Múltidéző: Amikor Trianon beintett (67)

A hét hőse Hitler

1932 január

A képről hüvös és kietlen szempár, megnyult, kemény és keskeny orr, pamacsos bajusz mered le ránk. Az éles profil mögött barnainges milliók, a milliók mögött a téli ködben uszó Németország, a szent római birodalom modern kiadása, gótikus dómok, gigantikus gyártelepek, kihült kohók, elfeledett zsoltárok, rut embertömegek, a moabiti dzsungel, a ruhrvidéki kéményerdő, Luther, Kant, Goethe és Bismarck egymásbaolvadó árnyéka: eldördülő lövések, zárt ajtók mögött suttogó uri összeesküvők, Schopenhauer csordalénye: a német nyárspolgár, védtelen emberek betegreverése, politikai csizmadiák és északnémet kéjgáz, a tudatlanok gőgje s a kétségbeesettek alázata, megbőszült mesterlegények és bosszuvágyó junkerek: ez Hitler!

A brutalitás istenitése, a más faju, más szinü, más agyu ember gyülölete és megvetése, a rombolás orgazmusa, barbárok berontása a kultúra kertjébe: ez Hitler! S Hitler ma a finom és filozófus kancellár kabinettjében ül s egyenrangu, sőt fölényes ur és vezér gyanánt tárgyal a német birodalom első hivatalnokaival.

Hitler szavától függ, milyen uton halad e tragikus év első hónapjaiban a német nép sorsa. A völgyből visszanézve látja az utas, milyen magasból szállott alá, mi is Hitleren s a német sorson mérve döbbenünk meg, milyen mélységekbe zuhant Európa kulturája s politikája. A sötét képben csak egy a világos s vigasztaló vonás: Hitleren kívül a kancellár asztala előtt kemény s komoly képü uri ember ül, s a szomszéd szobában a tanácskozás végét, másik ugyancsak katonás képü uri ember várja.

Az egyik Gröner tábornok, a birodalom belügyminisztere s a Reichswehr legfőbb parancsnoka, a másik Hammerstein tábornok, a Reichswehr vezérkari főnöke. A durva s kaotikus erővel, az erőszak mükedvelő mesterével szemben áll a porosz katona klasszikus képviselője s az állami erő titkos letéteményese, Gröner és Reichswehr. Milyen torz fordulata a sorsnak, hogy a haladás és a civilizáció sorsa Németországban ma annak a porosz katonának a kezében nyugszik, akit az európai intellektuálisok s a nyugati demokrácia mint a haladás legfőbb ellenségét tepertek földre.

Hitler a hét hőse, de reméljük, tragikus hőse. Amatőrökre végzetes szokott lenni, ha professzionistával kerülnek szembe s a porosz katona a káplári bothoz szokott népek, tömegek fölött a történelmi politika egyetlen képviselője.

Kiss Dezső

Keresztény ember nem lehet antiszemita

1932 január

A skót misszió Vörösmarty-utcai székházában vasárnap folytatták azt az előadássorozatot, amelynek keretében egy héttel ezelőtt Ravasz püspök nagy föltünést keltő előadást tartott a modern zsidókérdésről. A püspök előadása nyomán kerekedett vita nagy közönsége vonzott a vasárnap esti előadásra, amelyre Sebestyén Jenő református teológiai tanár tartott „A zsidóság etikai értékelése” címen.

- A zsidóságnak nem szabad fölhördülnie azért - mondotta -, hogy értékelése nemzetközileg minden időben és sok tekintetben elítélő volt, hanem akár igazságos ez az értékelés, akár igazságtalan, mindent el kell követnie, hogy a világ népeinek marasztaló itélete kedvezővé váljék.

A zsidóságnak külön kutatásokkal kellene földerítenie a tényállást és megkeresnie az orvoslás módját. Különbséget kell tenni a vallásos zsidóság, a modern hitetlen zsidóság és a hívő kereszténnyé lett zsidóság között. A zsidóságot leginkább a ghetto-zsidó és a modern hitetlen zsidó kompromittálja, de a modern zsidóságnak, amely nemcsak hitében, hanem etikájában hajótörötté és gyökértelenné vált, ezért nagyobb a felelőssége. A fajvédők nincsenek tekintettel ezekre a különbségekre, de éppen ezért a fajvédők antiszemitizmusa veszedelmesen egyoldalu álláspont, amelyet keresztény ember nem tehet a magáévá.

Ha a pápuákat meg lehetett téríteni, a zsidóság sem lehet immunis az evangéliummal szemben. Szeretném szavaimat minden hivő zsidóhoz, a zsidóság minden barátjához és a rabbikhoz intézni. El lehet képzelni, hogy a zsidóság hitetlenül éljen az idők végezetéig?

Ez a lelki öngyilkosság utja volna a zsidóság számára, ami ránknézve sem lehet közömbös, mert veszélyezteti az egész kultuszát. Az istentelen világnézet etikai nihilizmust eredményez: igy született meg a modern zsidóság lelki nomádsága. Minthogy jövőjét és elhivatottságát nem látja, kétségbeesetten, gyanakvással vagy csillanó szemmel kap minden uj áramlaton vagy elméleten. Ekkora intelligenciával, szivóssággal, tehetséggel, mozgékonysággal még sohasem állt egyetlen nép sem a hitetlenség szolgálatában. A zsidóság szemén hályog van, de ha megérti és elfogadj a krisztusi kinyilatkoztatást, ez a hályog le fog hullni a szeméről.

A megoldásnak egyetlen utja van, kedves zsidó testvéreim: a zsidó lélek nagy reformációja, a teljes isteni kinyilatkoztatás elfogadása.

Briand és Magyarország

1932 január

Akik szeretik és csodálják Briandt - én annál hüségesebb hivének érzem magam, minél hevesebben támadják -, már régen tanácsolták neki, hogy néhány hétre vagy hónapra vonuljon vissza minden munkától, forditson hátat a politikának és pihenjen. Egészségi állapota ezt föltétlenül indokolttá teszi és különben sem volna értelme, hogy megmaradjon olyan kormányban, amelynek egyes tagjai tervszerü hadjáratot vezetnek ellene.

Briand hosszu időn keresztül nem követte tanácsainkat, mert az volt a meggyőződése, hogy amikor Európa irtózatos válságban vergődik, a posztját elhagyni egyenlő volna a szökéssel. Boldog vagyok, hogy most végre elhatározta lemondását. Azt hiszem, az egész világ, vagy legalább a világnak nagyobb része, amelyet még nem keritett hatalmába a háborus téboly s amely béke és nyugalom után sóvárog, a legforróbban óhajtja, hogy Briand egészsége minél előbb helyreálljon. Szükség van reá! Briand az egyetlen, aki megszervezni és sorompóba állítani tudja azokat az erőket, amelyek föntartva Franciaország nemzeti pozicióját, őrködnek afölött, hogy a francia nép ne tévedjen le nemzetközi hivatásának históriai utjáról.

Több mint tiz év óta fáradozott Briand, hogy a háboru besüppedt lövészárkai fölé fölépítse a világbéke nagy müvét. Mint a Nemzetek Szövetségének rendithetetlen apostola, népszerüségét kockáztatta azért, hogy közeledést teremtsen Franciaország és Németország között. Ennek az európai gondolatnak ő volt a lelke, mert tudta, hogy megvalósulása nélkül a nyugati civilizáció feneketlen szakadékok felé rohan.

Briand miniszterségének utolsó időszakában őszinte meggyőződéssel és szivós energiával dolgozott az európai államszövetség előkészítésén épp ugy, mint a régi monarchia utódállamainak gazdasági közlekedésén. Briand látta be elsőnek, hogy a kisántántnak előbb vagy utóbb szoros és baráti kapcsolatot kell fölvennie Magyarországgal. A védelmi szövetségek ideje elmult, egyes államcsoportoknak nem maradhat kizárólagos célja: őrködni a meglevő állapotok fölött. Olyan időket élünk, amikor az általános nyomoruság és a közös szenvedés el kell, hogy felejtesse ugy a bizalmatlanságot, mint a neheztelést s hogy ez ma lehetséges, Briand érdeme és senki másé. Ideje, hogy ezt megértsék Prágában és Budapesten és remélem, Bécsben is! Briand miniszteri tárca nélkül is a világ legnagyobb nevü államférfia Franciaországban és a külföldön egyaránt.

Ha megpihenve és megerősítve, mint a világbéke apostola, megragadja majd a zarándokbotot, hogy hirdesse nagy eszméit a tömegek előtt, biztosra veszem, hogy nagy szolgálatokat tehet még hazájának és Európának. De csak olyanok társaságában kormányozzon, akik céljait tisztelik és megértik! Boldogan látom, hogy itt, Magyarországon, a szellem és életerő hazájában, amely mindig minden európai alakulás egyik erős pillére lesz, megértik és méltányolják Briand életének müvét.

Biztosra veszem, hogy ellenségei, akik akadályozói a népek őszinte kibékülésének és összefogásának, vereséget fognak szenvedni.

Jules Sauerwein

A genfi összejövetelen a dunai államok gazdasági szövetségéről is tárgyalnak - de egyelőre csak spanyolfal mögött

1932 január

A hullámok, amiket a gazdasági konföderáció gondolata a dunai vizeken fölvert, csak nem simulnak el. Az idea mindenütt idegesiti a politikusokat, bosszantja az ortodox gazdaságtudomány biborosait és nyugtalanná teszi a gazdasági elzárkózás haszonélvezőit. A vitából egyetlen negativ tény emelkedik ki és ez az, hogy a pozitiv tárgyalások meginditására soha kedvezőbb atmoszféra nem volt, mint ma.

Egyelőre mégis szkeptikusan kell a mozgalom eredménye elé nézni, ami annál szükségesebb, mert megóvja a közvéleményt a váratlan csalódástól. A dunai államok meg szövetséges kormányai közt is még mindig olyan nagy a bizalmatlanság, hogy még a kisántánt államainak gazdasági kapcsolatát, amellyel Benes már 1926-ban kisérletezett, még mindig megakadályozta. A gazdasági és politikai feszültség sokkal nagyobb, mint valaha.

Csehországban Benes és a német nagyipar hajlandók támogatni a konföderációs gondolatot, de az agrárok hallani sem akarnak róla. Ausztriában a keresztény-szocialisták mellette vannak, de az Anschluss hivei vannak többségben. Jugoszláviában az erős németbarát áramlat hivei nem támogatják a konföderáció gondolatát. Románia tudatosan fejleszti vissza egész gazdasági strukturáját, őt a mozgalom nem érinti. Ami a legfontosabb tényezőt, Franciaországot illeti, minden francia diplomata, különösen a köztársaság budapesti, prágai és bécsi követei tisztában vannak a mozgalom jelentőségével, de a legyőzendő nehézségekkel is. A Quai d'Orsayn Briand távozásával más szelek fognak fujni.

A nagy európai helyére nagyon kis európai kerül, aki semmiesetre sem fog döntő lépést tenni, mielőtt a német probléma gyökeresen meg nincsen oldva. Párisi információk szerint azonban Berthelot pontosan ez év ősze óta határozottan a dunai államok gazdasági összefogásának a hive s elhatározott szándéka, hogy mihelyt a német problémák megoldást nyertek, nyomatékos lépéseket tesz a dunai probléma megoldására is, de ezzel a reménnyel szemben egyelőre az a tény áll, hogy a mozgalmat volt miniszterek propagálják, de a tényleges miniszterek hallgatnak (az egy Benes kivételével). Lehet, hogy a hallgatás spanyolfala mögött, különösen a küszöbön álló genfi összejövetel alkalmával, megtörténnek az első tapogatódzó lépések az aktiv miniszterek részéről is.

Székely irodalmi est Szegeden

1932 január

Székely irodalmi est volt Szegeden s két nap mulva megszólalt a megnemértés, a gyűlölködés és a félrebeszélés fekete trombitája. Akadt egy ujság Szegeden, amely ügyészért kiáltott (a székelyek estjére!) és akadt egy tanár is, aki kultúrbotrányról dobolt, aki füttyöt kért a székelyek fejére és akadt egy tanár, aki Ady Endrének "egy-egy ízléstelen és gyönge verséről" hegedült. (Egyedül a tengerrel, Értől az Óceánig.) Piruló arc és megindult szív parancsolja ezt a levelet, nem védelemből, nem válaszadásból; csak azért, hogy a szolidaritás szegedi kézfogása eljusson az erdélyi bércek alá.

És mert a szegedi fekete trombiták után - mégis meg kell köszönni Erdélynek, Kolozsvárnak, Tamási Áronnak és Ligeti Ernőnek, hogy egy estére elhozták Szegedre egy tisztultabb szellem, egy haladó humanizmus és szociális világnézet levegőjét. Meg kell köszönni, hogy megmutatták Szegednek is az erdélyi bércek alól feláradó levegőt és a sorompókon is túltörő székely irodalmi szellemet. Elhozták és megmutatták, vallották és vállalták.

Mussolini a szépségkirálynő választást szigoru rendelettel betiltotta Olaszországban

1932 január

Már a múlt évben a szépségkirálynő választás ellen nyilatkozott Mussolini, úgy hogy a „Miss Italia”-t szigoruan Maffalda Martinoust-t, egy palermói ügyvéd nagyon csinos leányát Nizzában választották meg szépségkirálynővé és utólagosan csempészték be a többi missek közé.

Az idén a Duce időt szakított magának arra, hogy szigoru rendeletet adasson ki, amelyben egyszer és mindenkorra betiltotta, hogy az olasz királyság területén „Miss Italiá”-t válasszanak.

- Erkölcsi okokból tiltottam meg - mondja a rendelet -, hogy Olaszországban akár szépségkirálynőt, akár másfajta királynőt válasszanak és a rendelet megszegését a hatóságok sulyos kihágásnak tartoznak minősíteni. Attól a szállodástól vagy vendéglátóstól, aki engedélyezi, hogy a helyiségben Miss Itália-választást tartsanak, megvonják az iparengedélyt.

A rendelkezés nem emel kifogást, hogy a farsangi bálokon és egyéb mulatságokon díjakkal tüntessék ki azokat a leányokat, akiket karneváli jókedvükben a mulató társaság a legszebbnek talált, vagy pedig akiről megállapították, hogy toalettjével, hajdíszével, láncával vagy szellemességével kiválik a többiek közül, azonban bármiféle „királynőt” akár zsűri, akár szavazás, akár sorsolás útján választani tilos.

Két budapesti egyetemi tanár sulyos és alaptalan vádjai megakadályozták, hogy egy külföldön élő magyar tudós tanszéket kapjon az amsterdami egyetemen

1932 január

Néhány nappal előtt Budapesten járt Brouwer professzor, a világ egyik leghíresebb matematikusa, az amsterdami egyetem tanára. A világhírű tudós itt tartózkodásáról kevesen tudtak. Brouwer csak kollegáival és egy-két tudós ismerősével érintkezett s csak elutazása után derült ki, hogy látogatása nem tisztán magánjellegű volt, hanem egy magyar tudós külföldi afférjével állt összefüggésben.

Brouwer Budapesten mint az amsterdami egyetem nem hivatalos kiküldöttje szerepelt, hogy tisztázza azt az incidenst, amely Révész Gézának a budapesti egyetem volt rendkívüli tanárának amsterdami professzori kinevezésével kapcsolatban merült föl.

Révész, aki a kísérleti lélektannak európai hírű művelője, évekkel ezelőtt eltávozott Magyarországról és az amsterdami egyetem lélektani laboratóriumának lett a vezetője. Ugyanazon az egyetemen tartotta a magyar tudós holland nyelvű pszichológiai előadásait is. Révésznek az amsterdami egyetemen nem volt katedrája, hanem mindez idáig mint magántanár működött.

Néhány hónappal ezelőtt megürült az amsterdami egyetem pszichológiai tanszéke, és a tanszék egyetlen komoly jelöltje a volt budapesti professzor volt. Révész Géza kinevezéséhez már a fakultás összes tagja hozzájárultak és a professzorok formálisan is összeültek, hogy szabályszerűen elhatározzák Révész Géza meghívását. A kari ülésen azonban általános meglepetésre szólásra emelkedett az egyetem egyik professzora és közölte, hogy két budapesti egyetemi tanártól levelet kapott, amelyben sulyos vádakkal illetik Révész Gézát.

A levél nemcsak Révész politikai multját kifogásolta, hanem közönséges bűncselekményekkel is megvádolta és olyan hatást váltott ki, hogy a kari ülést nyomban felfüggesztették. A dékán magához kérette Révész Gézát, akivel a levélírók nevének megemlítése nélkül közölte a történteket és fölszólította, hogy tisztázza magát az ellene emelt vádak alól.

Révész nyomban Budapestre utazott, majd csakhamar követte őt az egyetem megbízásából Brouwer professzor is. Az egyetemi hatóságoknál a holland professzor járt el, hogy informálódjék Révész Géza politikai szerepléséről, közben pedig Révész a főkapitányságtól szerzett bizonyítványt, amely igazolja, hogy a bűnügyi nyilvántartóban nem fordul elő, a rendőrség tehát nem folytatott ellene a múltban semmilyen eljárást.

Az is csakhamar kiderült, hogy Révésznek egy hollandiai vetélytársa, aki szintén a pszichológiai tanszékre pályázott, fordult információért több budapesti ismerőséhez, akiknek tudomásuk volt arról, hogy Révész Géza évekkel ezelőtt mint tanú szerepelt - egy lopás és sikkasztás miatt indított bűnügyben.

A két budapesti professzort nyilván helytelenül informálták és így történhetett meg, hogy ők amsterdami kollégájukhoz intézett levelükben azt írták, hogy Révész Géza a lopási ügyben mint vádlott szerepelt. Miután a tényállás kiderült, Révész Géza visszautazott Amsterdamba, ahol ujra elfoglalta a lélektani laboratórium igazgatói állását.

Brouwer professzor Budapestről való elutazása előtt azt a kijelentést tette, hogy meggyőződése szerint, most már semmi akadálya nem lesz annak, hogy a pesti egyetem volt docenséből a pszichológia tanára legyen az amsterdami egyetemen.

Hova jutottunk

1932 február

A Bethlen-kormány távozása óta hivatalos és nemhivatalos helyről sok szó esik a bethleni külpolitikáról és ennek sikereiről. Föl kell már vetni a kérdést komolyan és elfogulatlanul: hol vannak hát gróf Bethlen István nagy külpolitikai sikerei? Melyek azok a pozitiv külpolitikai nyereségek, amelyeket elkönyvelhetnénk?

Bethlen István bizonyos taktikai képességei ellenére külpolitikai vonatkozásban azokhoz a ballhausplatzi tényezőkhöz hasonlít, akik minden reálpolitikai látás és mérlegelnitudás nélkül irányították az osztrák-magyar monarchia utolsó esztendejének sorsát.

Az osztrák-magyar külülgyminiszterium nagyon jól tudta, hogy a háborút elvesztettük, tudta már 1918 tavaszán.

Mégsem készült föl a katasztrófa kivédésére és a háboru romjainak eltakarítására. Még önmagukkal szemben sem voltak őszinték és éppen az őszinteségnek teljes hiánya volt belső összeomlásnak fő indítóoka.

Ugyanezt az őszinteséghiányt tapasztalhattuk Csonkamagyarország külpolitikájának vezetésében és irányításában.

A monarchia 1914-ben nem számolt azzal, hogy Olaszországra és Romániára nem támaszkodhatik. A hármasszövetséget reálpolitikai valóságnak vette, holott egy politikailag teljesen iskolázatlan átlagember is tisztában lehetett azzal, hogy sem az olasz fegyverekkel, sem az olasz diplomáciával nem számolhatunk. Ez a bűnös naivság hozzájárult a központi hatalmak végzetes összeroppanásához. Gróf Bethlen is, amikor külpolitikai trapézjátékával elszórakoztatta a magyar nyilvánosságot, ugyanabba a hibába esett: nem számolt a reálpolitikai tényezőkkel, összekeverte az egymáshoz nem tartozó elemeket, mintha a nagy európai és világ-politikai differenciák pontosan a magyar külpolitika vezetésén és irányításán keresztül egyenlítődtek volna ki.

Hiszen a magyar képviselőház külügyi bizottságának legtekintélyesebb tagja is azt hangoztatta nemrégen, hogy a francia orientáció nem zárja ki az olasz barátságot. Alapvető tévedés! Mintha Franciaország és Olaszország egy célra törnének.

Bethlen valóban sokat utazgatott és utjait a titokzatosság rejtelmes és sejtelmes fátylai födték. Ha fölbukkant az európai politikának egyik vagy másik centrumában, megérkezését, tárgyalásait és távozását a magyar közvélemény mint nagy külpolitikai eredményeket könyvelte el. De miniszterelnökségének ideje alatt egyetlenegyszer sem tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy milyen Magyarország valódi helyzete és viszonya a nagy európai államokhoz!

Az őszinteséghiánynak ez a magasiskolája a társadalom tanácstalanságában, rohamos kiábrándulásában bosszulja meg magát.

A politikában a siker igazol. Amikor a magyar közvélemény bethleni transzban lelkendezett és boldog elragadtatással kísérte a magyar premier külpolitikai tüzijátékait, ugyanakkor Románia Titulescut, Csehország Benest, Jugoszlávia pedig Marinkovicsot állította sorompóba. Az olasz barátság sem céltudatos, végiggondolt külpolitikai vonalvezetés eredménye.

Olasz részről indult ki, nem Bethlen kezdeményezte.

Bethlenék nemcsak hogy nem tudták kihasználni az olasz kapcsolatban rejlő tényleges erőket és értékeket, hanem más külpolitikai tájak felé való elkalandozásukkal csak gyöngitették ennek az összeköttetésnek jelentőségét. Az elmult tiz esztendő magyar külpolitikája átvette a Ballhaus minden tehertételét. Sem Bismarck, sem az idősebb Andrássy egy hajszálra sem tértek el kitüzött céljaikból és magyarán mondva: nem csapták be önmagukat. Ez már Aehrenthal, Berchthold és Burián módszere volt. Bethlen István inkább ezekhez az epigonokhoz hasonlitott bizonytalan, ködbevesző külpolitikáját illetően. Az az érzésem, hogy Bethlen külpolitikai tragikumának itt a magja.

Nem volt őszinte sem pártjával, sem a nemzettel, sem a közvéleménnyel, sőt talán önmagával szemben sem, mert hadmüveleteit mindig a pillanatnyi taktikai helyzetek, nem pedig a nagy célok irányították.

Rövid hullámhosszra rendezte külpolitikai akcióit, amelyeknek végcélja nem reálpolitikai értékek teremt hanem az ő belső hatalmi helyzetének megerősítése és biztatása volt. Minden személyi vagy párturalom csak katonai vagy külpolitikai sikerekből meríti életerejét. Igy Bethlen István is arra kényszerült, hogy hatalmát külpolitikai látszatsikerrel támassza alá. Márpedig régen elmultak azok az idők, amikor „kabinet-külpolitikát” lehet folytatni.

A külpolitika már nem a „boldog keveseké” a kiválasztottaké, hanem az egész osztatlan nemzeté.

Bethlen éppen ezért sohasem tudott külpolitikája mögé olyan egységes tömegmentalitást

állítani, amely akcióinak hatását, átütő erejét fokozta volna. Enélkül pedig minden külpolitikai erőfeszités meddőségre van itélve. Bethlen István ugy belpolitikáját, mint külpolitikáját keskeny bázisra építette. Sohasem értette meg, hogy az ősi haza néptömegei a világháboru borzalmai után nem lelkesedhetnek egy grófi kasztpolitikának szükreszabott és soha őszintén ki fejtett és ki nem hirdetett irányelveiért.

Bethlen távozásának igazi oka szoros összefüggésben áll külpolitikájának eredménytelenségével.

A saját „sikerei” elől menekült el! Elsurrant olyan tüneményes és váratlan gyorsasággal, amire alig van példa a magyar politika történetében. A személyi rendszer sajátja, hogy a személy bukása alapjaiban rendíti meg a rendszert. A bethleni külpolitika és a bethleni belpolitika és a vizen szántott barázdáit már nyelik el a hullámok Rezsimjének eredendő büne az őszinteség teljes és tökéletes hiánya. Ebben a rendszerben elfagyott a nemzet minden hősi sajátossága. Lehűtötték és lekonszolidálták a cselekvőképes közhangulatot, amely heroikus erőfeszítésekre tudta volna lendíteni a nemzetet! Csupán egy államilag engedélyezett és kitenyésztett, költeményeket szavaló, szobrokat leleplező, patetikus álirredentát engedélyeztek és a népszövetségi lojalitási vitam et sanguinem-jeleneteket játszattak végig a magyar nyilvánossággal. Közben buján tenyészett egy olyan kiábránditó és cinikus klikk-parazitizmus, amelynek légkörében a magánérdek természetszerűen fölébe kerekedett a körérdeknek.

Kérdem tehát: miben nyilatkozott meg Bethlen István külpolitikai nagysága? Ma a magyar külpolitika idegen erők hullámainak játékcsónakja. Bethlent csak a siker és az eredmények igazolhatták volna. Kérdem legfanatikusabb hiveit és - barátait: hol a siker és hol az eredmény? Ott tartunk, ahol az összeomlás előtt voltunk, minden idegszálunkkal, hogy nehéz és felelősségteljes órák következnek, de a nehéz és felelősségteljes idők veszedelmeinek kivédésére mi sem történik. Cselekedeteink helyett csak szavaink vannak!

Aki tisztán lát, elborult, aggódó és fájdalmas lélekkel várja a jövendőt.

Irta hg. Windischgrätz Lajos

Hitler vasárnap durván megsértette Hindenburg elnököt

1932 február

Berlin, február 28.

Egész Németországban példátlan támadásnak minősitik Hindenburg elnök köztisztelt személye ellen Hitler szombat esti beszédét, amelyet ezekkel a szavakkal végzett: „Öreg ember, sokkal inkább tiszteljük, semhogy a hátad mögé engedjük bujni azokat, akiket meg akarunk semmisiteni. Ezért félre kell állnod az utból!”

A fölháborodást, amelyet Hitler első választási beszéde kiváltott, még fokozza az a nyilt levél, amelyet vasárnap intézett Hindenburg elnökhöz.

- A szociáldemokrata párt az én megválasztásomat egyértelmünek mondja a káosszal, az összes állampolgári szabadságok s a sajtó megsemmisitésével és azzal, hogy Németország szembefordul Európával. A külföldet az ön nevére való hivatkozással utasitom vissza. Külföldiekkel szemben tett nyilatkozatomban mindig rámutatok arra, hogy az összes eddigi német kormányokat igazi és őszinte békeszeretet töltötte el. Ha a mi mozgalmunkat mint békezavarót tüntetik föl és ez az ön nevének bevonásával történik, anélkül, hogy visszautasittatnék, a megfelelő módon személyesen fogom visszautasítani. Az alkotmányban biztosított választási propagandaszabadságot a legkiméletlenebbül elnyomják és a nemzeti szocialista pártot államellenes pártként tüntetik föl. Mi más ez, mint a porosz közigazgatás meg nem engedett sulyos befolyásolása!

Ezután Hitler durva támadást intéz Gröner miniszter ellen és arra utal, hogy a birodalmi elnök kivánsága volt a választási harc lovagias megvivása.

Kérem, birodalmi elnök ur - irja - önön a sor, hogy az elvekért folyó harcban állítsa helyre a lovagiasság szellemét!

A Hindenburg-pártok vasárnap nagy agitációt fejtettek ki. A kancellár helyettese, Dietrich pénzügyminiszter is fölszólalt a német állampárt egyik gyülésén és rámutatott arra, hogy a mostani nehézségek oka nem a kormányzati rendszerben, hanem a háboru elvesztésében van. Ezt pedig - mondotta a miniszter - meg nem történtté tenni nem lehet!

Inflációval, amelyet a kormány soha és semmi körülmények között nem fog megengedni, lehetne ugyan átmeneti könnyebbséget fölidézni, de ezt a német közgazdaság és a német hatalom teljes és végleges megsemmisitése követné.

Osztrák-cseh-magyar-román-jugoszláv vámunió előnyös volna a magyar iparra

1932 február

Nyiregyházáról jelenti tudósitónk:

Fenyő Miksa, a GYOSZ igazgatója érdekes előadást tartott Nyiregyházán a Duna-konföderáció kérdéséről.

- Magyarországra nézve - mondotta előadásában - mezőgazdasági szempontból föltétlenül előnyös volna az Ausztriával és Csehszlovákiával való közös vámterület, de iparunk is hasznát látná ennek a gazdasági együttműködésnek, ha - Benes kivánsága szerint is - Jugoszlávia és Románia is belekapcsolódnának.

A konföderáció kérdését azonban nem a Benes által emlegetett kontingens-megállapodás, hanem csakis vámunió formájában szabad megoldani. A kontingens-megállapodás nem más, mint devizakorlátozás.

Egy olasz-osztrák-magyar vámunió nem volna reális, mert olasz hegemónia fejlődne belőle, ami Franciaország részéről joggal kelthetne idegességet.

Forrás: huszadikszazad.hu

Illusztráció: Hindenburg és Hitler - a Tolnai Világlapjában