2010. július 21., szerda

Kóválygások a Hyde Park körül (16-21)


16. Gyíkleső

Az anarchista/terrorista egy gyíkot nézett.
A Parkban ült.
A gyík meredten visszanézett.
És megkövült.

Lelki szkanderbég feszült közöttük.
Csupa erő
sugárzott ki szemeikből.
Csont és velő.

A terrorista lustán feladja.
Nincs semmi tét.
Gyík szemében gőgös láng villan.
Napban a jég.

A terrorista most kirúg a hámból.
Szemlél csupán.
Tán megmenekül a robbanástól
e délután.

Csupa jóság, csupa barátság:
"Szervusz, te gyík!"
Ettől a derék hüllő fürgén szedi
a lábait!

Mert számára is csak harc az élet.
Ki győz, ki nem.
Egy titkos terroristát hordoz
a zsigereiben.

Szavaktól már meg nem hatódik.
Sejti talán:
a terrorista gyanús csomagot visel
az oldalán.

Arcán a béke csak azt jelenti: mindjárt
égbe repül,
hát béke veled, kicsi gyík, ha tudsz,
menekülj!

2010. július 11.

17. Apánk csak úgy sürög-forog

számkivetve egyik napon
Kossuth apánk fogta magát
és a nagy park felé tartott
hogy találna követőkre

amint a kapun belépe
kedvére volt a nagy nyüzsgés
zúgott a park mint a méhkas
innen tán sereg is kerül

apánk csak úgy sürög-forog
ajka hívó szóra nyílik
mondaná hogy a magyar nép
világ segítségét esdi

de ott nincs ám "halljuk! vivát!"
elsodorják meglökdösik
ezeknek semmi se drága
nem fáj nékik a szabadság

szinte könyörg: jóemberek...
de az ember csak egyfajta
nagy bajában egyet lázong
jódolgában meg se nyikkan

apánk leroskad egy padra
emlék úszik át a lelkén:
hullámzik a pesti tömeg
szava szikrát gyújt szívükben

messze futtam édes népem
megőrizni azt a lángot:
magányomban egyre éget
s pernyét hint az éjszakára

2010. július 12.

18. Zsonglőr

egy derék jokulátor
volt annyira bátor
hogy a Parkba belépve
trükkjeit megtetézze

eltelve magával
ártatlan mosolyával
szédítgeti a népet
ígérve minden szépet

mutatva lehetetlent
megjátszva a kegyetlent
a fűrészelő rémet
markában semmivé lett

szájtátiak korában
mi érték volt korábban
egy röpke mozdulattal
mint egy lázadó angyal

szárnyal a magas égbe
fogjátok meg de élve
esővé lett egészen
hogy lopva visszatérjen

és káprázó szemekkel
pillogjon ránk a reggel
most már maga se érti
tudását mért fecsérli

s ami kitelne tőle
már nem látszik előre
hiszi még hogy vezényel
birokra kél a széllel

küzdelmét az ki látja
nem érti hogy mi bántja
csodát csodára tornyoz
úgy tapad a valóhoz

mintha pajtája égne
füstöt lehel a fénybe
s megtépett lomb a fához
visszatér önmagához

mellékdal:

írtam ezt könnyű lázban
ködös reggel egy házban
hol égtem hol meg fáztam
öklöm hiába ráztam

2010. július 14.

19. Torzonborz

ha nem tudnátok
a látszat csal mert
lelkem örök puccban
angolszövetben
márkás cuccban
csak hát a körülmények
és a pillanatnyi lehet-
etlenségek
ki a frászt érdekel hogy én miként
és mivel

rajtam kívül

de majd ha igazán akarom
és unom hogy annyit vakarom
nem rúgnak tüstént valagon
és eldobom szakadt tasakom
és zselé csillog a hajamon
ha engem éltet a megafon

akkor majd megmutatom
mit ér a lélekben őrzött
álom ereje és hogy
a világ teteje
nem az amit ti
annak hisztek s akár
a háromnullás lisztnek
mindennek megvan a szavatossági
ideje

van akinek ennyi és ennyi
nekem annyi

2010. július 15.

20. Olvasó (napló)

kezemben könyv bennem meg szívszorongás
körülölel a bágyadt nyári zsongás
túl minden szándékon és reményen
hogy eldadoghatom a véleményem
méghozzá szabadon és hamar:
mért taszít és vonz a Torokcsavar
melynek szerzője Gergely Tamás
és stílusa ugyancsak disszonáns;

faltam betűjét lélekszakadva
hol szügyig szennybe rántott hol a magasba
szállt velem és nem gondoltam másra
csak a jó öreg köznapi logikára
melynek fogai egytől egyik rendre
beletörnek a rejtett történelembe
és csorbaságán át rámzúdul a szenny a vér
a féligfőtt gondolat az erőszak a tér-
görbület a glóbusz minden jaja-baja
torzult lelkek se éjjele-se nappala
gyilkos bosszúja nemtelen halála
nemi gyötrődés prédájára várva
agyonszecskázott valóság örvénye szédít
keresem benne az újat s az elvesztett régit
és nem találom magam az értelem kihagy
bomlik az ideg zúg a halánték loccsan az agy

miért ilyen ócska mit sem érő ez az élet
miért hogy a világ mindegyre mocsárba téved
ki távirányítja lelkünkben a jóval elzagyvált rosszat
fulladozó torkunkon még egyet ki szorongat
mért sír a gyermek bennünk hisz olyan rég halott már
mért makog szélütötten bár fejében egy szótár
s fölötte áldás suhanó szárnyak óvó csapása
minden hiába mondod mint kinek ez az utolsó dobása
s halk nyüszítéssel a felsebzett torokból
virágot szagolva temet míg az örömre gondol

2010. július 16-17.

21. Ikrek

kismama jön a sétányon
ikreket tolva
oly szelíden teszi
hisz ez a dolga

iriszén napfény játszik
ajka fölött pihék
aranyos fénybe vonva
tündöklik a vidék

ő meg se lát se hall az ikrek
álma mély mint a kút
surrogó kavics jelzi
merre kanyarg az út

termetre csöppnyi lény
szinte-szinte gyerek
ha az ikrek felsírnak
maga is pityereg

sorsával összenőve
taszítja napjait
mint aki jóelőre
tudja hogy ő veszít

s kik most együtt szuszognak
egy takaró alatt
már építik magukban
a választófalat

az idill még valódi
de a park árnyai
loppal utánuk kúsznak
sarkáig tárva ki

az este előtt a kaput
sötétje mély verem
s tátongó szája elnyeli
mohón győzelmesen

2010. július 19.

1 megjegyzés:

zsoltson írta...

De jó a Gyíkleső (is) :-)