A kimondottan marxista szellemű irodalomtörténészek, irodalmárok furcsa helyzetbe kerülnek Pomogáts könyvében: először is, ők húzzák a rövidebbet azokkal szemben, akiknek valamilyen polgári vagy egyéb beütésük is volt a múltban.
112. oldal:
Így például Csehi Gyulánál mindjárt az elején azt olvashatjuk, hogy "a marxista irodalomelméletnek és irodalomkritikának, annak ellenére, hogy az általa képviselt művek jóformán monopolhelyzetbe kerültek a második világháború utáni évtizedekben, viszonylag kevés tudományos értékű és időtálló eredménye volt..." Ez, ugye, világos beszéd, ámde a folytatásban enyhül a szigor: "... mindenképpen közéjük tartoznak Csehi Gyula irodalomelméleti és esztétikai művei."
114. oldal:
Hasonlóképpen jár Jordáky Lajos is, de őelőtte már elmarad a homlokráncoló szigorúság és a Csehi irányában tanúsított megbocsátás egy további árnyalattal enyhül: "Csehi Gyulához hasonlóan Jordáky Lajos is a baloldali ideológia és politika megújítására törekedett, csakhogy ő tovább jutott ezen az úton, mint társai." Szerző szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy míg Csehi intellektusát az illegális munkásmozgalom acélozta, addig Jordáky mestert a szociáldemokrácia ölelte kebelére. (Nocsak...)
121. oldal:
Örömmel veheti tudomásul az ember, hogy "Nagy Pál számára az 1989 végi romániai forradalmi átalakulás hozta meg az alkotó munka teljesebb lehetőségét", de ha ez így van, akkor ezt minden egyes olyan irodalmár esetében bátran oda lehetett s kellett is volna írni - néhány kivételtől eltekintve -, akinek munkássága túlterjeszkedett a rendszerváltozáson.
És itt még nincs vége, mert Nagy Pálnak újabb érdemeit fedezi föl Pomogáts: "Sütő András munkásságáról írt tanulmányai szinte egy egész kötetet kitöltenek", én pedig azon tűnődöm, vajon mi akadályozta meg abban, hogy ne csak szinte, de valójában is megtöltsenek egy kötetet azok a Sütőről szóló irományok? Egyáltalán, milyen mértékegység az, hogy "egy egész kötet"? Vannak félkötetnyi írások is? Vagy háromnegyed, esetleg negyedkötetnyiek? Ki szabja meg, hogy az a negyed kötet ne lehetne akár egy egész kötet is, ha a kiadó úgy tartja jónak?
Mielőtt Nagy Pál szócikkének végéhez érnénk, újabb kérdőjel állja utunkat: " Megyünk és örülünk Erdélynek (2007) címmel egybegyűjtötte a magyarországi írók útiélményeit", és ebből arra következtetnénk, hogy szóbanforgó felleltározta valamennyi korban élt magyar író erdélyi vonatkozású útleírását; de mert történetesen alkalmunk volt belelapozni a könyvbe,amelynek borítója itt látható, kiderült, hogy a szerény 240 oldalnyi kötet csupán Ady Endre, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, Németh László, Babits Mihály, Cs. Szabó László, Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Szabó Zoltán és Illyés Gyula írásait tartalmazza, tehát kimondottan huszadik századi írókról van szó, s a sor így is erősen hiányos.
121. oldal:
Dávid Gyuláról egyebek között megtudjuk, hogy ifjúkori önkényes meghurcoltatása, majd büntetésének letöltése után "egy ideig mint vízvezeték szerelő segédmunkás dolgozott, 1970-ben a Kriterion könyvkiadó szerkesztőségének munkatársa, majd vezetője lett." A trakta csak azt mulasztotta el feltüntetni, hogy igazából a Kriterion kiadó kolozsvári szerkesztőségéről van szó mindvégig, annak lett vezetője Dávid Gyula, mivel a szerkesztőség csúcsvezetője mindvégig Domokos Géza volt.
123. oldal:
Újabb szépségflastrom, szintén Dávid Gyula orcáján: "A nyolcvan esztendős Dávid Gyula a jelenben is fáradhatatlan szervezője és gondozója az erdélyi irodalmi kultúrának", ami tökéletesen igaz volt ugyan 2009-ben, de az idő már most, e sorok írásakor is meghaladta e mondat igazságtartalmát, D. Gy. ugyanis 81 éves lett, s aki pedig majd tíz év múlva veszi kézbe az irodalomtörténetet, az nem tud mit kezdeni a múltból ittfelejtett, idejét múlt állítással.
123. oldal:
Marosi Ildikó életrajzi adatai nem túl részletezőek, viszont kiderül belőlük az, hogy ő nem más, mint "Marosi Barna felesége, Molter Károly menye." Ennyi intimitás valamivel több személyi vonatkozást kívánna maga után, mert az még rendjén, hogy a Molter Károly címszónál megtudjuk, ki is volt s mivel foglalkozott az após. De az egész félezer oldalnyi kötetben egyetlen egyszer fordul még elő Marosi Barna neve (302. oldal), ahol csupán annyi derül ki róla, hogy Dános Miklós 1957-ben megjelent Két hét a Dunán c. riportkönyvének társszerzője. Férjként egész egyszerűen nem létezik, és bár a Dánoséhoz képest a Marosi riporteri termelékenysége jóval szerényebb keretek között mozog, de egy bekezdést ő is megérdemelt volna a summásan elintézett prózaíró riporterek sorában, és nem csak azért, hogy megtudjuk, végül is ki volt a Marosi Ildikó férje...
*
S hogy túlságosan föl ne torlódjanak, itt tennék említést azokról az elírásokról, bakikról, kihagyásokról az első 150 oldalról, amik egy könyv esetében mindig bocsánatos bűnöknek számítanak, de egy adatokkal dolgozó irodalomtörténetben, még ha csekély számúak is, félrevezetőek és olykor zavart okoznak.
A hatalom szorításában című fejezetben Pomogáts ismerteti s idézi is Czine Mihály úttörő, elemző tanulmányát az 1945-1968 közötti romániai magyar irodalomról, amely a Valóság 1970/1. számában jelent meg, majd az Irodalmi dokumentumok részben közli is annak szövegét. Ámde: a jegyzetanyagban a szintézis címe: Az újabb romániai magyar irodalom, a dokumentum részben viszont: Az újabb romániai magyar irodalomról. Előbbi helyen a folyóirat 77-80. lapjára utal, utóbbin 74-80. lapokat említi a könyvészeti utalás.
Csehi Gyula Önbírálat c. írásából idézve (113. oldal) ezt olvassuk: "...bátor és bölcs figyelmeztetéseket ignorálva hallani sem akadrt az irodalomnak ezer már (helyesen: más), a fentiekkel nem ellentétes, tőlük eltérő, de velük komplimentáris feladatairól, formáiról."
Izsák Józsefról megtudjuk, hogy "legigényesebb munkája az Illyés Gyula költői világképe című kétkötetes monográfia (1912 és 1986), ez a műve hiteles elemzéseivel tűnt ki..." Az 1921-ben született Izsák természetesen nem adhatta ki az első világháború előtt műve első kötetét, az tudtunk szerint 1982-ben lehetett. (117. oldal)
Kakassy Endréről írja, a munkásságának szánt 5 sorban, hogy "1942-ben a temesvári Déli Hírlap szerkesztője volt. 1942-ben koholt vádakkal börtönbe zárják." (127. oldal) Azóta is töprenghetünk, hogy milyen ügyekben koholhattak vádat egy újságíró ellen 1942-ben... Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989 szerint az eseményre 1947-ben került sor.
Robotos Imre vázlatos pályaívéről szólva (127. oldal) olvasom, hogy "1947 után a Romániai Magyar Szó, majd az Előre szerkesztője". Robotost általában, s különösen az utókor nem kedvelte, de azért ne fosszuk meg őt attól, hogy egy adott időszakban nem csak szerkesztette, hanem bizony, főszerkesztette is a bukaresti magyar napilapot...
(Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése