2009. július 27., hétfő (folytatás).
A Fekete Patak nem más, mint egy turistalátványosságra épülő, sajátos kanadai falumúzeum. Mivel az ottani falvak egyáltalán nem olyanok, mint amilyeneket mi Európában megszoktunk, és távolról sem úgy alakultak és fejlődtek, hosszú évszázadokon át, mint mifelénk a vidéki települések, inkább telepes múzeumnak lehetne nevezni, s ez az alapítók adta elnevezésből is kitetszik: a Torontó északi településgyűrűjében fekvő „pioneer village” mellett a hely történelmi jellegére tett historikus utalás egy fokkal komolyabbá avatja az intézményt, mint aminek legtöbb látogatója tekinti...
Mindezeket Anna mondja el, miközben a múzeum felé kocsizunk és parkolóhelyet választunk. Könnyen találunk, még nem indult be a forgalom, különben is hétköznap van, a nagyüzem hétvégeken szokott javában működni. Mi ennek csak örvendünk, mert a falu ténylegesen pár ezer ember nyugodt egyidejű látogatására méretezett, s mihelyt a bejáratot, a pénztárt, az irodákat, egy kis bemelegítésnek szánt néprajzi kiállítást, vetítőtermet és emléktárgy-boltot magába foglaló pavilonból kilépünk a szabadba, s a gondozott, kövezett, virágágyásokkal szegélyezett csinos utacskákon megindulunk a viktoriánus hangulatot árasztó falu zegzugos „utcáin”, jellegzetes, a kanadai Ontario különböző vidékeiről „átültetett” telepes épületek, otthonok és műhelyek alkotják az utcákat (mintegy 40 hitelesen helyreállított épületet tartanak nyilván és rendben). Kezünkben az ide mellékelt, minden látogatónak osztogatott látványtérképpel, rendre fölkeressük a szatócsboltot, a gabonaraktárat, a községházát, az orvosi lakot a rendelővel, a tanítói lakot, az iskolát, a farmot, a vízimalmot, a kis templomot, a temetőkertet és a papilakot, a postát, a vegyeskereskedést, a kovácsműhelyt, kerámiaműhelyt, szövőműhelyt, a nyomdát és a lapkiadót, kádárműhelyt, játszóházat, a gyógynövény- és fűszerkertet, sörözőt és vendéglőt, miközben az úton 19. század végi jelmezekbe öltözött csinos nőket és fiatalembereket láthatunk kart karba fűzve sétálni vagy kosárral, egy-egy tálcával vagy csak egy napernyővel végigsétálni a telep utcácskáin. A hangulatkeltő, a látogatókkal kedvesen, közvetlenül szóba elegyedő statiszták alkalmi bedolgozók, legtöbbször diákok, s az az ember érzése, hogy az egész falut behálózzák, mindenütt ott vannak, hogy elevenné tegyék a park életét.
A telepes múzeum helyén valamikor egy óriási farm terpeszkedett, annak egy részén rendezték be 1960-ban a rendre kialakított gyűjteményt. Nem az események, hanem az életmód történelmi múltjába kapunk egész napos visszatekintést, s a gyerkekeknek külön öröm, hogy minden eszköz, kézműves technika, technológia kipróbálható, végignézhető. A farmon gyerekközelbe kerülnek a háziállatok, az asztalosműhelyben ötletes faalkotmányokat lehet összerakni, majd szétszedni. A játszóházban korhű kosztümök, ruhadarabok közt lehet válogatni s beöltözni telepes gyereknek, az egyéni fantázia alapján. Azt mondják, vannak iskolák, amelyek nyári táborozást szerveznek a faluba, s munkájukkal nemcsak tanulnak, hanem segítik az intézményt is.
Az egyik ház konyhájában két fiatal asszony hagyományos kanadai tésztát süt a régimódi kemencében. Miközben egy nagy adag sül, már gyúrják a következőt is. A teljes kiőrlésű gabonából készült tészta darabos, mikor megsül, ropogós. Sűrű almalekvárral - almavajjal - kenik meg, úgy tolják sütőbe. A látogatók állandóan sorban állnak, az egyszerű édesség nagy siker. Andrea és Marika is lelkesen majszolják, de mi, felnőttek se vetjük meg, sőt, Anna meg is kérdezi a receptet, amit pontosan nem tudnak megmondani, mert ők mindent kimérve kapnak, csak össze kell hogy gyúrják és meg kell sütni, de ígérik, hogy e-mailban megírják.
Pár nap múlva meg is jön a recept, udvarias köszönésekkel megtűzdelve, amiért érdeklődtünk a munkájuk iránt, de majd csak akkor próbáljuk ki, ha találunk hozzá almavajat is. Ha már eredetiek akarunk maradni.
Este vetődünk haza fáradtan, de mindannyiunkat feldobó pozitív élményekkel. Addig nem nyugszom, amíg meg nem találom az almavaj receptjét s át nem nyújtom Annának: tessék! Erről van szó!
(Gyengébbek kedvéért ide is leírom:
Almavaj / almadzsem
Az Egyesült Államokban méltán népszerű fűszeres dzsem a téli zord napok megmentője. Próbáld ki te is, hiszen egyszerűen elkészíthető, és még ajándéknak is nagyon ötletes.
Hozzávalók:
Alma, almaecet, őrölt fahéj, cukor vagy édesítő, ízlés szerint egész fahéj, narancs vagy szegfűszeg, fűszerek.
Hámozd meg és vágd kis kockákra az almát, egy kevéske almaecettel és pár csipet fahéjjal turmixold krémesre. Főzd folyamatos kevergetés mellett 45-60 percig, míg sűrű lesz és mély, karamelles színű. Adhatsz hozzá melaszos barnacukrot, de pikáns fűszereket - szerecsendió, koriander, ánizs -, narancshéjat, vagy narancskockákat is. Hűtőben 2 hétig áll el, tartósítószerrel pedig bármeddig.)
De nem csak ez volt az egyetlen „felfedezésünk”.
Az egyik múzeumbeli épület homlokzatán feltűnően nagy betűkkel ez állt: Laskay Emporium. Az épület maga szatócsbolt, s valamikor ott állt az Ontario tartományi Laskay nevű település szívében, jellegzetes újvilági kereskedelmi központ ősét dokumentálja, amelyben a petróleumtól kezdve a leménykalapig mindent forgalmaztak, de benne kapott helyet a helység postahivatala is.
Az üzlet ma is működik: divatos emléktárgyak mellett ezernyi apró mütyürt, hasznos semmiséget vásárolhat itt a látogató.
Ez után is nyomoztam, természetesen, a magam amatőr módján, s mindenek előtt az internet segítségével, honnan érhette a távoli helységet a megtiszteltetés, hogy ilyen magyaros elnevezéssel illessék. A kanadai történelmi források rendszerint azt hangsúlyozzák, hogy metodista vallásúak virágoztatták fel a települést a XIX. század első felépen, emeltek templomot, iskolát. Ugyanakkor olyan honlapra is bukkantam, amelyen különböző magyar családok próbálják rekonstruálni családfáikat, így a Laskaiak/Laskayak sem hagyják magukat. Érdemes átböngészni a magyar nyelvterület majd minden sarkából jelentkező Laskai/Laskay családok emlékeit, adatait. Az derül ki e fórum alapján, hogy a családnév bizony Horvátországtól és Szerbiától kezdve egészen az Egyesült Államokig is eljutott - s ez még csak a fórum látható része...
Miért ne juthatott volna el egy Laskay Kanadába is, telepeshelységet alapítani, hiszen a Laskayak egészen a XVI. századig visszamenően is tudják igazolni történelmi létezésüket. Talán itt abba is hagyhatnám az illetéktelen "kutatást", hiszen ami érdekelt, arra valamennyire választ is kaptam. A hipotézisben nincs semmi képtelenség, hiszen Kanada - s az Újvilág - történelme át- meg át van szőve magyar vonatkozásokkal is. Nem ez lenne az első és az utolsó...
2009. július 28., kedd.
Az istennek se tudjuk reggel óta elérni a VIA Canada weboldalait, pedig előnyös vonatjegyvásárlási akciót hirdettek mindazoknak, akik szerda éjfélig kiváltják a jegyeket. Ha nem akarunk lekésni a lehetőségről, Annának el kell mennie az Ontario tó közelébe, ahol az állomás van, hogy befizessen a jegyre. Kanadában sem mindegy, hogy valamit az áráért kapunk meg vagy 10-20 dollárért olcsóbban.
A macska továbbra is szobafogságon van, az éjszaka végighányta az alagsorba vezető folyosón a mokettát, Anna azzal kezdte a napot, hogy felsikálta a földet.
Ilonka letakarította leveleitől az egész buja léstyán bokrot. A tenger mennyiségű fűszerzöldséget éles bárddal felaprítottam s lazán műanyagpohárkákba gyömöszölve, mélyhűtőbe tesszük.
Marika ma az óvodával kirándult a vizes parkba, ahová annak idején, születésekor Andreát mindegyre elvittem, s ahol mindig sikerült levezetnie fölös energiáit. A hely szelleme ma is csodákat művel: Marika elaludt a kirándulás az óvodában és másfél órát pihenve, egészen nyugodtan, mosolygósan jön haza.
Közben Anna megvette a vonatjegyeket. Ha nem megy el az állomásra, lekéssük az akciót. Kiderült: elromlott a vasút számítógép rendszere, s a társaság büszkesége, az informatizált, internetes-telefonos-faxos ügyintézés egyik pillanatról a másikra összeomlott. Az ilyen rendeszerek gyengesége, hogy a legapróbb hiba esetén is a következmények aránytalanul nagyok, már-már katasztrofálisak, s a kanadaiaknak lassan kezd elegük lenni a hasonló „balesetekből”.
Levelet írunk Pusztai Péteréknek: mikor indulunk, mikor érkezünk, s villámgyorsan érkezik is a válasz: várnak Dorvalban.
(Folytatom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése