera c. napilapban megjelent ankétból, amely a körülményekhez képest kendőzetlenül számol be az alsó szintű történésekről.

*

Gyorsírásos jegyzet a fájdalomról

1. Önerejéből menekült meg, vagy mentették?

2. Maradt-e valamije?

3. Mi volt az első gondolata, miután megmenekült a veszélytől?

4. Mi a legfontosabb gondja most? Mire van leginkább szüksége?

Constantin Branga — a Radna községi (Arad megye) MTSZ juhásza:

1. Csónakkal mentettek meg a kollektív emberei. Másképpen odavesztem volna...

2. Néhány bödön túró. Éhen nem halunk. Jó, hogy az egész nyáj megmenekedett. Ez a nyáj az én életem.

3. Most is kérem az Istent, hogy tartsa meg jó egészségben azokat, akik kihúztak a vízből. Odahaza, Pojánán is elmondom, hogy s mint volt.

4. A juhokat sajnálom erősen, nemrég nyírtuk meg őket, s ugyancsak fázhatnak. A bárányok egészségesek. Fű van elég a dombokon, csak az idő javulna már.

Csibi Erzsébet — munkásnő a marosvásárhelyi Prodkomplexben, Hídvégi út 40. sz. alatti lakos:

1. A szomszédasszonyom kiáltott, hogy szaladjunk, mert dől össze a ház. Össze is dőlt. Egy másik szomszédhoz menekültünk, annak jobb háza volt, s ott maradtunk, míg oda is el nem jutott az ár. Aztán jött két katona, s elvitték a gyermekeket. Én ott maradtam, míg lefolyt a nagyvíz. Nem akartam elmenni.

2. Semmim. Se házunk, se bútorunk, se ruhánk.

3. Nem is tudom. Egyet sírtam a padláson. Egész éjjel sírtam.

4. Két gyermekem van, dolgoznom kell. Kaptam ruhát a néptanácstól.

Vasile Puiac — segesvári fűtő:

1. Magam menekültem. Felkaptam a ruhámat, amit tudtam, s kimentem a töltésre. De tudja, hogy történt? Csak jön az asszony, s mondja ijedten: „Jön felfelé a víz az utcán." Én a szobában aludtam... Munkából jöttem volt meg, s elnyomott az álom. Aztán láttam, hogy ellepi a járdát a víz, s ömlik be az udvarra. Felvittem a padlásra két paplant és négy párnát. Mire lejöttem, méteres volt a víz a házban. A hátamra vettem az asszonyt, s felvittem a töltésre. Ha ő nincs, még maradtam volna menteni valamit.

2. A ruháim tiszta sár meg iszap, de megmaradtak. A bútort mind elvitte a víz.

3. Jó, hogy ép egészségben megmaradtam. Most megint elölről kezdjük az asszonnyal, ahogy már egyszer csináltuk, mikor összekerültünk, az egy csuportól a házig mindent a magunk erejéből.

4. Száradjanak meg a falak. A bútor odaveszett. Mást kell hogy vegyek. Pedig csak most járt le az

utolsó részlet. Építőanyagot szeretnék kapni valahonnan: meszet, cementet, téglát...

Achim Vadilov — Vulturul községbeli (Tulcea megye) halász:

1. Én segítettem magamon. Mifelénk Tulceában a gyerekek is tudnak úszni s evezni.

2. Az ár elmosta az egész házat. Nem maradt egyebünk, csak amit fel tudtam rakni a csónakra.

3. Hogy segíthetnék azoknak, akik még nem tudtak elmenekülni.

4. Többet kell dolgoznunk, visszacsinálnunk mindazt, amit elvitt a víz. Mire lenne szükségem? Hát... valami építőanyag nem ártana.

Ion Marchia — Gyulafehérvár municípium néptanácsának alkalmazottja:

1. Nem volt időm magamra gondolni. Másokon kellett segíteni, menteni őket. Az én házamat mindenestül elárasztotta a Maros.

2. A ház megmaradt, jól meg van az építve, de a bútorokat s egyéb holmimat összetörte és elvitte a víz.

3. Azt mondtam magamban: mások is maradtak hajlék nélkül. Nekivágtam az utcáknak gépkocsival, s osztottam az élelmiszert az árvízkárosultaknak.

4. Azokon akarok segíteni, akiknek nagyobb szükségük van támogatásra, mint nekem.

Bud Vasile — éjjeliőr, Szatmár, Avasi út 7. sz. alatti lakos:

1. Mikor a nagy vizek jöttek, én szolgálatban voltam, az asszony a két fiammal pedig otthon. Az egyik 17 éves, a másik 13. Nem tudtam hazamenni, olyan mély volt a víz, csak úgy csapkodtak a hullámok. A nagyobbik fiam segített az anyján is, meg az öccsén is. Néhány szomszéddal felmásztak egy diófára. Egy Beneam nevű sánta szomszédomat is felsegítették a fára. Úgy ültek ott, nyakig érő vízben. Péntek reggel hatkor értük jött egy csónak, s megmentette őket. Én semmit sem tudtam a családomról, amíg egy barátom nem mondta, hogy megmenekültek. A Mihai Eminescu iskolában kaptak szállást, ott találtam rájuk. A nagyobbik fiam tüstént el is ment, s kimentett még néhány embert a vízből.

2. Négyszobás házunkból semmi sem maradt. Egy szál ruhánk se, amit felvehetnénk. A telefonközpontból egy asszony adott ruhát a feleségemnek, egy másik asszony a kisebbik fiamnak inget.

3. Jó, hogy élünk!

4. Egyetlen gondom, hogy ruhát szerezzek magamnak s az enyéimnek és, persze, lakást.

Popescu Gheorghe, a Ieftimiéé — Dragosesti községbeli (Suceava megye) szövetkezeti paraszt :

1. A falunkbeliek segítségével menekültünk meg. Egyedül nem tudtam volna semmire se menni.

2. A ház egy része s valami a háztáji gazdaságból.

3. Hogy ennivalót szerezzenek a családomnak. Meg aztán van egy beteg gyermekem... Ő járt az eszemben.

4. Új házat kell hogy építsek. Az emberek támogatására, egy kis melegségre van szükségem.

Kelemen György — Galambód (Maros megye) községi lakos :

1. Magunk menekültünk, az egész család. Hegycsuszamlás volt itt, kérem.

2. A ruhából mentettünk valamit, meg kevés bútort. Egyebet nem. Aztán a házból összeszedtem, ami maradt: cserepet, egy ajtót, egy ablakot. Pár gerendát is. Egyebet semmit.

3. Örültem, hogy megmentettem a családot : a két gyermeket s az asszonyt.

4. Házat építenék.

Címpeanu Stefan — Szatmár, Batizi út 131. sz. alatti lakos:

1. Az én családomat, három gyermekemet, Rentea Ion traktorista mentette meg, az útépítő vállalattól.

2. A bútor összetört, a ház beomlott.

3. Bár múlna el minél hamarabb a szerencsétlenség.

4. ... Látom, az egész országból jön a segély, és köszönjük mindenkinek. Egyetlen gondom, hogy tudjam újraépíteni a házamat. Meg szeretném köszönni az államnak, hogy ételt és szállást adott a családomnak a Mihai Eminescu líceumban.

Vasile Popa — Lippa város polgármestere:

1. Őnerőmből. De néhány napig mindenfelől körülvett a víz, helyenként három méternél is mélyebb volt. Szerencsém, hogy volt paszulykonzervünk, s hogy idejében szereztem ivóvizet.

2. Csak a 3 méternél magasabb szint fölötti házak maradtak épek. A legtöbb ház azonban víz alá került. Jó néhány még ma is víz alatt van. Több mint 300 épület összedőlt, további majdnem 1000 ház veszélyben van.

3. Hogy gondoskodjunk a károsultakról. Több mint 250 család maradt hajléktalanul. Biztosítottuk számukra a legszükségesebbeket, élelmet és ivóvizet. Sok segítséget kaptunk és kapunk.

4. A város normális életének helyreállítása és az árvízkárosultak megsegélyezése. Éjjel-nappal dolgozunk azért, hogy a gazdasági egységek újrakezdhessék működésüket. Megkezdtük a szállások, sátrak felállításához szükséges terep kijelölését. Nagy szükségünk lenne szivattyúkra, hogy lecsapoljuk a vizet a vállalatokból, intézményekből, lakásokból. De főképpen a Maros visszahúzódását kívánjuk s jó időt, mert tegnap óta megint esik.

Iosif Sorentzy — segesvári nyugdíjas:

1. Másnap vitt ki Fekete Árpád a fiával. A feleségemmel a padláson voltunk. Odáig is feljött a víz. Nem kiáltottam segítségért, mert nem tudtam. Rekedt már a hangom, erőtlen vagyok. Mikor megvirradt, s valamicskét apadt a víz, eljött Árpád, s kihúzott a tető egy törésén, engem is, az asszonyt is.

2. Nem maradt szinte semmim. A bútor tönkrement. A ruhák szintén. A házat meg kell reparálnom, másként összeomlik.

3. Hogy húzódjon vissza az ár, tudjak bemenni a lakásba, s javítsam meg, amit lehet.

4. Valami építőanyagra.

Nicolae Lupsa — Alsóváradja (Hunyad megye) községi lakos:

1. Mikor jött az ár, kimenekültem a dombra. Egy tutajt szerkesztettem, azzal jutottam ki. Akkor hagytam ott a házat, amikor az ablakig ért a víz.

2. A ház nem dőlt össze, de ki tudja, mi marad belőle. A holmim megtelt iszappal. Csak most kezdtem kiszedegetni egyet-mást.

3. Hogy van-e másvalaki veszélyben.

4. A falubeliekkel reszketve néztük, kibírják-e a házak. Talán valami anyagra lesz szükségünk. Ha tud, nagyon kérem, segítsünk valamit Ioan Opreánun. Öreg szegény, és egyedül van a világon. Most a háza is összedőlt.

Benea Vasile — nyugdíjas, volt bányász, Szatmár, Gyár utca 136. sz. alatti lakos :

1. Csütörtök éjjel nagy teherkocsival katonák jöttek s megmentettek. Azt hittem, az én házam nem omlik össze, hiszen alig kilenc éve épült. A holmik egy részét felvittem a padlásra, s még maradni akartam, de végül mégis a katonákkal mentem.

2. Sem a házból, sem a holmimból nem maradt semmi. Tegnap megint arra jártam, láttam a televíziómat s a rádiót: darabokra törtek. Még most is térdig ér ott a víz.

3. Reggel megpróbáltam odaevezni, de nem tudtam eljutni a házhoz. Péntek éjjel a parkban, egy padon aludtam, aztán a Mihai Eminescu líceumban kaptam szállást, ahol a fiam tanult.

4. Minden ruhánk ott maradt a vízben és az iszapban. Újra fogjuk kezdeni az életet. Muszáj.

(România Liberă, 1970. május 24.)