16. Gyíkleső
Az anarchista/terrorista egy gyíkot nézett.
A Parkban ült.
A gyík meredten visszanézett.
És megkövült.
Lelki szkanderbég feszült közöttük.
Csupa erő
sugárzott ki szemeikből.
Csont és velő.
A terrorista lustán feladja.
Nincs semmi tét.
Gyík szemében gőgös láng villan.
Napban a jég.
A terrorista most kirúg a hámból.
Szemlél csupán.
Tán megmenekül a robbanástól
e délután.
Csupa jóság, csupa barátság:
"Szervusz, te gyík!"
Ettől a derék hüllő fürgén szedi
a lábait!
Mert számára is csak harc az élet.
Ki győz, ki nem.
Egy titkos terroristát hordoz
a zsigereiben.
Szavaktól már meg nem hatódik.
Sejti talán:
a terrorista gyanús csomagot visel
az oldalán.
Arcán a béke csak azt jelenti: mindjárt
égbe repül,
hát béke veled, kicsi gyík, ha tudsz,
menekülj!
2010. július 11.
17. Apánk csak úgy sürög-forog
számkivetve egyik napon
Kossuth apánk fogta magát
és a nagy park felé tartott
hogy találna követőkre
amint a kapun belépe
kedvére volt a nagy nyüzsgés
zúgott a park mint a méhkas
innen tán sereg is kerül
apánk csak úgy sürög-forog
ajka hívó szóra nyílik
mondaná hogy a magyar nép
világ segítségét esdi
de ott nincs ám "halljuk! vivát!"
elsodorják meglökdösik
ezeknek semmi se drága
nem fáj nékik a szabadság
szinte könyörg: jóemberek...
de az ember csak egyfajta
nagy bajában egyet lázong
jódolgában meg se nyikkan
apánk leroskad egy padra
emlék úszik át a lelkén:
hullámzik a pesti tömeg
szava szikrát gyújt szívükben
messze futtam édes népem
megőrizni azt a lángot:
magányomban egyre éget
s pernyét hint az éjszakára
2010. július 12.
18. Zsonglőr
egy derék jokulátor
volt annyira bátor
hogy a Parkba belépve
trükkjeit megtetézze
eltelve magával
ártatlan mosolyával
szédítgeti a népet
ígérve minden szépet
mutatva lehetetlent
megjátszva a kegyetlent
a fűrészelő rémet
markában semmivé lett
szájtátiak korában
mi érték volt korábban
egy röpke mozdulattal
mint egy lázadó angyal
szárnyal a magas égbe
fogjátok meg de élve
esővé lett egészen
hogy lopva visszatérjen
és káprázó szemekkel
pillogjon ránk a reggel
most már maga se érti
tudását mért fecsérli
s ami kitelne tőle
már nem látszik előre
hiszi még hogy vezényel
birokra kél a széllel
küzdelmét az ki látja
nem érti hogy mi bántja
csodát csodára tornyoz
úgy tapad a valóhoz
mintha pajtája égne
füstöt lehel a fénybe
s megtépett lomb a fához
visszatér önmagához
mellékdal:
írtam ezt könnyű lázban
ködös reggel egy házban
hol égtem hol meg fáztam
öklöm hiába ráztam
2010. július 14.
19. Torzonborz
ha nem tudnátok
a látszat csal mert
lelkem örök puccban
angolszövetben
márkás cuccban
csak hát a körülmények
és a pillanatnyi lehet-
etlenségek
ki a frászt érdekel hogy én miként
és mivel
rajtam kívül
de majd ha igazán akarom
és unom hogy annyit vakarom
nem rúgnak tüstént valagon
és eldobom szakadt tasakom
és zselé csillog a hajamon
ha engem éltet a megafon
akkor majd megmutatom
mit ér a lélekben őrzött
álom ereje és hogy
a világ teteje
nem az amit ti
annak hisztek s akár
a háromnullás lisztnek
mindennek megvan a szavatossági
ideje
van akinek ennyi és ennyi
nekem annyi
2010. július 15.
20. Olvasó (napló)
kezemben könyv bennem meg szívszorongás
körülölel a bágyadt nyári zsongás
túl minden szándékon és reményen
hogy eldadoghatom a véleményem
méghozzá szabadon és hamar:
mért taszít és vonz a Torokcsavar
melynek szerzője Gergely Tamás
és stílusa ugyancsak disszonáns;
faltam betűjét lélekszakadva
hol szügyig szennybe rántott hol a magasba
szállt velem és nem gondoltam másra
csak a jó öreg köznapi logikára
melynek fogai egytől egyik rendre
beletörnek a rejtett történelembe
és csorbaságán át rámzúdul a szenny a vér
a féligfőtt gondolat az erőszak a tér-
görbület a glóbusz minden jaja-baja
torzult lelkek se éjjele-se nappala
gyilkos bosszúja nemtelen halála
nemi gyötrődés prédájára várva
agyonszecskázott valóság örvénye szédít
keresem benne az újat s az elvesztett régit
és nem találom magam az értelem kihagy
bomlik az ideg zúg a halánték loccsan az agy
miért ilyen ócska mit sem érő ez az élet
miért hogy a világ mindegyre mocsárba téved
ki távirányítja lelkünkben a jóval elzagyvált rosszat
fulladozó torkunkon még egyet ki szorongat
mért sír a gyermek bennünk hisz olyan rég halott már
mért makog szélütötten bár fejében egy szótár
s fölötte áldás suhanó szárnyak óvó csapása
minden hiába mondod mint kinek ez az utolsó dobása
s halk nyüszítéssel a felsebzett torokból
virágot szagolva temet míg az örömre gondol
2010. július 16-17.
21. Ikrek
kismama jön a sétányon
ikreket tolva
oly szelíden teszi
hisz ez a dolga
iriszén napfény játszik
ajka fölött pihék
aranyos fénybe vonva
tündöklik a vidék
ő meg se lát se hall az ikrek
álma mély mint a kút
surrogó kavics jelzi
merre kanyarg az út
termetre csöppnyi lény
szinte-szinte gyerek
ha az ikrek felsírnak
maga is pityereg
sorsával összenőve
taszítja napjait
mint aki jóelőre
tudja hogy ő veszít
s kik most együtt szuszognak
egy takaró alatt
már építik magukban
a választófalat
az idill még valódi
de a park árnyai
loppal utánuk kúsznak
sarkáig tárva ki
az este előtt a kaput
sötétje mély verem
s tátongó szája elnyeli
mohón győzelmesen
2010. július 19.
1 megjegyzés:
De jó a Gyíkleső (is) :-)
Megjegyzés küldése