Kölcsönsorok 2/40

HORIA-ROMAN PATAPIEVICI

Született 1957-ben, Bukarestben. Apja magasrangú állami banktisztviselő, az egykori román KGST-képviselet tagja. A fiatal fizikus 1981-ben diplomázik a Bukaresti Tudományegyetemen, később filozófiai mesterképzésen vesz részt. 1989-ben letartóztatják. 2005-től a Román Kulturális Intézet igazgatója. Főbb irói művei: Cerul văzut prin lentilă (Távcsövön át az ég, 1995, Nemira), Zbor în bătaia săgeţii (Repülés a nyilvessző elől, 1995, Humanitas), Cine crede într-un popor fără valoare (Ki hisz egy értéktelen népben, 2000, Central European University Press), Omul recent (Jelenkori ember, 2001, Humanitas), Ochii Beatricei sau cum arată cu adevărat lumea lui Dante (Beatrice szemei avagy hogyan mutat Dante valódi világa, 2004, Humanitas)

Én, én

(Eu, eu)

Az éjjel a fényben markosan

begyűjti amit az elgyötört nap elveszit.

A holdat választom hogy lelkem betöltsék

az utcasarkok

kiáltások, suttogások

emlékeimben szunnyadó pillanatok

Az esttel együtt alászálltak bennem

ringó körökben elragadni

arcaim közül

a titkosat a kincses örvénybe zártat

Örök küszöbök

(Eterne praguri)

És nézd csak, kezedben reszketés

vagyok, amely majd elcsitul

Egy szakadatlan út idegeim és

a világ nem létező idegpályái között

És nézd, egykor kimondott szavaim

Fényárba vonja bennük, mint levél közt, a gyümölcsöt

elnézzük őket, örök küszöbök mosolyognak

egy általunk megélt jövőből.

Chalaos

Hazug nóta Fuendetodosból / Cântec de mincinos din Fuendetodos

Teremtőm, amikor kebleivel teljesen nekem dőlt

véges végig

lélegzetem a torkomba szorult

merev lettem mint a cövek s beleremegtem

amint gyömöszölt és felcsigázott és elringatott

és túlságosan lenyűgözött, jókora teste volt s szeretett

úgy bizony, majd belehaltam

fe fölébredtem

de fölébredtem

mert álmodoztam.

Dona Maria

És azt állitod hogy még sose láttad a Cayetanának mondott Maria del

Pilart

a tizenharmadik Alba hercegnőt? - He, he

feleségem, Pepa

éppen fiúcskát szült nekem

amikor Moncloába szöktem tőlük nem is láttam őket

elszólitottak

makrancos volt és rosszféle

megkinzott és én veszettül kivántam

pedig mit sem adottságravalamennyi férfi odavolt érte

kérte hogy talpait nyalogassam

s csak azután nyögdécselt

felajzva

ő maga mondta, néha

“senki sincs, aki feloldozna minket?”

de csak akkor,

majd újra gonoszul mulatott rajtam

de én hittem benne vakon

egyszer azonban rámparancsolt

hogy ruhája alatt intézzem el

mig egy zeneteremben ültünk

máskor megbolonduljonéjjel a ligetbe csalt

és a trópusi halak medencéjébe lökött

és ott rám mászott

minden teketória nélkül

s egyre csak nevetett

megiszonyodtam magunktól

később a játék elfajult

tehetetlenül nyaggatott, csuromvizesen

és bármelyik pillanatban megláthattak

a mieink

Maja vestida, Maja desnuda

Aztán megfestettem mindkét arcképét

mert elhagyott a józan eszem nem tudtam betelni vele mindegyre

megkivántam

a lelkem utálkozva összerándult

valahányszor megláttam magam hogyan festek

mindenféleképp szétzilált

szétszaggatott, meggyötört, eltaszitott

nem éreztem mást, egyre őt szomjúhoztam

égtem csak égtem csak égtem

mint bűzös mocsarakban a foszfor

a folyóban szeretkezve erősen odalett

s a fény is sértette a szemem a benne lakozó sötéttől

s bármivel is festettem csak a cink, csak az ólom és a higany

ami felkenődött

s minden érintésétől dobhártyám robbanásig feszült

egy metszet alá odairtam

“ők még mem távoznak”

és ugyanezt éreztem

kétségbeesetten

ezt éreztem

hogy bármit tennék

és akármit tennék

ők többé nem térnek vissza

Az utolsó arckép / Ultimul portret

harminchat évesen is

még ragyogóan szép volt

és akkor, apró kezeit retusálva,

hófehéren

kesztyű nélkül,

tőle tudtam megbolonduljonhogy ez volt az utolsó alkalom...

Kiegyenesedve ült

áthatóan rám nézett

mosolytalanul

Teremtőm, mennyire szeretlek

szerelemmel amihez nem elég az élet

a lélek pedig

véletlen csupán

Goya

Bármily zabolátlan is, egyetlen szerelem

sem hasonlit a prédikáló papok emlitette bujálkodásra

akkor se, ha ereje a túlhajtásban rejlik

miként a filozófusok tartják

nem szégyentelenségünk volt eltévelyedés

hanem hogy túl kevés volt a tett

és mily kevéssé merészeltünk élni

a lángokkal melyekben kinunkban összeégtünk.

Élegtem s halálom odaadtam volna

bármelyik öleléséért

egy nyögdécseléséért, akkor

akár szégyent is hoztam volna családomra,

férfiakat gyilkoltam volna le,

eladtam volna a királyt is.

Ma viszont azt kérdem:

vajon a művészetemet is elárultam volna?

Kérdezlek... / Te intreb...

Természetesen, ez nem az...

Ha csekélységért halunk is meg,

a Semmiségek pedig sose a

Minden

No es eso – motyogom gügyén

nagyitón át nézve a Medusa Tutaját

no es eso

no es...