2010. július 25., vasárnap

Torontói nyaraink: A harmadik utazás (11)


2009. augusztus 3., hétfő.

Tovább tart a „hosszú hétvége”, tehát a hétfő is szabad. Most Gabi marad otthon házőrzőnek (legalább nyugodtan tud dolgozni). Elég nehezen szedjük össze magunkat, mindenkinek van még egy kis dolga, amiről éppen megfeledkezett és az idő csak nyúlik, nyúlik...

A farmon az az újdonság, hogy a málnához nem irányítottan engednek szedni, ami azt jelenti, hogy nem lehet eldönteni, a kijelölt területen már végigmentek-e szedők vagy teljesen szűz terület. Ki vagyunk téve annak, hogy sokat hajlongjunk és keveset találjunk. A másik nehézség az, hogy a málnabokrokat kétoldalt kifeszített drótokkal fogták fel, hogy ne dőljenek le a földre, így a tövük, a bozótosuk nehezen megközelíthető, az embernek vakon kell tapogatóznia az ágak között, hogy megtalálja a zsenge, könnyen szétfreccsenő gyümölcsöt. Nem is szedünk túl sokat, amit begyűjtünk, annak is egy jórészét megeszik a gyermekek. A túlérett szemek ráadásul az első érintésre lehullnak, s nagy földgöröngyök közt kell kotorászni, ha nem szeretnénk veszendőben hagyni.

Paszuly viszont van dögivel, s hogy nagyobb legyen a szaporája, én a két leánnyal elmegyek a játszóparkba, hogy ne lábatlankodjanak a fuszulykaföldön. Marika amúgy is ki van éhezve a játékra, hosszasan végigpróbálnak mindenféle eszközt: hintákat, mászókát, csúszdát, míg eljutnak az óriáscsúszdához, ahol egy zárt csövön át, meredek útvonalon kell alásiklani. Mostanig Marika csak sóvárogva és vonakodva szemlélte a sikongva alázúduló gyerekeket, köztük Andreát is, most viszont valami váratlan bátorság szállta meg, s ő is elindult, hogy Andrea után felkapaszkodjék a starthelyre. Behunyt szemmel, de örömében sikkantva ér földet, s mint akit puskából lőttek ki, rohan hátrafelé, a feljáróhoz, egy újabb menetre... Megtört hát a jég, teljes a siker, nekem meg csak az a dolgom, hogy figyeljem őket, egyiküknek se legyen semmilyen bántódása.

Ezalatt Ilonka és Anna nagy szaporán teliszednek két nagy műanyagzacskót paszullyal, amit aztán estefelé megtisztítok. A maradék málnából pedig sűrű lekvár készül. Este ugyanakkor tisztázzuk a heti „haditervet”. Az már biztos, hogy csütörtök délben Ágnes húgom lányánál, Ágicáéknál ebédelünk.

Andrassew Iván a blogján bejelenti, hogy haiku-kötetet szándékozik írni, Wanda lánya illusztrálná majd, s az anyagot folyamatosan az internetre viszi. Gondolok egyet, s magam is blogot nyitok a Szürke rímek-ből, amit aztán naponta frissítek.

Málnásban való békés csörtetésünk itthoni, erdei emlékeket idéz bennem, erről születik aztán a blogba kerülő alábbi rigmus:

(málnavészben, medveésszel)

málnavészben
medveésszel
tömök magamba
gyümölcsöt, levelet, ágat

ha fordulok,
felmordulok
duda a szélben
utánam vágtat

2009. augusztus 4., kedd.

Igaz, hogy az időjárásjelentések korábban viharokat jeleztek, ma +21 fokra ébredünk. Rekkenő a hőség. Tips rendhagyó módon egész nap kint aludt a szabadban, s csak reggel felé kérezett be, amikor már nagyon éhes volt.

Ma végre ideje jön a textilmúzeumnak is. A belvárosban található, a St. Patrick metróállomásnál szállunk ki, egy csinos, 3 emeletes házban foglal helyet, de a környék annyira meg van tűzdelve fontosabb intézményekkel, hogy nem tűnik föl első látásra. Aki ide betér, annak jóelőre tudnia kell, hogy hová érkezik. Mert aamúgy, amint belépünk a kapun, az az érzésünk, mintha egy szállodában járnánk: a recepciónál ülő hölgy, amikor egymás közti magyar szövegünket meghallja, örömmel vált magyarra s bár kissé töri a nyelvet, lelkesen magyarázza el, milyen látnivalókat érdemes közelebbről megnézni.

A múzeum két szintjén tulajdonképpen az a sajátosan érdekes, hogy az alkalmi, tematikus kiállítások mind-mind azt demonstrálják, hogy a különféle textiltechnikákat miként lehet alkotói célokra, művészi önkifejezésre felhasználni. Egyidejűleg most egy amerikai és egy dán textilgyűjtemény, illetve a hozzájuk tartozó videóriportok, amelyeket megállás nélkül követhetünk a felállított, szabad monitorokon, hordozzák ezt az üzenetet, a múzeum többi részében az állandó kiállítások, illetve szaküzlet találhatók. A gyakorlati műhelyben Andrea végigpróbálja valamennyi textiltechnikát, odaül a szövőszékhez is. Megfigyelhető, hogy a kanadai múzeumok eleve bekalkulálják azt a tényt, hogy a látogatók eredendően kíváncsi természetűek, és sokaknál ez az érdeklődés nem nélkülözheti az érintést, a tapintást. Így a legtöbb helyen sort kerítenek arra, hogy ne csak a szem, hanem a kéz is megtalálja a maga élményét...

Elég hamar túladtunk a múzeumon, s mert közel volt a Torontó központját jelképező „Gomba”, vagyis az új városháza, megpihentünk henry Moore szobra tövében, elnéztük az ebédidőben nyüzsgő torontóiak tarka összevisszaságát, majd felkerekedtünk, hogy megkeressük Attiláék és Annáék régi lakását a Beverlyben, illetve a Henry utcában. Szépen feslenek föl bennünk a kilencvenes évek emlékei. Most látjuk, milyen siralmassá fajzott az idő teltével a környék: a városháza gondozásában lévő, történelmi levegőjű házak lerobbanva, felújítás után kiáltva mutogatják szégyenfoltjaikat. Mindenütt a kukákból jócskán túlbuggyant, szagos szemét. Elered az eső, amelyből pilalnatok alatt vastagon ömlő, pergő zápor lesz, s mrie találnánk egy kiugró tetőrészt valamelyik ház bejárata előtt, bőrig ázunk. Főként én járok pórul, mert nem hoztam esernyőt - a nők úgy-ahogy megússzák a hidegzuhanyt. Nehezen akar elállni, ezért megindulunk a metróállomás felé, lesz ami lesz-alapon. A metrőállomás csarnokában, ahol állandó a huzat, leveszem átázott ingemet, nehogy meghűljek, s bár nem nézek tükörbe, sejtem, hogy olyan látványt nyújtok, akár egy szerencsétlen hajléktalan.

Otthon megfürdünk, eszünk, lustálkodunk. Vacsora után Gabi felajánlja, hogy elvisz abba az elektronikai üzletbe, ahol esetleg beválthatnám a 100 dolláros utalványt. Az esti vásárlások mindig szerencsésebbek: vége a nappali csúcsidőnek. El vagyok rá szánva, hogy megszerzem a már korábban kiszemelt merev lemezt, pár dollár híján fedi a kárya értékét. Alig várjuk, hogy Gabi otthon kipróbálja a gépén, remekül, pörgősen működik. Ez a nap legjobb pillanata...

A bőrig ázás élménye újabb szürke rímeket szül:

(bőrig ázva egy tornácról)

bőrig ázva egy tornácról lesem
hogy szakad le a városra a felhő
kis hólyagok patakzanak tova
duzzad az árok vize megnő
talán már el sem áll soha

(Folytatom)

Illusztráció: Andrea és Marika a farm játszóparkjában - minden lehetőséget kipróbálnak

Nincsenek megjegyzések: