Neve: Baralla Péter
Foglalkozása: kubikos földmunkás
Nem vagyok a lelkendező pátosz embere - s most, amikor az izgalom és felindulás erőt vesz rajtam, mert egy rendkívüli esemény rendkívüli szavakat kerget tollam hegyére, úgy érzem, inkább bocsát meg a Színházi Élet közönsége azért a pongyolaságért, hogy sebtiben és kellő előkészítés nélkül jelentem be ezt az eseményt, mintha nagyképű frázisokat faragnék, ahelyett hogy magát a tényt hagynám beszélni magam helyett.
Röviden tehát - hölgyeim és uraim, az irodalomnak (szándékosan mondtam így: Irodalom, s nem Magyar Irodalom - az első szó, jelző nélkül, az egész világ irodalmát, sőt az irodalom történetét jelentvén) nagy eseménye van.
Amikor elhatároztam, hogy írótársaimmal egyetértve a Színházi Élet-nek írom meg első beszámolómat, az az egyszerű megfontolás vezetett, hogy ha a technika csodáinak világában szaklapok szokták hozni a nagy felfedezések hírét, a szellem világának tüneményeiről egy népszerűen irodalmi orgánum nagy nyilvánosságát illik először értesíteni.
Mert tünemény jelentkezett a szellem és képzelet égboltozatán: üstökös, amelynek fénye már most hatalmasabbnak látszik minden eddiginél - s ha a jelek nem csalnak, s az üstökös csillagnak bizonyul, számolnunk kell az egész firmamentum újjászületésével.
Shakespeare feltűnését így jelentette be egy nagy esztétikus: Avonból hattyú indult el.
Nem vagyok esztétikus. Szeretem a világos fogalmazásokat. Fenti szép mondást hadd variálom hát így:
Szigetszentmiklóson megszületett minden idők legnagyobb magyar költője, s úgy lehet, korunk legcsodásabb szellemóriása. A neve: Baralla Péter. Foglalkozása: kubikos földmunkás.
Sokan keresnek fel kézirattal: novellát, verset, színdarabot hoznak kezdő írók, hogy mondjak véleményt, adjak tanácsot.
Baralla Péter ezek között jelentkezett. Parasztruhában volt, ami nem lepett meg (gyakorlatomban sokszor fordult elő), s az a szerénység se tűnt fel, amivel egy kötetre való kéziratot letett az asztalomra. De a szemében volt valami... Elkaptam a fejem, s a szokásos formulát hadartam el, hogy jelentkezzék néhány hét múlva.
Este eszembe jutott, nem tudom már, miről. Véletlenül az ágyam szélén álló asztalkára került a kézirat - csak ki kellett nyújtanom a kezem. Szórakozottan lapozni kezdtem.
Ez fél egy felé lehetett.
S hajnali öt órakor még ott ültem éberen, az ágyban, le nem hunyt szemem tágra nyíltan, könnyben úszva tapadt az utolsó oldalra - ez az oldal remegett a kezemben.
Kilenc órakor feltelefonáltam Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot, Herczeg Ferencet - ezenkívül a Kisfaludy Társaság s az Akadémia elnökét s néhány nagy kiadót: az Athenaeumot elsősorban, mint a Petőfi- és Ady-művek tulajdonosát. Ezenkívül sürgöny ment Szigetszentmiklósra, Baralla Péterért, hogy azonnal utazzék fel Pestre - a pályaudvaron várom. Egy óra múlva válasz jött, hogy befejezi legújabb versét, s azonnal jön.
Mikor a sürgönyt küldtem, még nem beszéltem senkivel - nem vagyok elbizakodott, s nem hiszek ítéletem csalhatatlanságában; Arany is feltételesen fedezte fel Madáchot. Ezúttal mégis, biztos voltam, hogy nem tévedhetek: nem az én ítéletem világított, hanem a Mű maga.
A délelőtt folyamán egész sereg írónak és kritikusnak módjában volt elolvasni a verseket, a legelőkelőbbeknek is. Délutánra megérkezett Baralla, és legújabb versét először én voltam szerencsés hallhatni, amint azt a fényképfelvétel bizonyítja: egyben első fényképe a költőnek.
Véleményünk - nagyon csekély és inkább technikai részletkérdések szempontjából felvetett eltérésekkel - egybehangzóan kialakult már addig: s e vélemény, a magyar Parnasszus véleménye, igazolta fenti állításomat:
Baralla Péter a legnagyobb magyar költő - aki eddig élt!
Ez nem alkalmas hely s az idő sem alkalmas még, hogy Baralla Péter kubikos verseit méltassam vagy akárcsak ismertessem a közönséggel. Nem is lehet feladatom.
A közönség úgyis hamarosan - úgy lehet, már egy héten belül - kezébe kapja magát a Művet, a Végső Bölcsesség című kötetet. Az Athenaeumnak sikerült öt évre lekötni Baralla Péter munkásságát, s a kéziratot azonnal nyomdába adta. Egyelőre húszezer példányban nyomják, és mire napvilágot lát, a francia, angol és német műfordítások is elkészülnek, s így könnyen megtörténhetik, hogy a külföldi kiadások egy időben jelennek meg.
Nekem ehhez, egyelőre, nincs hozzátenni valóm. Büszke vagyok rá, hogy az én szerény személyemen keresztül indult meg hódító útjára ez a csodálatos pályafutás, hogy rajtam csapott át először a világköltészet egyik leghatalmasabb villáma. Befejezésül legillőbbnek vélem, ha kontár tollamat félárbocra bocsátva, őt szólaltatom meg - legszebb és legmélyebb versének, a Végső Bölcsesség legszebb és legmélyebb strófáját, az egész kötet tartalmát és mondanivalóját mintegy fókuszban összefoglaló végső kicsengésű csodálatos sorait idézvén, amiből a legfelületesebb olvasó is megérzi talán, mekkora szellemi képzelet, bölcsesség, emberismeret és isteni lángész tüzének bűvkörébe került - Baralla Péter legnagyobb versének legnagyobb versszakát, amely így hangzik:
Akár hiába, akár nem hiába
És általába'
Az ember számára a legnagyobb kincs
Hogy szereti hinni azt, ami nincs
S nem hiszi azt, ami van.
A Gaurizankár tízezer méter
De az nem elég
Jöjjön hát Baralla Péter
Aki nagyságban vezet
Bár sohase létezett,
Bőg a szivem belseje
Ma van április elseje.
Színházi Élet, 1930. 14. sz.
(Írta Karinthy Frigyes)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése