"Talált" interjú

Tavaly május 13-án bejegyzésben foglalkoztam Dabi István költő és műfordító (A 104 nyelvű ember) rendre a Magyar Elektronikus Könyvtárba kerülő életművével, s utaltam rá, hogy Az évezred első éveiben szorosabb levelező kapcsolatban álltam vele, ám levélváltásunk dokumentumai - számítógépes malőrök miatt - mindkét oldalon odavesztek. Akkor viszont nem jutott eszembe, hogy levelezésünk nyomán interjú is született, amely annak idején (2004. január 31-én) megjelent a Romániai Magyar Szó Színkép mellékletében. Most, hogy rábukkantam az interjú szövegére, sietek közzétenni újra, hiszen aki nem olvasta el közben Dabi részletes önéletrajzi visszaemlékezését (Ötvenöt év viharai), az az alábbi szövegből is megtudhat néhány lényeges elemet az alkotóról.

Az interjún semmit nem változtattam, információi a keletkezésekor érvényes helyzetet tükrözik.

*

Nyelvek szerelmese

Napról-napra alakuló Világantológia

2003 utolsó hónapjaiban megjelent Színkép mellékletek némelyikében olvasóink találkozhattak a jelenleg a magyarországi Tápióbicskén élő, 1943-ban született Dabi István nevével, illetve műfordításaival. Az alábbi interjú egy sok nyelvet ismerő, ám zegzugos, ellentmondásos pályát befutó alkotó élettapasztalatát és nem mindennapi vállalkozását hozza emberközelbe. A beszélgetéshez az elektronikus postát hívtuk segítségül. Az interjú mellett Dabi István felajánlotta közlésre kisregény-terjedelmű feljegyzéseit kalandos és tanulságos életútjáról, amelyet folytatásokban a Színkép későbbi számaiban adunk majd közre.

– Mi volt az, ami érdeklődésedet már idejekorán a nyelvek megismerése és elsajátítása felé fordította? Miként sikerült elérned, hogy 18 évesen 18 nyelvet ismerj?

– Kószó nagyapám 18 éves korában, még az I. világháború előtt megjárta Amerikát, s pár szó ragadt rá az angolból... Apám még a második világháború előtt megtanult németül, nagyon jól olvasott. Én magam 4 éves koromban megtanultam olvasni úgy, hogy az apám megmutogatta a betűket, majd egy napon magam kezdtem kirakni egyes szavakat építőkockából. Anyám mindegyre a lengyel őseiről beszélt, akik Krakkó környékéről a reformáció korában menekültek el a katolikusok üldözése elől Tassra, ahol az Obernyik-család építtette a református templomot. Dédanyámnak nagybátyja volt Obernyik Károly író, Petőfi barátja.

Apám egyszerű magyar paraszti családból származott, de 13 éves korában felkerült Budapestre, ott szakmát tanult, majd a MÁV-nál helyezkedett el, előbb mint távírász, majd a Nyugati pályaudvar legnagyobb raktárának lett a raktárnoka, majd főraktárnoka. Ott dolgozott 30 évet, egészen a nyugdíjazásáig. A MÁV-nál orosz tanfolyamra is kellett járnia. Kezdtek érdekelni a cirill betûk. Harmadikos koromban a könyvből megtanultam a legfontosabb orosz nyelvtani szabályokat és napi 30-40 szót (amiket én használtam a családban!). 10 éves koromban, nyári szünidőben Tasson megtanultam németül a legfontosabb szabályokat és annyi szót, hogy ősszel már szinte szótár nélkül olvastam a német és orosz újságokat...

Nagyapám rábeszélt az angolra és a franciára, antikváriumokból, könyvesboltokból hordozta nekem a szótárakat és könyveket, újságokat. Majd látva eredményeimet a négy „fő" nyelvben, rábeszélt a spanyolra!

Anyám nem hagyott békén a lengyellel, habár a családban már senki nem tudott egy szót sem lengyelül. Levelezni kezdtem lengyelekkel – oroszul, ill. németül, majd lassan átálltam a lengyelre.

Majd jöttek a többi szlávok, hiszen a lengyel mellett a cseh, a szlovák már szinte semmi. Ha tudsz oroszul – az ukrán, a belorusz, a bolgár megy könnyen. És ha már tudsz bolgárul – jöhet a macedón, szerb, horvát, szlovén.

Mivel a gimnáziumban latinul tanultam, a latin és a francia meg a spanyol mellett már szinte játék volt az olasz meg a portugál. Az angol és német mellett a holland, a dán...

– Milyen okok játszottak közre abban, hogy félbehagytad egyetemi tanulmányaidat? Milyen hátrányod vagy előnyöd származott mindebből a későbbiekben?

– Amikor egyetemre kerültem, már elég sok nyelvet tudtam. Engem elsősorban a néprajz és az irodalom érdekelt. Maga a nyelvészet nem, de az egyik arab professzorom csak azért nem adott nekem 5-öst, mert nem voltam hajlandó az ó-arabbal foglalkozni. Az orosz nyelvgyakorlatokat vezető tanársegédnek nem tetszett, hogy nem járok rendesen az óráira, ahol a legelemibb beszédgyakorlatokat vezette. Én talán sokkal jobban ismertem a nyelvet, mint az összes évfolyamtársam együttvéve. Ez feldühített, és semmi értelmét nem láttam az egyetemre járásnak. Nem akartak elengedni, de én hajthatatlan voltam. Egyszerűen nem mentem be a vizsgákra.

Hátrányom ebből sohasem származott, mert nem vágytam arra, hogy olyan helyen dolgozzam, ahol papírra van szükség. A nyelveket pedig már akkor is tudtam. És így azzal foglalkoztam, ami engem tényleg érdekelt.

– Milyen körülmények befolyásolták kiköltözésedet Lengyelországba? Mesélj ottani életed sajátosságairól, illetve arról, mit nyújtott számodra az alkotás szempontjából az a közeg?

– Lengyelországba azért költöztem ki, mert a feleségem, aki litvániai lengyel, szüleit, barátait Litvániában hagyva, 26 éves korában kitelepedett Gdanskba, majd Magyarországra költözésünk után nagyon vágyott vissza oda. Ráadásul lakáshelyzetünk is tragikus volt: egy lakásban szorongtunk a szüleimmel és a húgom családjával. Magam is menekülni akartam családomtól, mert képtelen volt – és nem is akart – megérteni.

Az ottani esztendők voltak életem legboldogabb és talán legsikeresebb évei. Gdanskban – és már-már egész Lengyelországban – ismertek, kezdtek elismerni. A gdanski és varsói rádió, a legnagyobb könyvkiadók külső munkatársa voltam. Közben Erdélyben, Vajdaságban, Litvániában is publikáltam, egyedül Magyarországnak nem kellettem.

– Részletezd olvasóink számára azt a tervedet – és további alakulását –, mely szerint egy lengyel költőbarátoddal együtt a Szovjetunió kis népeinek költészetét készültetek bemutatni. Mi valósult meg ebből?

– Az ötlet 1978-ban született, ekkor én elkezdtem gyűjteni az anyagot. Ide-oda írogattam: kiadóknak, szerkesztőségeknek, szerzőknek. Ehhez ismét újabb nyelveket „kellett" megtanulnom, ugyanis a szerkesztők, szerzők megtudván, hogy ily sok nyelven boldogulok, már eredetiben küldték műveiket, és egy-egy szótárt, nyelvtant csatoltak a küldeményhez. Így ismerkedtem meg pl. az avarral, abházzal, altájival, oszéttal, kalmükkel, burjáttal stb. stb. Mire már-már összegyűlt volna az anyag, a gazdasági-politikai helyzet annyira megromlott, hogy egyszerűen lehetetlen dolog volt szépirodalommal foglalkozni. 1983-ig szinte nem is igen jelent meg újabb szépirodalmi mű, esetleg a kiadók fiókjaiban heverő anyagokkal foglalkoztak, vagy csak kimondottan politikai célzatú anyagok láttak napvilágot. Bydgoszczban élő, költő, író, szerkesztő barátom is félbehagyta az irodalmi munkáját és belevetette magát a politikába. Ezért később pár évre le is csukták. A rendszerváltás után még hallottam róla annyit, hogy továbbra is politikus, állítólag Bydgoszcz város polgármestere volt...

– Miért kellett visszatérned Magyarországra? És miért ejtetted később vállalkozásodat? Mi késztetett rá arra, hogy műszaki fordító légy?

– Nem kellett visszajönnöm Magyarországra, csak egyszerűen, látva a mind jobban elmérgesedő gdanski politikai helyzetet, megijedtem. Nem akartam még egy ’56-hoz hasonló földrengést átélni. Később meg is tudtam az egyik orosz katonatiszt barátomtól, hogy az egész lengyel–szovjet határon ott álltak a szovjet csapatok, várva, mikor kell bevonulniuk, „megmenteni a lengyel népet". Szerencsére ők, a szovjetek akkor éppen Afganisztánnal voltak elfoglalva...

Itt, Magyarországon egyáltalán nem úgy fogadtak, ahogyan számítottam rá, elvégre már eléggé ismert műfordító voltam Lengyelországban. Épp ellenkezőleg: árulónak, lengyel kémnek, a lengyelek megbízottjának tekintettek. Gyerekeimmel az iskolában veszekedtek, bár nagyon jól tanultak, magyarul úgy beszéltek már akkor, mint az anyaországi magyarok, hiszen Lengyelországban csak magyarul beszéltem velük. Sajnos, a közvetlen családom is ekképpen fogadott.

Tehát pénzt kellett keresnem! Az Országos Fordítóiroda szinte két kézzel kapott utánam; rengeteg munkám volt – egészen 1985 októberéig, amikor tudomásukra jutott, hogy Hernádi Gyula Az Erőd c. regényét a fordításomban kiadták, sőt a Varsói Rádió kétszer is bemutatta teljes egészében, és elkészítettem az Európa Kiadónak egy azerbajdzsáni kötet nyersfordítását –, hogy egyáltalán nem volt energiám szépirodalommal foglalkozni. Műszaki fordító lettem, és ezért bármelyik kiadónál is jelentkeztem, elutasítottak, mondván: „Magának jól fizető, állandó állása van. Maga lengyel műfordító, nem magyar... Biztosan nem maga fordít, hiszen egy személy ennyi nyelvet nem tudhat…" stb, stb. – hangzottak a válogatott kifogások.

1986-tól ismerősök révén kaptam néha kisebb-nagyobb műszaki, közgazdasági szakfordításokra megbízásokat. 1987-ben majdnem egy évre kikerültem Bulgáriába, szerelők mellé tolmácsnak. 1993-ban megjelent egy „szerelmes regény"-fordításom angolból a Planétás Kiadónál. 1995-ben fiam rövid életű saját kiadójában kiadta a könyvemet a nyelvekről, nyelvtanulásról.

– Miként támadt az az ötleted, hogy fiaddal együtt Szibériába utazz? És miért tettetek le róla?

– 1993-94-ben arra gondoltam: ha már nincs semmi fordítás a láthatáron, felhasználom a nyelvtudásomat és kihasználom az ismeretségeimet Oroszországban, és a helyszínen gyűjtök további anyagot a még Lengyelországban eltervezett, de félbemaradt antológiához. Az oroszországi kis népek képviselői – szerkesztőségek, könyvkiadók, rádiók, sőt olykor maguk a kulturális minisztériumok, nem is beszélve a szerzőkről – a legnagyobb segítségükről biztosítottak. A szállást és az egyes köztársaságok területén az utazást hajlandók lettek volna biztosítani. A fiam – aki fotóművész is, több kiállítása volt Magyarországon és Lengyelországban – úgy vélte, ő majd fényképeket, filmet készíthetne. Nekünk csak Szaranszkig, Mordvinföld fővárosáig kellett volna eljutnunk, ott a Volga-menti köztársaságokban egyik határtól a másikig hordoztak volna bennünket; majd a volgai köztársaságokból saját költségen kellett volna eljutnunk a Szaha köztársaságba, az Altájból pedig valahogyan Kamcsatkára... Pénz kellett hát az útiköltségre, filmekre stb. stb. A fiam próbált szponzorokat keresni, sikertelenül.

– Feleséged cikket írt rólad a magyarországi lengyel kisebbség lapjában, megemlítve, hogy több mint 100 nyelvből fordítottál, továbbá hogy egy Világantológia összeállításán fáradozol. Mi ez az antológia tulajdonképpen? Ha csak a figyelemfelkeltő felsorolás erejéig is, mutasd be röviden...

– A kútba esett utazás nyomán született meg az ötlet, hogy összegyűjtöm a fiókomban heverő, itt-ott már megjelent fordításaimat egy kötetbe, és megpróbálom valahol kiadni. A feleségem azonban a magyarországi lengyel kisebbség lapjában már mint antológiát emlegette. Ezért döntöttem úgy, megkísértem a lehetetlent, s összeállítok egy – pontosabban két – Világantológiát, magyarul és lengyelül, versekből, elbeszélésekből, mesékből. Nem tudományosan szerkesztett antológia lenne, ezért is Kaleidoszkóp a munkacíme. Egyszerűen kaput akarok nyitni az ismeretlen nyelveknek, íróknak. Meg akarom mutatni, lehetőségeim szerint, hogy a „legprimitívebb(nek" tartott) népnek is megvan a maga kultúrája. Remélem, ez a munkám alapul szolgálhat késôbbi műfordítóknak, akik az egyes nyelvekbe, nyelvcsaládok irodalmába majd mélyebben leásnak.

Teljesen egyedül csinálom, egymagam lépek kapcsolatba a kiadókkal, minisztériumokkal, szerkesztőségekkel, majd magukkal a szerzőkkel; válogatom az anyagot; magam fordítom – mindent eredetiből. Ha valamilyen problémám van, segítséget maguktól a szerzőktől kérek! Igaz, részben segít a feleségem is, aki csak magyarul, lengyelül, oroszul, beloruszul, franciául, angolul és litvánul tud. Ezeken a nyelveken ő válogat, de nem fordít.

Jelenleg egész Európában vannak már kapcsolataim, a kisebbségi nyelveken is, pl. mind a hat rétoromán nyelv, a spanyolországi baszk, gallego, asztúriai képviselve van, nem is beszélve az összes kelta – ír, skóciai gél, walesi, manx és breton – nyelvről. Szintúgy a volt Szovjetunióból, majdnem minden ázsiai országból, egész Észak- , Közép- és Dél-Amerikából, több afrikai államból. Nagyon jók a kapcsolataim Indiával, egyelőre telugu, urdu, hindi, bengáli, malayalam és nepáli nyelvű verseim, elbeszéléseim vannak, de a többi 15 hivatalos indiai nyelven író szerzőkkel is kapcsolatban állok már...

Mindaddig, amíg készen nem áll a kötet, nem tudok – és nem is akarok – pontos adatokkal szolgálni, hiszen azok nap mint nap változnak. A napokban sikerült például pustu és nepáli verseket is szereznem...

– Mit ajánlasz fel belőle kóstolónak az RMSZ olvasói részére?

– Az RMSZ nagyon segítene, ha bizonyos rendszerességgel bemutatna egy-egy csokor fordítást nyelvcsaládonként (pl. skandinávok: izlandi, svéd, dán, norvég, feröeri; szlávok: lengyel, kasub, szorb, szerb, horvát, szlovén, macedón, bolgár, ukrán, belorusz, szlovák, cseh), vagy országonként, mint pl. Spanyolország: spanyol, katalán, asztúriai, gallego, baszk; Franciaország: francia, occitán, provanszál, breton, korzikai, gallo.

- Állunk elébe!

Kérdezett: CSEKE GÁBOR

Illusztráció: filmrészlet ifj. Dabi István, Mikolaj 2007-es Az áruló / The traitor c. rövidfilmjéből (elöl, középen apja, Dabi István költő)